Mondtam már, hogy az idő újabban felgyorsult. Évek, évtizedek múlnak el ebben a tempóban: tak – tak. A mai évforduló is ilyen, bár mi húsvétvasárnap esküdtünk ezen a napon és 43 éve. Amikor azt mondom, hogy tak-tak, arra gondolok, hogy néhány nagyobb ív emelhető ki életünkből. De ez sem egészen igaz. Mert amikor elkezdem előbányászni a részleteket, kiderül, hogy megszámlálhatatlanul sok epizód tarkállta közös életünket, s azok alakulása egészen másképpen is lehetett volna, ha valamiféle történés vagy rajtunk múló cselekedet más irányt szab nekik. Ám fatalista lévén azt vélem, hogy semmi sem történt véletlenül. Minden történés, minden lépésünk és húzásunk oda konvergált, amivé lett életközösségünk. Voltak benne szivárványos napok és voltak borúsak is. Az éjjelt többnyire együtt, a nappalokat többnyire külön töltöttük, hogy mást ne említsek. Érdekes arra gondolni, hogy egy-egy munkahely szinte jobban megismeri életünket, mint saját párunk. Hiszen általános esetben elkülönítve töltjük a munkanapot és csak munkaidő után kerülünk egymással kapcsolatba.
Tegnap feleség eléggé elfáradt a sürgés-forgásba. Mondom neki: Egy kis szíverősítőt? Igen – felelte –, konyakot. (Süketülök, másodjára értettem meg.) Koccintottunk arra, hogy április 2-án kezdtük közös életünket. Ő egy rendeset, én pedig csak egy nyeletet, mert a gyógyszerek...
Jól választott, hiszen valaha legsűrűbben ezzel a „gyorsítóval” öblögettük torkunkat. Nem kell félreérteni a dolgot, alkalmanként csak egy-egy konyakballon aljára töltött néhány centes kvantum elszopogatása tartozott ehhez a gesztushoz. Az ötletet pedig I. Bergson filmjének (Jelenetek a házasságból) nyitójelenetéből merítettük. A fiatal pár kortyintgatott olykor, és nagyon jól állt nekik. Ezt vettük át.
Ma reggel először a fb üdvözölt házasodásunk alkalmából. Általam készített fotók tucatjait tette fel valamiféle, általam át nem látott szempont szerinti válogatásban. Van köztük zöld fa, fény és árnyék, sógorom születésnapi fotója, különféle épületek, állatok... Nem sorolom őket.
Talán egy szál virág kellene hozzá, hogy a nekünk jeles nap emlékét visszaidézze. Még lehetséges, hogy találok megfelelőt.
Összefoglaló a Neh 7-hez. Nehemiás kapuőröket rendel a jeruzsálemi falak megépülte után, hogy vigyázzanak a város biztonságára. Ám romos minden, ház alig van benne. Kénytelen összehívni a sokaságot és rábeszélni arra, hogy telepedjenek a városba. Adományokat is kér a helyreállításhoz. a fejezetben még meglehetősen részletes a hazatelepültek nevének felsorolása, de legalább az, hogy kinek a fiai hányadmagukkal érkeztek. Közöm. Azonnal elém tolakodott jó néhány patinás szépia-színű fotó egyenes- és oldalági rokonokkal, vagy kedves ismerőseikkel. Drága anyánk joggal tartva attól, hogy nem ismerjük fel a felmenőket, a képek hátára írta, melyiken ki látható. Ilyenek szerepelnek rajtuk. Mariska néni, Pali bácsi, szegedi Bözsi néni. De hogy ezek kik voltak valójában, csak néhányan tudjuk, életükről pedig alig valamit. Így múlik el a világ dicsősége. Valamivel jobb esélyük van azoknak, akik valamely tekintélyes intézményben múlatják életüket, esetleg márványtáblára vésetik nevüket, s védett helyen – pl. templom kórusának a falán, belső terében, stb. helyezik el őket. Ám az ő nevük is elhalványul az idők folyamán. A 2500 évese nevek mai használói – ha vannak ilyenek –, méltán nevezhetik magukat „régi család” tagjainak. Más kérdés, hogy nem tudnának mutatni senkit, aki új családból származik.