Mickey webnaplója

Hogy idáig hol volt, nem tudom. Ma kezdődik az idei indián nyár. Csak azért, mert már szeptember van, és mégis pörköl a nap. Dél felől húznak a felhők, és szédelgek. Ez mindig melegfrontot jelez. Hidegfront esetén erősödik fülzúgásom. Fejem tehát jelzi így vagy úgy, hogy változik az idő.
Ma mi rendeztünk agapét. Kentük a zsíros és vajas kenyereket, utóbbiakat megraktuk lekvárral, lefőztünk 6 l teát. Mindenki jól járt. Hála Istennek alig maradt a két kilónyi kenyérből néhány szelet. Mivel mi a dél-amerikai guachók és a prémvadászok, valamint a rénszarvastenyésztők étrendjét követjük, no meg az inuit eszkimókét, ezekből az élelmiszerekből semmit sem ettünk. (Kristályvizet se, pedig azt lehetett volna, de eldumálgattuk az időt helyette. Közös jellemzőik ezeknek a szénhidrát hiánya.) A mi ételünk húsból, bálna szalonnából, a szarvasmarha testéből stb. készül vagy valami hasonlókból. Egészségünket, miként a természeti népek – elég rendesen meg akarjuk őrizni. Ezt próbáljuk.
Egészségünkre.    
Ahogy súlyra fogyogatunk egyre több kedvem szotyog arra, hogy kimozduljak erémi szállásomból. Tücsi már emlegette, hogy mi lenne, ha az elkészült szárnyvasúton utazgatva megtekintenénk Esztergomot. Lehetséges volna, hiszen időnkbe belefér. Esztergom szép város és messze fekszik a vasútvégállomásától. Összefoghatnánk a fiatalsággal is. Biztos élveznék a vonatozást a lurkók, és a várost is, ha van fagyizó. És ha nincs, akkor is.
Délelőtt többekkel beszélgettem. Egy házaspár említi, hogy két éve nem voltak balatonfüredi nyaralójukban. Mi minden évben szoktunk menni, ha nem is a mi nyaralónkba. Házunk sincs, nem nyaralónk. Mi házasok vagyunk, de ház nélkül. Csak úgy – lakásban.
Igaz, hogy immár 43 és fél éve.
42. zsoltár. EGY LEVITA PANASZA SZÁMŰZETÉSBEN (A karvezetőnek – Korach fiainak tanító költeménye.) Ahogy a szarvasünő a forrás vizére kívánkozik, úgy vágyakozik a lelkem utánad, Uram. Lelkem szomjazik az Isten után, az élő Isten után. Mikor mehetek már, hogy lássam Isten arcát? Könny a kenyerem nappal és éjjel, ha naponta mondják: „Hol marad Istened?” A szívem megdobban, ha arra gondolok, hogyan vonultam be a fönséges sátorba, az Úr házába, ujjongás és énekszó közepette a vidám ünnepi közösséggel. Lelkem, miért vagy szomorú és miért háborogsz? Remélj az Úrban és majd újra dicsőítem, mint arcom felderítőjét és Istenemet! A lelkem roskadozik, amikor a Jordán földjén a Hermon felől rád gondolok, te kicsi hegy. Örvény hívja az örvényt vizeid zuhogásában, s minden örvényed és hullámod rám zúdul. Nappal az Úr adja kegyelmét és éjjel neki énekelek, áldom éltető Istenemet. Így szólok Istenhez: Sziklám vagy, miért feledkeztél meg rólam? Miért kell szomorúan járnom, ellenségtől szorongatva? A velőmbe hatol, ha ellenségeim gúnyolódnak, ha naponta mondják: „Hol maradt Istened?” De miért vagy szomorú, lelkem, és miért háborogsz? Remélj Istenben és majd újra dicsőítem, mint arcom felderítőjét és Istenemet! Közöm. Immár elléptünk Dávidtól. A száműzetésből kiáltanak Korach fiai az Úrhoz. Költői képpel indul: A szarvasünő a patak vízével oltja szomját. Az igaz Istenre szomjazik. Annál is inkább, mert kényszerű migráns lett társaival együtt. Visszakívánkozik hazájába és Istenéhez. A mai európai társadalom elhagyta zsidó-keresztény Istenét. F. pápa úgy látja, hogy csaknem teljes a közöny, a közömbösség Isten iránt. A jó pápa szomorkodik ezen, miközben tiszteletben tartja mindenki világnézetét. Nálunk hasonló kezd lenni a helyzet. Remélem, nem válunk gyökértelenekké, és nem csak kacatokkal vesszük körbe magunkat.