Mickey webnaplója

Tévéhirdetés ajánlotta, hogy akik eszünknél voltunk már akkor, meséljünk az ifjabb generációnak 1956-ról. Elmesélhetnénk nekik, hogy a mi aspektusunkból hogyan nézett ki a forradalom. Eisenhower aspektusát nem ismertük, s ma sem biztos, hogy ismerjük. Hruscsovét se. No hiszen, az ifjak kirepültek, meséltem nekik olykor és talán nem eleget, s azt se tudom, hogy értették-e, amit meséltem. Hogyan lehet élményt egy az egyben átadni? Talán sehogy. Nekem is mesélt nagyapám és apósom a világháborúról. Apám és anyám is meséltek róla. Mindenesetre elég bőven írtam a forradalomról életem történetében az 1956 és 1957-es éveknél. Sokféléről emlékezhetnék, pl. hogy az Angol utcai pékségnél (Zugló) hosszú sor kígyózott, hogy hozzájusson kenyérhez. Mindenki egy kenyeret kapott, ezért mi hárman álltunk sorba: apánk s ketten fiúk. Egyszer csak lövöldözés indult, kereste mindenki a fedezéket, szaladtak be az udvarba, akik oda menekültek. Emlékezetem szerint egy teherautó robogott végig az utcán rajta fegyveresek. Túléltük.
Ide még csak egy szürke eseményt írok. Apám előző este (X. 22.) mesélt az egyetemi ifjúság felvonulásáról. Tudomásul vettük mi gyerekek, de nem igazán foglalkoztunk a lehetséges következményekkel. 23-án reggel vált élménnyé. Szabó úr, mint minden reggel, kalappal a fején, ciroksöprűvel a kezében földes utcánk földes járdájáról szekírozta innen oda, onnan a lapátra az ecetfa lehullott leveleit. Én táskával a kezemben indulok felé – az iskolába. Üdvözlöm. Ő megáll a söprésben és megkérdezi:
– Hová mész?
– Iskolába – feleltem lakonikusan.
Mire ő:
– Nincs iskola. Kitört a forradalom.
Egy pillanatra se kételkedtem szavaiban. Ha bárki azt mondja nekem, hogy nem kell iskolába menni, elhiszem akkori fejemmel. Azonnal hátraarcot csináltam, rohantam haza a jó hírrel, hármasával szedtem a lépcsőket az emeletre, s alig vártam, hogy elújságolhassam: Nincs iskola, kitört a forradalom. (Nemrég írtam arról, hogy nem szerettem augusztus 20-át, mert azt üzente, szabadságom nyakán a kötél, még tíz nap és vége a pihentető nyárnak, s kezdődnek a kiképzés szürke hétköznapjai. Ezt éreztem, noha bizonyítványaim tanúsága szerint jól, eredményesen tanultam.)
Ami pedig az időjárást illeti, 58 éve ezen a napon igen hasonló időjárás volt. Ólomszürke égbolt, némi köddel vegyest, tán az eső is szemergett.
Kuriózumként említem, hogy a magyar forradalomról megemlékezett – méghozzá váratlanul a programban nem tervezett – bejelentésével Elvis Presley, rock-énekes. Ed Sullivan tévéműsorában arra szólította fel hallgatóit-nézőit, hogy gyűjtsenek pénzt és küldjenek ennek a kis hős nemzetnek élelmiszert. Így is lett. Ő pedig tiszteletünkre egy gyönyörű songot énekelt: „Peace in the Valley." Szép gesztus, szép dal, fent van a youtube-on. Szövege megindító és az alkalomhoz illő volt.
Összefoglaló az 1Sám 8-hoz. Sámuel próféta fiai lettek bírái Izraelnek: Joel és Abija, akik visszaéltek hivatásukkal. Izrael vénei Sámueltől király kinevezését követelik. Ő az Úr elé vitte a kérést - feltárva kétségeit a királyság intézményét illetően. Isten azonban biztatja. Ő pedig „mosta kezeit”, s beszámolt róla, hogy mi várható: A király elveszi fiaitokat, szolgáitokat, szolgálóitokat, robotoltatja őket, hadi fölszereléseket csináltat velük. „Tizedet vet ki rátok, s ti a szolgái lesztek. Az Úr emiatti panaszotokat nem fogja meghallgatni.” Azok azonban követelték, hogy király uralkodjon felettük. Közöm.  Érdekes fejlemény. A hatalom isteni eredetű – tanítja a Biblia. Ám az uralkodás minősége igen sokszor eltér az ideálistól. Kontrollja pedig nincs, bár az Úr időnként helyre teszi a birodalmakat, megsemmisíti a kiüresedett rendszereket. A jó király jó apaként gondoskodik alattvalóiról. A rossz király kizsákmányolja saját népét, és zsarnokoskodik felette. Nem kíméli saját nemzetét, s céljai alá rendeli a tömeget. Ezért van nyögvenyelős, vitatkozásra energiát és fáradságot nem sajnáló demokrácia, parlamentarizmus a legtöbb országban.