Kegyetlen program a saját blogom keresője. Azzal szembesít, hogy egy-egy szót, fogalmat, kifejezést hány posztban használtam. Kénytelen vagyok beismerni, hogy általában sokszor. Azért idegesítő ez, mert rávilágít arra, hogy vannak kedvenc írnivalóim, és a kedvenc témáimról már több (sok) ízben megemlékeztem.
Hogy valami pozitívet is lássak az ismétlődésekben, megnyugtat, hogy a derűs dolgokról mindig derűsen írtam, a kellemetlenekről is konzekvensen gondolkoztam. Lám-lám nem hazudtam. Lám, ugyanúgy látom a dolgokat ma is, mint tegnap és tegnapelőtt.
Kicsit hasonlók a fotótémáim is.
Vannak kedvenc témáim, fák, felhők, sorok, pl. villanyoszlopok, kerítések. Szép virágok, szociofotók emberi sorsokról. Ezt nagyon szeretném nagyban is űzni, de akadályoz benne a személyiségi jogok megléte. Kuncsorogni meg nem szeretek. Adódna még a rokonság, a szép unokák portréi, de ugyanazon okok miatt türtőztetnem kell magamat.
Nemrég írtam arról, hogy SzZs könyveiben számos társaságról, számos emberről megemlékezett. Talán tényleg perre vitte egyik ábrázolt alakja a dolgot azzal, hogy nem hatalmazta fel a szerzőt megnyilvánulásainak szétkürtölésére. Ugyanez áll a saját környezetemmel szembeni mértéktartásra.
Ez alapjában leszűkíti a témalehetőségeket.
Mindennek a hátterében a nyilvánosság megezerszereződése az oka.
Ami rákerül a kibertérre, többé nem pusztul el. Az információ-feldolgozók jobban ismernek engem, mint én saját magamat.
Tán még megérem azt is, hogy kérésre részletes életelemzést, magatartás analízist, hajlandóságaim tükrét tartsa elém a Nagy Testvér, aki mindent lát, mindent megőriz, mindent összegez, mindent értékel.
Ha ezt ellenséges szándékkal tenné, akkor nem maradna más témám, mint a semleges, nihilista általánosság megjelenítése: pl. hogy a csőben lyuk van, a kutya ugat, az ég kék, a felhő szürke, a víz nedves.
Isten mentsen tőle!
Utolsó kommentek