Akik régóta olvasgatják blogomat, már találkozhattak maximámmal, miszerint fogyni eredményesen csak a soványak tudnak, azért soványak. A kövérek tehetségtelenül fogynak, azért kövérek. Persze ez csak megszorításokkal igaz. 1. kiegészítés. Hadifogságból még nem érkezett haza kövér ember. 2. Találkoztam lesoványodott emberrel, aki elhatározta és meg is tette, hogy felét eszi a szokásosnak, mert szeretné jól érezni magát. Sikerült is.
Esetemben a téma mindmáig aktuális. Fogynom kéne, és mintha híznék.
Ideidézek két történetet. Az elsőt Ádám János SJ vallotta életéről. Egy vele készült interjúban elmondta a korpulens szerzetes, hogy ha valamit nem bírt gyerekkorában elviselni: a dagadt papok voltak. S íme, pap, jezsuita szerzetes lett belőle, s korosodván kilói felszaporodtak. Mi tagadás, nem volt szilfid alkat velem együtt.
Egy másik történet saját általános iskolás koromba visz vissza, amikor évente egy ízben az iskolaorvos karmai között találtuk magunkat osztályonként színe elé járulván. Valahányszor rám nézett, azt a becsmérlő megjegyzést volt bátor tenni, hogy „gyengén fejlett, alultáplált”. Még hogy én? Na neeee! De bizony, kitartott eme értékelése mellett. Mindvégig.
Pedig magam inkább attól tartottam, hogy kövér leszek. Lám, bekövetkezett.
Kisiskolás koromban kaptam (kaptuk?), ki emlékszik már arra, hogy melyikünk melyik könyvet kapta karácsonyra, tehát kaptuk a Misi mókus kalandjai c. Tersánszky J. J. könyvet. Abban pedig a fekete farkú főszereplő, Misi mókus igen kacifántos kalandokon esik keresztül. Ügyessége, átgondolt viselkedése, slágfertigsége minden nehézségen átlendíti. Bekalandozza a fél világot, s mindenütt kivágja a rezet. Többek között eljut az örökké termő fához is, amely alatt dagadt, kövér mókusok szuszognak. Egy dongó frászt hoz rájuk, egy kígyó halálos veszedelmet jelent nekik, a sakál pedig rendet vág közöttük. Idézek egy rövid részt a MEK jóvoltából:
„A kövér mókusok csak reszkettek, vonaglottak, nyögtek fekvőhelyükön.
–  E-e-elvesztünk! Erre jár a vad sakál! Elhurcol! Széttép! – ordibálták.
– Ments meg tőle minket, édes rokon! – nyivákoltak tovább.
Misi Mókus habozás nélkül vágta rá:
– Ostobák! A sakál nem tud fára mászni. Szedjétek össze minden erőtöket, és gyertek föl a fára! Rajta! Egy-kettő!
Azám!
De a kövér mókusok Misi buzdítására még feltápászkodni sem tudtak. Csak siránkoztak, nyöszörögtek:
– Ki képes fára kúszni? – Nem bírunk mi a földön sem fürgéskedni.
Misi Mókusnak megesett a szíve ezeken a nyomorultakon.
– Akkor bújjatok el ez elől a vérengző sakál elől valahová!”
És így tovább, és így tovább.
Mindig is Misi mókus akartam lenni, „fürgéskedő”, tettre kész, gyors felfogású és magabiztos.
Nem egészen így lett. Ma örülök, ha fel tudok tápászkodni, s ellátni magamat elfogadható színvonalon.
Amiben nem kívánok ma sem hasonlítani a kövér mókusokhoz az a nyivákolás, siránkozás.
Próbálom naponta összekapni magamat a tőlem telhető módon.
Ma kiporszívóztam a lakást. Szerintem erre csak Misi mókus lett volna képes, a kövérek nem.
Mindenesetre, aki azt állítja, hogy gyengén fejlett, alultáplált vagyok, az hazudik vagy csúnyán smúzol, esetleg öltönyt akar nekem eladni.
Összefoglalás a Neh 2-höz: Nehemiás Artaxerxész asztalánál étkezik, szorgoskodik: tölti az időt és a bort a király társaságában. A király látja rajta, hogy depi. Hogyne volnék az, mondja Nehemiás, amikor atyám városa romokban hever, kapuját tűz emésztette meg. (Valami azt súgja neki, hogy most kérjen a királytól.) Így szól: Küldj el Júdeába, hogy fölépíthessem. Adj levelet, hogy a helytartók segítsék munkámat természetben és anyagilag. Elmegy tehát Jeruzsálembe, és egy éjszaka terepszemlét tart. Felméri a károkat, a helyrehozatal tennivalóit. Összehívja honfitársait és előadja terveit, egyben aktív részvételre buzdítja őket. Azok ráállnak. Folyik a renoválás, de a horonita Szanballat és az arab Gesem gúnyolódik: „Mit műveltek, tán fel akartok lázadni a király ellen?” Ők azonban leintik a gúnyolódókat: „Mi az ég Istenének építünk, aki sikerre viszi ügyünket. Nektek viszont nincs Jeruzsálemben részetek, jogotok, emléketek.” Közöm. Egy pozitív gondolkodású emberre mindig jut néhány visszahúzó erőt képviselő, rosszmájú, kételkedő, vagy csak irigy semmirekellő, aki szeretne belepiszkítani a más tányérjába. Ha az építőket világosságnak tekintem, ill. képviselőjüknek, akkor a lehúzó erő mindig az árnyék, amellyel nem érdemes törődni, mert velük szóba állni is puszta időfecsérelés. „Akinek az eke szarván a keze, ne forduljon hátra!” – mondja a Mester.