Mickey webnaplója

Két munkahelyen sütöttem el az óvodás gyerekek mondókáját: Lóg a lába, lóga, nincsen semmi dolga, hogyha volna dolga, a lába nem lógna. Mindkét helyen mosolyt fakasztott a megidézett versikém, és mindkét helyen rám vonatkoztatták. Persze, mert azon alkalmak idején szavaltam el, amikor éppen nem volt semmi határidős feladatom. Bármennyire is egyetértettek beosztottaim azzal, hogy a kisfőnök (középvezető voltam) „nem csinál semmit”, ez nem volt egészen igaz. Ki látott a fejembe, hogy éppen mi foglalkoztat?
Utóbb saját főnököm emlegette elég gyakorta, hogy a munka, amin éppen dolgozunk meglehetősen sürgős, és csak munkálkodjunk rajta intenzíven, majd utána lógathatjuk a lábunkat. Csakhogy mielőtt elkezdtünk volna foglalkozni a láblógatással, általában több újabb feladattal lepett meg bennünket.
(Ilyenek ezek a vezetők – mondják a beosztottak. Ilyenek ezek a beosztottak – panaszkodnak a vezetők.) Most ennek vége. Nyugdíjas vagyok, de nagyon. Alkalmi feladatomat tegnap koradélután lezavartam, és ahogyan megígértem magamnak, hozzáfogtam a láblógatáshoz. (Csak emlékeztetésképpen: könyvolvasás kedvemre, keresztrejtvény, illetve Spider solitaire). Ebben a sorrendben sort is kerítettem mindhárom fajta láblógatásra, sőt tetéztem egy film megnézésével, melyben egy beszervezett regnumi torzított hangon mentegeti magát, s több be nem szervezett saját hangján fűzi a történtekhez véleményét. Alighanem több ilyen keserves filmet nem nézek meg. Minek vájkálni azoknak a szerencsétleneknek a lelki világában, akik akaratgyengeség vagy intenzív fenyegetés hatására úgy tettek, ahogy. Szörényi Levente hangján szólal meg bennem Bródy János dalszövege, amely válasz az adott szituációra:
/ Ha te járnál ott, ahol én jártam / Ha te látnád azt, amit én láttam / Ha te állnál ott, ahol én álltam /
Nem lennél már ártatlan / Az Isten irgalmazzon azoknak, akik besúgtak, akik elszenvedték a besúgás következményeit, s ha lehet azoknak a tiszttartóknak is, akik egy őrült ideológia kiszolgálói voltak jó pénzért vagy jóhiszeműen. Muszáj még megjegyezni: Vannak jel értékű emberek (pl. Mindszenty J., Endrédy V. s sorolhatnám), akik életük árán is hűségesek maradtak. Ám éppen Mindszenty mentett fel mindenkit, előre látva az eseményeket, akik aláírták utóbb az őt elítélő hazug szöveget. Ugyancsak muszáj egyszer leírnom: / Ötszáz, bizony, dalolva ment / Lángsírba velszi bárd: / De egy se birta mondani / Hogy: éljen Eduárd. / Ezek voltak a jel értékű emberek. Ha per abszurdum minden családos is velük ment volna, nem lett volna, aki megénekelje hőstetteiket, s nem maradt volna ember a tartományban. Még megfontolásra ajánlom azt a képet, hogy ugye vannak prostitúcióra kényszerítettek. Ezeket fű-fa megerőszakolja. Szabadulva sokuk közmegvetésben részesül. A stricik pedig lapulnak, és az esetek többségében büntetlenül ússzák meg. Minden porcikám teljes határozottsággal tiltakozik ez ellen a képtelen igazságtalanság ellen.
Összefoglaló a Bír 9-hez. A marxista ideológiának majdnem igaza van. Bizonyos szempontból a történelem osztályharcok története. Persze jobban szeretem a kultúrtörténetet, a művészettörténetet stb., mégis meghatározó a csatáknak az a végeláthatatlan sokasága, amely az emberi mohóság, hatalomvágy következménye. Itt Gedeon rabszolgájától való Abimelek harcairól ír a szerző. Abimelek kiirtja Gedeon hetven fiát egy csövön, ugyanis sikerül egy martalóccsapatot magához édesgetni pénzért. Az egy Jotamnak sikerül elmenekülnie. Majd elmond egy mesét, hogy az értékes fák nem vállalják a köz szolgálatát, csak egy tüskés bozót, mondván: pihenjetek meg árnyékomban, mert ha nem, tűz emészti meg a fákat. Jotam ezek után prófétál és megátkozza Abimeleket: „Csapjon ki tűz Abimelekből, és eméssze meg Szichem előkelőit, majd az ő tüzük eméssze el Abimeleket.” Átka valóra vált. Abimelek a neki ellenállókat lemészárolja, a menekülteket tűzzel egy teremben elégeti, ám az ellenállók egy másik fészke egy toronyba menekül. Annak a tetejéről egy asszony malomkövet dob Abimelek fejére, fegyverhordozója pedig leszúrja (nehogy már egy asszony kezétől pusztuljon el). Közöm. Jotam meséjét eddig sose értettem meg. Nem szokványos mese, hanem a helyzetre igazított történet. Olyan, mint később Jézus parabolái, amiről azt mondta: van fülük, de nem hallják, van értelmük, de nem értik. Na, hát én se értettem eddig a tanmesét. Pedig arról szól, ami történt. Ma úgy olvastam el, hogy teljes figyelmem a történéseken volt. Minden a helyére került. Távol van tőle, mégis egy kicsit olyan volt ez az olvasmányélményem, mint a misztikussá lett emberek megvilágosodása. Amikor a színek felragyognak, a történések mozaikkockái a helyükre kerülnek, amikor egységben látja valaki azt, ami nekünk, többieknek töredékesnek látszik. Kegyelmi kérdés az egész, a megtérés tiszta akarásának a megsegítése. Lehet, hogy Jotam rendelkezett ezzel a készséggel? Mindenesetre megvalósult mindaz, amit előre látott.