Nem sok elképzelésem volt róla, hogy milyen is hegedülni. Arra emlékszem, hogy gyerekdalokat tisztán, szépen énekeltem. De a hegedű alighanem igazán sose lett az enyém. Pedig hét évig tanultam. Tisztán játszottam, de a vonóm mindig fegyelmezetlenkedett a kezemben. B. néni hangja máig a fülemben cseng. Ne kaszálj a vonóval... Vigyázz a sima váltásra, a csuklód ne legyen olyan merev. Stb., stb. Őt ezért fizették, az én kezem meg olyan volt, amilyen, és nem akarta tudomásul venni, hogy a balerinák könnyedségével váltsa a vonót – laza csuklóval. (Megjegyzem a világ legjobb hegedűsét, Yehudi Menuhint is azzal kezdték ki, hogy a vonó irányváltásakor megnyekken a hegedűje. Ő persze nem törődött vele, hanem játszott.
Azért a legnagyobb probléma mégsem ez volt. Inkább az, hogy a hegedűiskolák darabjai olyan zenei vizekre vittek el, amelyhez nem volt semmi közöm. Lehet, hogy a korabeli slágereket kellett volna tanulnom, mert értettem őket. Tudja Isten.
Egyszer a Fehér László balladáját kellett „interpretálnom”. Emlékszem, becsülettel végigjátszottam a négysoros nótát, de minden érzelem nélkül. B. nénit ez kétségbeesésbe kergette. Hogy lehet ilyen szenvtelenül muzsikálni. Aztán megmutatta. Csakugyan élt a kezében a hangszer. De hangulata nem ragadt rám. Mert mi közöm volt nekem ahhoz, hogy „Fehér László lovat lopott a fekete halom alatt. Fehér Lászlót ott megfogták, tömlöc fenekire zárták.” Nem ismertem az urat, sose jártam a fekete halom környékén. Még a „tömlöc fenekit” csak elképzeltem valahogyan, s ha megkérdeztem volna magamtól, akkor igazságosnak találtam volna, hogy egy lótolvajt bebörtönöznek. A nóta pedig a tolvaj keserveivel érzett együtt.
Adódott, hogy a hegedűtanulás hét éve után vagy negyven évvel, Andrásfalvy Bertalan előadása igazolt engem. Említette, hogy egy balladát szeretett volna az adott faluban lejegyezni, hangfelvételt készíteni az előadásmódról. Kérte az egyik nótafát, hogy énekelje el a körükben ismert balladát. Az kerekperec megtagadta, mondván, hogy képtelen volna rá. De menjen a szomszédba – mondta –, ahhoz az asszonyhoz, akinek a férje minap halt meg, majd az elénekli. Úgy is lett. A gyászoló nő nagy szenvedélyességgel, teljes beleéléssel fújta a balladát.
Hát ez az! – ébredtem annak a tudatára, hogy a motiváltság és a tettek mennyire összefüggenek az élet minden vonatkozásában, a zenélésben is.
Bár a hegedülést abbahagytam, ha kedvem szottyan, a zongorából ma is kipréselem a nekem tetsző hangzást, ha nekem tetsző zenét akarok megszólaltatni.
***
Ágnes nap lévén úgy illett volna, hogy ezzel kezdjem: Minden Ágnes nevű hölgyet (testvér, rokon, barát, ismerős, volt kolléga stb.) Isten éltessen sokáig!
***
Bhután példáját követhetnénk, ahol mindenki boldog – hirdeti az egyik FB-anyag.
Válaszom: Lehet, hogy bután követjük?
Összefoglaló a 2Kir 23-hoz. Jozija király Jeruzsálemben felolvastatja a nép előtt az egész törvényt, hogy lássák, milyen messzire kerültek az Istennel kötött szövetségtől. Majd nekilátott, hogy a hamis kultuszok jelképeit megsemmisíttesse – olykor papjaikkal együtt. Megszüntette a gyerekek elégetésének a gyakorlatát, az istenségek szobrait tönkrezúzatta, a kultuszhelyeket feldúlta. Figyelme Szamária felé fordult, és azt is megtisztította a bálványimádástól. Ám ő sem természetes úton fejezte be életét. Nechó fáraó seregével megütközött Megiddónál, ahol a csatában elesett. Fiát, Joacházt emelték trónra, ám őt a fáraó kivonja a forgalomból, magával viszi. Egyiptomban is hal meg. Helyette Eljakimot ültette trónra, akit Jojakimnak nevezett át. Utóbbi olyat tett, ami gonosznak számít az Úr szemében. Közöm. Nem végeztem kutatást az ügyben, hogy kik uralkodtak hosszabban, akik olyat tettek, ami kedvesnek, vagy olyat, ami gonosznak számít az Úr szemében. Nem biztos, hogy az előbbiek javára dőlne el a dolog. Az Úr gondolatai ugyanis nem a mi gondolataink, az Úr útjai sem a mi útjaink. Közmondásszerű, hogy mindig a rendes emberek halnak meg korán, mintegy azt sugallva, hogy Isten magához emeli őket a biztos boldogságba. (Krisztus pl. csak 33 évet élt, persze ő mérhetetlenül több az embernél.) Másfelől azt lehet olvasni, hogy „tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú életű légy a földön”. A két valóságelem között lavírozik mindenki, akárhány évet él a földön. Az Úr útjai nem a mi útjaink.