Mickey webnaplója

Tegnap társaságban szó esett arról, hogy megmutatható-e, hogyan tart kapcsolatot valaki Istennel. Én említettem, valaki táncot jár az Úr előtt, valaki nézi a szentségi Jézust, s az visszanéz (az arsi plébános híve), a pogány francia Fossard-t megérintette a templomban folyó szentségimádás, Dienes Valéria életgyónást végez, majd hazatérve érzékeli, hogy tele van a szobája, lakása valamivel, sőt nem valamivel, hanem Valakivel, és ebben a légkörben lubickol három napig, hogy utána soha ne ismétlődjék meg a jelenet. Többen tagadták, hogy egy ilyen kapcsolatról be lehessen számolni. Én meg azt állítom, hogy mindezek a példák arra mutatnak, hogy lehetséges. Egyetlen adalék hangzott el ez ügyben. Werner Alajos pap zeneszerző – csakúgy, mint Prohászka O. – éjszakánként éjfél után 2-ig rendszeresen adorált a szentségi Krisztus előtt. Ez abból derült ki, hogy vendégeit mindig állva fogadta. Ha leült volna, azonmód elaludt volna.
Ma reggel a fb-on olvasom Várnai Péter esperes írását. Engem igazol. Én is tudom, hogy az Isten nem fogható szavakba, ám mégis lehet róla igaz szavakat megfogalmazni. Idézem a VP-t: [vannak] „szavak, amelyek képesek leírni a leírhatatlan és végtelen titkot: magát Istent. Már az is puszta istenbizonyíték, hogy a végtelen transzcendencia megnevezésére használunk egy kifejezést. A véges fogalom képes a végtelen befogadására [íme]. Szólni és teremteni a Biblia szerint ugyanazt jelenti. Isten szólt, kimondta a Létet, és ezzel kifejezésre juttatta Önmagát. Mi is a szó által mintegy megteremtjük a környezetünket és alakítjuk egymás életét. Istenről beszélni kell! Istenről beszélni felelősségteljes és kötelező. Istenről beszélni erkölcsi ügy [íme]. Krisztus követői ma is feladatul kapják, hogy beszédes tetteikkel és kimondott szavaikkal tegyenek tanúságot a közöttük Élőről. Ha a közömbösség, a lelki süketség vagy a hatalmi arrogancia (vö.: ApCsel 5,40) tiltja is meg a Róla való beszédet, annál inkább kell szólni Róla! A Szentlélektől kapott hatalommal, okosan, szeretettel.” ...
Még felvetettem, hogy életem hátralévő részében okos dolog-e, ha naponta posztokat írok. Nem volna-e hasznosabb más feladat után nézni. Érzésem szerint el se jutott a társaság tudatáig felvetésem. Vagy csak nem tudtak vele mit kezdeni?     
Összefoglaló a 2Kir 5-höz. Elizeus meggyógyítja a szír Naamánt. A szír vezér, N. Leprás volt.  A náluk szolgáló izraeli lány kibökte, hogy az izraeli Elizeus meg tudná gyógyítani. Arám királya írt Izrael királyának gyógyítást kérve Naamánnak. A király megszaggatta ruháját: Isten vagyok-e, hogy halált vagy életet osztogassak? Elizeus megtudta, s Naamánért küldet. Amikor megérkezik, kiüzen neki, hogy mártózzék meg 7x a Jordánban. Naamán vonakodva bár, mégis megteszi. Azonnal megtisztul. Elizeus nem fogad el tőle „hálapánzt”. Naamán kér egy szekérnyi földet Izrael földjéből, hogy az Úrnak áldozzon. Elizeus elbocsátoja: Menj békével. Ám szolgája, Gichaszi Naamán utána siet, mondván, hogy ő biz elfogadna pénzt. Hazudik valamit, s két talentumnyi ezüsttel tér haza. Elizeus felrója neki mohóságát. Gichaszi nyomban fehér lett, mint a hó a leprától. Közöm. Naamán története ismert volt Jézus korában is. A Mester megemlíti, hogy „sok leprás élt Izraelben Elizeus idejében, de egyedül csak a szír Naamán tisztult meg”. ( Vö. Lk 4,27) Izrael királya joggal feltételezte, hogy politikai beavatkozásra keres ürügyet Arám királya, amikor a lehetetlen teljesítését kéri. Naamán szertartást vár, liturgikus cselekedetet, imát, de csak egy utasítást kap. Ezen húzza fel magát. Az Úr, aki végtelenül egyszerű, mindenben jelen van, nemcsak a szertartásokban. A hétszer való megmerítkezés kérése teljesen érthetetlen Naamánnak, ám meggyógyítja. Akik a Szentolvasó 50 üdvözlégyét kifogásolják, azoknak nem árt ezeken elgondolkozni. Attól, hogy valamit nem értek, még lehet jó, sőt nagyon jó, sőt mi több, hasznomra válhat. Meg megjegyzem, hogy mintha ma is a lehetetlent kérnék egyes hatalmasok másoktól, olyasmiket, amiknek maguk se tudtak soha megfelelni. (Vö. a Lupus et agnus c. fabulát.)