Mickey webnaplója

Karinthy Így írtok ti c. örökbecsű paródiájában közöl egy kínai verset elkapva annak a lényegét. A verset kínai szokás szerint felülről lefelé kell olvasni. Ezt írja: Most abbahagyom a versírást, mert eszembe jutott valami. Így vagyok olykor a posztokkal is. Amíg a monitort bámulom, sokszor nem jut eszembe semmi olyan, ami másokat érdekelhetne, vagy legalább engem érdekelne. Tegnap azt írtam, hogy talán egyszer bővebben kifejtem, hogy miért nem izgatnak olyannyira az ünnepek. Többféle dolog is igaz rám nézve. Az egyik: Az ünnep többnyire rendezvény jelleget ölt. Muszáj valami nagyon eredetivel kirukkolni, valami sose voltat produkálni, bemutatni, előadni, érzelmeket gerjeszteni, viselkedni, stb. Talán az idő, az elmúlt évtizedek koptattak el ebben a vonatkozásban. Már nem indulok neki, hogy a tűzijátékot jó helyről megnézzem nyakamban egy gyerekkel, a többin meg rajta tartva a szememet, mert ha egy százezres tömegben szem elől tévesztem őket, aligha találok rájuk újra. Vannak valóban olyan jeles események, amelyeket kiterjesztenék minden napra. Én
nemcsak a házassági évfordulónkon kívánom szeretni feleségemet,
nemcsak a nőnapon kívánom tisztelni a nőket,
nemcsak születésnapján akarom szeretni gyermekeinket, barátainkat, igaz M., igaz V. Péter? Nemcsak névnapján ismerőseimet, barátaimat, pl. ma a Bélákat,
nemcsak a föld napján szeretném kíméletesen és értelmesen használni a földet,
nemcsak pedagógusnapon becsülni a tanárokat, éppígy
nemcsak gyermeknapon akarom szeretni a gyermekeket,
nemcsak október 6-án megsüvegelni az aradi vértanúkat,
nemcsak március 15-án a függetlenségünkért küszködők törekvéseit.
Van aztán egy olyan megközelítés is, hogy a jeles napok, emléknapok azért kellenek, hogy feledésbe ne menjenek. Az én hozzáállásom nem változik csinnadratta nélkül sem. Mivel a külsőségek tán nememnél fogva se nagyon izgatnak, jól elképzelem márc. 15-öt kokárda nélkül, (egyébként is fordított kokárdát viselünk, ha igaz, belülről kellene a színeket sorra venni, piros, fehér, zöld, és nem fordítva). Jól megvolnék fenyőfa nélkül karácsonykor és silány minőségű csoki nyuszi nélkül húsvétkor.
Az egyházi ünnepeket pedig mintha a miséket ritkán látogatók kedvéért szerveznék. Aki hitben él, talán érti, mire gondolok: pl. adventben várunk arra, aki köztünk van mindennap a világ végeztéig. Az egyház az előkészületi időszakkal egy-egy nagy ünnepét vezeti fel. Nagyböjttel a húsvétot, a húsvéti időszakkal pünkösdöt. Igaz, hogy pünkösdkor szállta meg az apostolokat a Szentlélek, aminek a következtében ezrek tértek meg, mert a sokféle nyelvből álló hallgatósága megértette Péter beszédét, aki csak egy nyelvet ismert, és ezrével megkeresztelkedtek. De az is igaz, hogy a Szentlélek sose volt távol a világtól. Írva van az Ószövetség második mondatában, hogy a világ keletkezésekor a föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Azóta is velünk van. Mindenkivel.
Összegezve: Elismerem készséggel, hogy ünnepekre szükség van, és hogy az ünnepi fellángolásokra csak visszafogott lelkesedéssel reagálok (belátom: ez hibám). Belátom szükségességüket, hogy legalább akkor, legalább anyák napján fejezzük ki szeretetünket, legalább húsvét táján szálljunk magunkba, legalább karácsonykor örüljünk. Ám magam ezeket szeretem/szeretném az év minden napjára kiterjeszteni.
Összefoglaló a Jud 3-hoz. A nép retteg, Holofernesz gátlástalanul teljesíti Nebukadnezár parancsát. A nép Holoferneszt dobbal és tánccal fogadja, mire ő válaszképpen leromboltatja a szentélyeiket. Egyedül Nebukadnezár imádandó, aki elvárja, hogy mint istenhez könyörögjön hozzá mindenki. Holofernesz eljut Júdea határára, s egy hónapig ott tanyázik, hogy seregének élelmet szerezzen. Közöm. A hatalom gőggel kísérti meg minden birtokosát. Igen nehéz neki ellenállni. A hatalom részéről ez terrorhoz vezethet, a nemzetek, törzsek részéről forrongáshoz. A bűn magában hordja büntetését. Ez egészen általános tapasztalat. Megfordítva: Isten nem életünk megkeserítésére adott törvényeket, parancsokat, hanem azért, hogy élhető legyen életünk a földön, majd a transzcendens létben, az ő színről színre való látása állapotában. Nevezhetjük mennyei Jeruzsálemnek is.