Tegnap este szó esett róla, hogy kit hogyan fosztottak ki a környékünkön.
Volt, akit a hozzá járó takarító könnyített meg millióitól.
Másoknak edényeket adott el egy török jó pénzért.
Volt, akit az orvostól hazamenet hengerelt le valaki dumájával, Icukám, hát nem ismersz meg? Majd kocsival a „beteget” haza víve sikerült ékszereket lopnia áldozata lakásából.
Megint másokat éjszaka keltettek fel álmából, pénzt és aranyat kérve rendkívüli esemény miatt. Egyeseket rávettek az adakozásra, mások rendőrt hívtak, s a gazemberek fogták menekülőre egérutat nyerve, harmadikuk a nyavalygó telefonálnak azt javasolta, hogy máskor a 104-es számot hívja, ott foglalkoznak a gyógyítással.
A gyógyítás is kiváló területe a pénzcsinálásnak, a csodaszerek a csodamódszerek eladása mind-mind jó pénz.
Ön nyert, szól bele a telefonba s csicsergő hang. Ajándékát az ... étteremben veheti át. És nem győzök ellenkezni, hogy nem kívánok nyerni, nem veszek át semmit, sehol és semmikor. Pedig a javamat akarják, legalábbis akarnák.  
Se szeri, se száma tehát azoknak a módszereknek, praktikáknak, találmányoknak, ügyeskedéseknek, taktikáknak, fehér- és színes gallérú bűnözési módoknak, amelyekkel a mammon szolgái hozzá kívánnak jutni érékeinkhez, pénzünkhöz.
Észnél kell lenni, bár olykor még az is kevés lehet.
Sok felesleges idegességtől kéretlen telefonhívástól, telefonbetyártól óvott meg bennünket az a tény, hogy megszüntettük korábbi, a telefonkönyvben nyilvántartott telefonszámunkat.
Légy résen! – szól a cserkész jelszó. Nem cserkészeknek is érdemes észben tartani, mert bár sokan a javunkat akarják, jól tesszük, ha mi meg nem adjuk.
***
Bölcs 5. f. Akkor az igaz teljes biztonsággal áll szemben azokkal, akik sanyargatták, és lebecsülték a fáradozását. Amikor ezt látják, iszonyú félelem fogja el őket, és nem tudnak hová lenni; annak nem várt üdvössége miatt. Bánkódva szólnak egymáshoz, és sóhajtoznak lelkük félelmében: „Ez az, akit egykor kinevettünk, és akiből gúnyt űztünk. Mi esztelenek! Életmódját őrültségnek tartottuk és halálát dicstelennek. Hogy lehet az, hogy Isten fiai közé sorolták és a szentek között van az osztályrésze? Így hát mi letértünk az igazság útjáról, nekünk nem világított az igazságosság fénye, és számunkra nem kelt föl a nap. A kimerülésig jártuk a bűn és a romlás ösvényeit, úttalan pusztaságokban kóboroltunk, az Úr útját azonban nem ismertük fel. Mi hasznát láttuk a gőgnek és mit nyertünk gazdagságunkkal és nagyzásunkkal? Ez mind tovatűnt, mint valami árnyék, mint a szálló mendemonda; mint a hajó, amely átszeli a hullámzó vizet, s az utat, amerre elhaladt, nem lehet megtalálni, sem gerincének nyomát a habokon; vagy ahogy a levegőben repülő madár útjának semmi nyoma nem található: szárnycsapásai felkavarják, s könnyed röptének suhogása átszeli a lenge léget, de aztán, hogy elrepült, mögötte semmi nem marad; vagy mint a célba lőtt nyíl mögött az átszelt levegő rögtön ismét egybefolyik, úgyhogy pályáját többé nem lehet felismerni; mi is, alighogy megszülettünk, máris meghaltunk, és az erénynek semmi jelét nem tudtuk felmutatni, a gonoszságunkban pusztultunk el.” Igen, az istentelenek reménye olyan, mint a szél forgatta pelyva, mint a könnyű hab, amit a vihar kerget, mint a füst, amit eloszlat a szél, mint a megszálló vendég emléke, aki csak egy napig maradt. Az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, és a Magasságbeli viseli gondjukat. Így elnyerik az Úr kezéből a dicsőség országát s a szépség diadémját, mert jobbjával oltalmazza és karjával védelmezi őket. Fegyverzetül felölti haragját, és fölfegyverzi a teremtést, hogy bosszút álljon ellenségein. Mellvértnek az igazságosságot ölti fel, sisaknak meg fölteszi a csalhatatlan ítéletet. Győzhetetlen pajzsul a szentséget veszi fel, bősz haragját karddá élesíti; vele harcol az egész világ az esztelenek ellen. Elröppennek a villámok jól irányzott nyilai, s a felhőkből, mint jól megfeszített íjból a célba találnak. És a parittyákból haragos jégzápor zúdul, és a tenger vizei ellenük tombolnak, és háborogva csapnak össze a folyók árjai. A mindenhatóság lehelete fölkel ellenük és forgószél módjára széthányja őket. Az istentelenség így pusztává teszi majd az egész földet, és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.  Közöm. Írva van: az istentelenek reménye olyan, mint a szél forgatta pelyva,... az igazak azonban örökké élnek, és az Úrban van a jutalmuk, a Magasságbeli viseli gondjukat. Tudatosítom hát magamban szíves miheztartásom végett.