Egy valóság van, s annak vannak részei. Ám a részekből milliárdok képesek önmagukra és környezetükre reflektálni. Ezek az emberek, akik hétmilliárd aspektusból tekintenek a világra, még akkor is, ha különféle anyagi vagy akarati kényszerek, érdekek befolyásolják őket világlátásukban. A posztban véleményét nyilvánító ember akkor is óhatatlanul mások tyúkszemére lép, ha a lehető legnagyobb tapintattal jár el. Mert kiderül, hogy szövege írója párthű, mert vallásos, mert ateista, mert liberális, mert a zöldekkel tart, mert összeesküvés-elméleteket szó, mert nincs eredeti gondolata és mástól ollóz engedély vagy hivatkozás nélkül, mert helyesíráshibát vét, mert skrupulus, mert vakmerő, mert polgárpukkasztó, mert nagy lejmista, mert biciklista, mert szereti a zenét, mert kritizálja a zenét, mert az organikus építészet híve, mert utál mindent, aminek nincs köze a Bauhaushoz, mert ilyen -ista, olyan -ista, mert mindenkit magához mér, mert, mert, mert...
A „mert”-ekkel vastag kötetet írhatnék tele.
A lényeg: Mind a véleményt mondónak, mind az olvasónak kellő türelemmel kell kezelni a másik fél mondandóját, s okosabb riposztozás helyett elgondolkodni, hogy partnerének milyen az észjárása, mitől olyan, amilyen, védhető-e, belefér-e a saját toleranciámba, vagy sem.
Ha ketten ugyanazt mondják, egyikük felesleges – olvasom a graffitit.
Én pedig azt gondolom, hogy ha valaki minden érdek és hátsó gondolat nélkül ráerősít arra, amit magam gondolok: segít élnem.
A kommentek oly gyakran átgondolatlan vagdalkozások. El egészen egymás anyázásáig.
Mindnyájunkra nézve igaz Pál kitétele: Mindent szabad, de nem minden használ nekem. (1Kor 10,23)
Vigyázni kell egymás tyúkszemeire. Rá ne lépjünk akarva-akaratlanul. Ezt illik minden újságírónak tudnia, mert nincs abban a helyzetben, hogy megvitathatná olvasójával: mit miért írt.
Ám ez csak az érem egyik oldala. A másik az, hogy elveim feladásában nem mehetek el a végtelenségig. Saját lelkiismeretemmel nem jó leszámolni. A lényeg, addig engedhetek az engem meghatározó elvekből, ameddig saját énem (identitásom, habitusom) nem sérül. Határesetben kettőt tehetek: kilépek szó nélkül abból a közegből, amely nekem elviselhetetlen, vagy egész egyszerűen és minden bántó szándék nélkül megjegyezem: Ezt én másképp gondolom.   
Összefoglaló a 2Kir 15-höz. Az ember beleszédül abba, ami egy történész és egy régész számára oly sokatmondó. Próbálom rövidre fogni:
– Júda királyai:  
Uzija (781-740) 16 évesen király. Kedves az Úrnak. 52 évet irányít. Leprás lesz, fia kormányoz:
Jotam, aki Uzija után lesz király (740-736) Kedves az Úr előtt. Júdát három király megtámadja, de addigra ő halott. Majd fia, Acház követi a trónon.
– Izrael királyai:
Zacharja (743. Ő az utolsó Jehu-utód, aki király) Sallum leüti, s helyette maga lesz a király.
Sallum 743. Menachem megöli s helyette maga lesz király.
Menachem (743-738) elpusztít egy környéket. A várandós nőket felhasíttatja. Az ő idejére esik az első asszír betörés. 100 sékellel megelégíti a betörőket, akik visszahúzódnak. Utódja fia lett:
Pekachja (738-737) Őt fegyverhordozója fia, Pekach öli meg, s lesz helyette a király.
Pekach (737-732), az ő idejében folytatódik az asszír betörés. Tiglatpilezer elfoglal hét várost és Naftali földjét. A lakosokat rabságba hajtja. A királyt pedig Hósea megöli, s helyette maga lesz a király. Izrael előzőekben felsorolt valamennyi királya gonosz az Úr szemében. Közöm. Amit itt részletezek, azt a magyar uralkodókkal gimnazista koromban tettem utoljára. Az Ószövetség is elég szűkszavúan nyilatkozik ezekről a párhuzamosan uralkodó, majd általában nem természetes halállal meghaló királykákról. Igaz, hogy minden esetben említi: Az uralkodó tetteiről az Izrael királyai történeti munka részletesen beszámol. Biztos így van. A könnyű prédának számító terhes nőkkel való szadista elbánás végigkíséri a történelmet. Találunk rá friss utalásokat is, pl. a balkáni háborúban 2000 előtt. Ördögi és eszetlen tett ez, mélységesen szégyellem, hogy fajunk képes ilyesmire.