A jó könyv olyan, amit kedvvel kezdek el olvasni, és ahelyett hogy álomba ringatna, érdeklődésemet felcsigázva ébren tart, mi több, kezdődő álmosságommal harcba szállva akár erőfeszítések árán is további olvasásra késztet. Nos, ilyen könyvet adni mindenki kezébe, ez az igazi kihívás valamennyi könyvkiadó részére. Utoljára Móra riportsorozata tartott így ébren, mert nem kisebb formátumú valakivel ismertetett meg, mint Tömörkény Istvánnal, akinek az élete meglehetősen talányos, alig is ismert. Mivel nagyon szeretem az író novelláit, érdekelt, hogy ki is volt ő maga. Móra emberközelbe hozta, s megmutatta olyan mértékig, amennyire ő ismerte.
Vannak ilyen szemnyitogató könyvek, csak nincs túlságosan sok belőlük.
Úgy kellene a könyvesboltokat berendezni, hogy a sok „zöngicse” minőségű kötet háttérben maradjon. Aki mégis vesz belőlük, úgy kell neki. Külön helyen kellene tárolni azokat a műveket, amelyek eladják magukat, mert valamiért bestsellerekké váltak.
Csak hát ember legyen a talpán, aki képes összehozni egy olyan listát, amelyen a minden embert érdeklő művek szerepelnek, egy másikat, amelyen a kötelezőszerűen megismerendő kötetek vannak, s egy harmadik – terjedelmes – részt, amelyen a futottak még kategóriába tartozó munkákat tartják.
Kellene bizonnyal egy negyedik szektor is, amelyben a saját kiadású remekek sorjáznának. Ide azok kerülnének, amely kötetek szerzői nem kaptak tiszteletdíjat munkáikért, sőt saját zsebükbe nyúlva finanszírozták kiadásukat, azt gondolva, hogy..., pedig dehogy.
Ha megvan a kiváló mű, még nem biztos, hogy jó a könyv. A legtöbb könyv letöri azt a csuklódat, amelyik tartja. A jó könyv könnyített papírra készül, hogy ne fáradj bele a tartásába.
A legtöbb könyv folyamatosan tónusban tartja karizmaidat, amelyek arra törekednek, hogy állapotszerűen nyitva maradjon a mindenáron becsukódni óhajtó kötet. A jó könyv széles belső margójú, hogy az írott szöveg akkor is látszódjék, ha nem kínozod magadat a lapok egymástól való terpesztésével.
A jó könyv jól nyíló lapokat tartalmaz.
500 éves a könyvkiadás, és még mindig reformra szorul, mert még mindig messze vagyunk az ideálisan jó könyv megalkotásától.
Bölcs 13. f.
A csillagok és a természeti erők kultusza
Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek. Ha már ezekben isteneket láttak, mert szépségük elbűvölte őket, akkor tudniuk kellett volna, mennyivel kiválóbb a parancsolójuk. Mert a szépség szerzője teremtette őket. Ha megcsodálták erejüket és hatásukat, ebből arra kellett volna következtetniük, hogy mennyivel hatalmasabb a teremtőjük. Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket. De ezek még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor valójában Istent keresik és akarják megtalálni. Teremtményei közt élnek és igyekeznek a mélyükre hatolni, s amit szépnek látnak, annak látványa megejti őket. Még sincs mentségük ezeknek sem. Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tudták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát?
A bálványok kultusza
De boldogtalanok voltak és holt dolgokba vetették reményüket, akik emberi kéz műveit nevezték isteneknek; aranyat, ezüstöt, műtárgyakat, állati alakokat vagy haszontalan köveket, régi idők keze munkáját. Ha a favágó alkalmas törzset vág ki, körös-körül lefejti egész kérgét és szakszerűen megmunkálja, alkalmas eszközt csinál belőle, mindennapi használatra. A munkája közben keletkezett hulladékot arra használja, hogy elkészítse ételét és jóllakjék. Ami pedig megmarad belőle, mert semmire sem alkalmas, görbe és göcsörtös fa, azt fogja, s üres óráit kihasználva faragja, aztán a pihenéskor szokásos gondossággal valamiféle formát ad neki. Ember képmására faragja, vagy valamely egészen közönséges állathoz teszi hasonlóvá. Aztán bevonja agyaggal, felületét bekeni piros festékkel és befest rajta minden foltot. Majd megfelelő házikót készít neki, a falra illeszti, és szeggel odaerősíti. Így gondoskodik róla, hogy le ne essék. Mert tudja, hogy nem tud magán segíteni, hiszen csak kép, és támasztékra szorul. Amikor meg imádkozni akar vagyonáért, feleségéért és gyermekeiért, akkor nem restell az élettelen dologhoz szólni. Az erőtlenhez könyörög egészségéért. A holthoz esedezik életért, a tehetetlenhez fordul segítségért, szerencsés utat kér attól, ami lábát sem tudja mozdítani. Keresetéhez, munkájához, mestersége sikeréhez attól kér erőt, aminek keze erőtlen. Közöm. Ma az ószövetségi képtől elléptünk, amennyiben a művészi alkotásokat jelképként értékeljük. Ezek, amennyiben remekművek, visszautalnak szintén a Teremtőre, csakúgy, miként maga a teremtés élő és élettelen világa.
Utolsó kommentek