Ma reggel Bence elmesélte, hogy egy Nyugaton élő, újra házasodott pár gyerekei már kirepültek a fészekből, a pár pedig elhatározta, hogy új házat épít. Ez meglehetős akadályokba ütközött, mert van egy hiperaktív (igen, már ilyen is van, erősítette meg B.) kutyájuk, amely mindent megrág, összetör, tönkre tesz. Szétszedte pl. az épülő ház szigetelését. Kérdésére, hogy miért engedik meg neki, azt válaszolták, hogy a kutyát megkötni állatkínzás, ezért elviselik, bármit tesz is.
Eddig nem gondoltam rá, hogy egy négylábú kedvenc is dirigálhatja a felnőtt társadalom egy részét, azt, amelyik hagyja, hogy uralkodjon felettük. Megkísérelik ezt gyerekek, és megkísérelik ezt felnőtt felebarátaink is. Teszik ezt a kötődés ösztönétől űzve, a felnőttek pedig tán kisebbrendűségi érzésük kiegyensúlyozására, esetleg féltékenységből, vagy éppen az ököljog alapján.
Közöttünk ennek nem így kellene lennie.
Popper Péter többször foglalkozik a kérdéssel, közülük emelem ide a következő megfogalmazását: „Az életben vannak olyan helyzetek, amelyeket csak bizonyos keménységgel lehet elintézni. Sokszor attól való félelmünkben, hogy kicsit kemények leszünk, és ezzel fájdalmat okozunk, elodázzuk a döntést, és ezzel olyan súlyosabb helyzetet növelünk fel, amelyet már valóban csak kegyetlenül lehet megoldani. Elhalasztjuk a kisebb feszültségek vállalását, addig, amíg elkerülhetetlen lesz egy sokkal nagyobb feszültség kényszerű átélése.”
Régi emlékeim közül halászom ki az alábbit: Reggelenként dolgozni indulván a metróhoz mentem, lányaimat pedig egyúttal elkísértem iskolába. Akkor a nyóckerben laktunk a Baross utcai lakótelepen. Iskolatársa lehetett egyiküknek az a taknyos kölök, aki a Práter utcán megállt az úttesten és azon röhögött, hogy megállásra kényszerülnek az arra haladó gépkocsik. Ráordítottam: Öcsi, hülye vagy? Látva a közöttünk feszülő súlycsoportbeli különbséget a fickó visszavonult, s nem volt oka rá, hogy kihúzza magát.
Mi elköltöztünk. Csak remélem, hogy a későbbiek során nem lett közlekedési baleset áldozata.
A legtöbb gyerek próbálgatja, hogy meddig mehet el akarata érvényesítésében, s szívesen átvenné a család irányítását is, ám élettapasztalatok hiányában ez a játék nonszensz és veszélyes, mert ily módon nincs alkalma megismerni saját korlátait.
83. ZSOLTÁR. IZRAEL ELLENSÉGEI ELLEN (Aszaf éneke) Istenem, ne maradj néma, ne hallgass, Istenem, ne légy tétlen! Nézd, hogyan dühöngnek ellenségeid, s milyen fenn hordják a fejüket, akik gyűlölnek téged. Gonoszat forralnak néped ellen, védetted ellen tanácsot tartanak. Így szólnak: „Gyertek, töröljük ki a népek sorából, Izrael nevét ne is emlegessék!” Igen, egyetértőn tanácskoznak, és szövetkeznek ellened: Edom sátrai, az izmaeliták, Moáb és a hagriták, Gebál, Ammon és Amalek, a filiszteusok és Tírusz lakói. Asszur is velük szövetkezett, segítséget nyújt Lót fiainak. Bánj velük, ahogy Midiánnal tettél, Sziszerával és Jabinnal a Kison-pataknál. Endornál megsemmisültek, és a földben televénnyé lettek. Fejedelmeikkel bánj el, mint Orebbel és Zebbel, vezéreikkel tégy úgy, ahogy Szebachhal és Zalmunnával, akik azt mondogatták: „Szerezzük meg magunknak Izrael földjeit!” Istenem, tedd őket olyanná, mint a száraz kóró, mint pelyva a szélben, mint a tűz, mely égeti az erdőt, mint a láng, mely nyaldossa a hegyet! Így hajszold őket a viharban, fenyegesd meg őket zivatarodban! Arcukat borítsa gyalázat, és keressék a te nevedet, Uram! Érje őket örök szégyen, tanácstalanság, pusztuljanak el dicstelenül! Hadd ismerjenek meg téged, akinek neve: Úr! Az egész világon egyedül te vagy fölséges. Közöm. Nagyjából és egészében átokzsoltár ez minden Izraellel hadilábon álló törzzsel szemben. Az ellenségszeretet még fogalmilag se létezik. A szemet szemért ... elv uralkodik. Majd Krisztus fogalmazza meg: Aki megüti az egyik arcodat, annak tartsd oda a másikat is. Az ellenségszeretet alapfoka: nem kívánunk rosszat az ellenünk fordulóknak. Kr. mindenkiért szenvedett.