M. mottója: „Tegnap ma feküdtem le, ma meg holnap fogok lefeküdni.” Utóbbit nem állítom, előbbi megvalósult. Amíg az ember lecuccol, megérkezik, helyére rak, fotók százait helyezi szerkesztés után albumba, megírja a posztját, átnézi levelezését, feltölti a lemerült akksikat, s közben pihenésképpen keresztrejtvényt fejt, telik ám az idő.
Ma reggel az utcai kijelző 26 fokot mutatott, mégis dögletes melegnek éreztem. Itthon a légkondi 24 fokra van beállítva. Hőérzetem mégsem csak két foknyival jobb.
Miért?
Ugye a hőérzet kissé komplikált valami. Elsősorban környezetünk tulajdonságai határozzák meg: a levegő hőmérséklete, nedvességtartalma, a szélsebesség és a sugárzási hőmérséklet.
A 26 fok elvileg nem sok, de a relatív nedvességtartalom magas, ezért akadályozza a verejtékezést, ami hő leadással járna.
A szél csak akkor „sebes”, ha mozog a levegő (fúj). Álló szél nincs, vagy ha van, nem annak hívják. A szél lefújja bőrünk melegebb auráját és lehetővé teszi a verejtékezést. Így hűt.
A sugárzási hőmérsékletről semmi épkézláb adatot nem találtam, pedig az a legfaramucibb összetevő.
A páraelszívás létező valami, elő lehet állítani. A szelet is, feltéve, hogy kocsiban utazunk. Adódik a menetszél még szélcsendes időben is. Csak le kell tekerni az ablakokat, esetleg befúvatni plusz levegőt. De a sugárzási hő sunyi. Az UV átfurakodik a felhőkön, a nap sugárzása szúró hatású, és menekülésre késztet. A forró flaszteren tojásrántottát lehet sütni mindenféle tüzelőberendezés nélkül. Egyes vélemények szerint a napvédő faktorok akármilyen erősek, az UV bőrkárosító hatásától nem védenek meg.
Na, mindezeket csak azért írtam, mert tapasztaltam reggel, rövid kint tartózkodásom idején.
Jó nekem a kondicionált szobai 24 fok.
Híreim. A. unokának MMóváron hat hetet kell gipszben töltenie. Egyelőre T. (pedagógus) otthon tud lenni. Zs. dolgozik. Aztán valamit ki kell találniuk. É.&Fr. Fr. o.ba érkeztek családostul, minden baj nélkül, hajnali 3,40-kor. Hála Istennek. Mi pedig megtaláltuk itthon E. plüssmackóját.
Mivel csaknem minden a helyén, csaknem minden kép elrendezve, minden akksi feltöltve, alighanem ma mégis meghallgatom Beethoven Pastorale-ját. Nem mintha rászolgáltam volna, hiszen vonattal jöttünk haza, s nem kellett a sztrádán folyamatosan koncentrálni 140-es tempó mellett, hogy épségben maradjunk, és a kocsi is.
Mégis jól esik ejtőzve átadni magamat egy kis zenei szépségnek, csemegének.
Most csengettek.
Még egy unoka érkezik.
PS. A szimfóniát meghallgattam. I Happy Arrival az első tétel címe. Úgy látszik, valamit megértettem évekkel ezelőtt. A zene elmondta. Mivel ez a megérkezés szimfóniája, illő lett volna előtte Haydn Búcsúszimfóniáját is meghallgatni. Illett volna a fokozatokban történő elváláshoz. Időben először M. startolt a cuccokkal, majd mi vonattal, a franciák és utoljára a móváriak.
Tehát hallgatom a Pastoralét. Mellettem zúg a kondicionáló swingelő üzemmódban, s közeledik a porszívó is. Ajjaj!  
Ízelítő a Jób 38-ból. Az Úr kérdez Jóbtól (teofánia): „Világraszóló tervemet ki homályosítja el oly szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás? Nosza, övezd föl, mint a hős, a derekadat! Kérdezni szeretnélek, világosíts fel! Mikor a földet alkottam, hol voltál?
Ki határozta meg méretét?
ki feszített ki rá mérőzsinórt? 
Mibe eresztették sarokpilléreit, és a
szegletkövét ki illesztette be, 
Ki zárta el kettős kapuval a tengert: „Eddig jöhetsz, de tovább nem! Ezen a helyen törjön meg hullámaid gőgje!” 
Adtál életedben parancsot reggelnek?
sétáltál-e már a tenger fenekén? 
Mutatták már neked a halál kapuit, s láttad-e már az alvilág kapusát? 
Fel tudod fogni a föld egész terjedelmét? 
Melyik út visz oda, ahol a fény lakik,
Voltál-e a hóval töltött tárolóknál,
láttad-e valaha a jégeső pajtáit, 
Ki hasított nyílást a záporesőnek, és ki nyitott utat a viharfelhőnek, hogy oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, hogy így jóllakhasson vadon és sivatag, és a pusztaságban zöld növényt fakasszon? 
Vajon van-e az esőnek apja, és a harmatcseppet ki hozhatja létre? Kinek az öléből keletkezik a jég?
Avagy a hollónak ki ad táplálékot, amikor fiai Istenhez kiáltanak, és felágaskodnak, mert nincs, mit egyenek?”  ...és így tovább, és így tovább. Közöm. Végső kérdések, költői kérdések, s csaknem végső kérdések (lelátunk ugyan a tenger fenekére, de mászkálnunk a túlnyomás miatt és a kevés oxigén miatt esélytelen). Különösen is tetszik ez a vers: oda is essék, ahol ember nincsen, s a pusztaságra, ahol nem lakik ember, hogy így jóllakhasson vadon és sivatag. Amikor a Mars-szonda szelet tapasztal, amikor a Hold-kőzetet az ember a kezébe fogja, amikor a műszer megtelepedik az üstökösön, hogy vizsgálja szerkezetét, óhatatlanul rácsodálkozik az ember, hogy miért van gondja ezekre Valakinek, miért vannak történések az univerzumban? Hatalmas rendszer ez, egyetlen valóság és csodálatra méltó, hogy minden darab egy-egy egyéniség, „élete” van, keletkezik, fejlődik, él és elhal. Isten abban a növényben is gyönyörködik, amit az őserdő sose enged láttatni az embernek (mert kiirtja, mielőtt felfedezné).