Mickey webnaplója

Van az úgy, hogy az ember arra vár, hogy történjék már valami.
Máskor meg egymást kergetik a programok.
Jelenleg az utóbbi igaz.
Itt volt legkisebb unkánk.
Gyönyörű, és fotogén.
Elég sokat játszottunk.
Elmentek.
Most megfejtésre vár néhány FülesBagoly kocka. És egy teljes Füles újság. (Utóbbi meglepetésként ért. Az ára kb. csak a fele amannak, és legalább olyan változatos rejtvények vannak benne, mint amabban. Gondolom, nem azonos példányszámban kelnek el, innen az ordító árkülönbség.)
Na ja.
Előttem a korrektúrázás alatt álló kézirat (gépirat). És előttem a délután.
Még ki kell rámolni a garázsban összehalmozott felesleges cuccokat a lomizók nagyobb örömére.
És el ne felejtsem, hogy egy kommentárt is össze kellene szerkesztenem előbb-utóbb.
Ez az, ami látszik.  
A dolgoknak persze rangsoruk van, és teljesen eltérő az időigényük.
Kedvemre tallózhatok közöttük, hogy melyiket vegyem előbbre.
Talán ez lesz.
Először befejezem az elkezdett keresztrejtvényt, majd folytatom a korrektúrázást, a szövegtest döccenéseit próbálom elsimítani. Majd megszakítom a munkát, amikor kidobáljuk a limlomokat.
Mindenekelőtt albumba másolom MK. szépséges portréját.

Elmúltam 77, s még élek
Elmúlt a nap, el a mákos rétes, elmúlt az ünnep. Gyerekeink fele jelentkezett. Zsuzsa az egyetemet kezdő fia okán is. M és E + a négy unoka meglepetésvendégként. Nem számítottunk rájuk, hiszen a világ végén tartózkodtak, Homokkomáromban. Ám este hét felé csöngettek. Az igazi ajándék valamiképpen maga az ember, maga a társaság. Az unokák hancúrozása, akik között magam is gyerekké válok. (Bújócskáztunk.)
Majd este lett és reggel, a 28 124. nap. (A google-n talált kalkulátor a másodperc tört része alatt kiszámolta). Még öt év, és elérem a 30 000 napot.
Csak így tovább, csak így tovább – biztatgatta záródolgozatát író francia vejemet egykor konzulense. Csak így tovább, csak így tovább – biztatgatom én is további kitartásra serkentve tenmagamat.
Ma szép nap volt, csupa porszívózás, csupa öröm, meglett mindaz, amit a gyerekek elveszettnek véltek.
M a folytatódott a korrektúrázás második felvonása, amikor a szöveg gereblyézését elölről kezdtem, mert hát nem lehet egyszerre a tördelésre és a szövegtestre is kitartóan és egyszerre ránézni. Akkora figyelemmegosztó képességgel nem rendelkezem. (Vö. egysávos agytevékenység).
Estére így is elég rendesen elfáradtam.
Nem is folytatom a komolykodást. Inkább néhány poént ide:
- Tábla a vízvezetékszerelő autóján: „Mi megjavítjuk, amit a férje megjavított."
- Nemdohányzó területen: „Ha füstölni látjuk, azt gondoljuk, hogy kigyulladt, és ennek megfelelően fogunk eljárni."
- Szülőszoba ajtaján: „Tolni."
- Szemészeten: „Ha nem látja, hogy hol van, akkor jó helyre jött."
És még:
- Jegyeket, bérleteket kérem felmutatni!
- Egyik sincs!
- Megbírságolom és felszólítom, hogy azonnal hagyja el a járművet!
- És akkor ki vezeti tovább a buszt?

Én, aki kételkedtem abban is, hogy megérem a 2000. évet, immár 23-mal meghaladtam. Megérve a 77.-ik évet, elégedett és hálás vagyok a Gondviselésnek, hogy megtartott eddig.
A nap apropóján emlegették, hogy aki két hetes (7+7), annak cumi jár. Eddig nem kaptam cumit, de a valóságnak megfelel, hogy egy idő óta feles tejet, tejeskávét, kakaót iszom. Jobb, mint a klóros víz.   
A feles tejet – mint tudjuk – azok a csecsemők kapják, akiknek nem jut elég anyatej.
Második gyerekkor?
Hetvenhét.
Ha a két számjegyet megcserélem, akkor se jobb a helyzet.
Marad hetvenhét.
- Hányszor kell naponta megbocsátani az ellenünk vétkezőknek? – kérdezi Péter Jézustól. - Hétszer?
Mire a Mester: - Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenhétszer.
Más fordítás szerint hetvenszer hétszer.
Ha farizeus akarok lenni, pontosítom: Akkor 490-szer. S jaj annak, aki 491.-szer vét ellenem!
Csakhogy ez nem így értendő.
Hetvenszer hétszer, vagyis mindig.
Mert – hangzik a további tanítás – ha ti nem bocsátotok meg egymásnak, Isten se bocsát meg nektek.
Más megfogalmazásban (a miatyánkban): …bocsájtsd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.
Ezt is tovább finomította Nemeshegyi Péter SJ.
Mint kifejtette, az eredeti szövegben ez áll: Bocsájtsd meg vétkeinket, mert mi már megbocsátottunk az ellenünk vétkezőknek.
Marad tehát az elhatározás: Mindenkinek meg van bocsátva minden, miként én is kérem, hogy nekem is bocsásson meg mindenki, akit bármikor megbántottam.
Így könnyebb szívvel uszulok neki az újabb hetvenhét évnek.
PS. Aki maszületett, az nem lehet kéthetes. A két hetes mégis különböző számok. 2 hetes, azaz 27.
Na, annyi tényleg szeretnék lenni. 

Ma sem szabályos, sem különleges világnap nincs. Van viszont Pietrelcinói Szent Pio emléknapja, akitől több ízben idéztem. Most is megteszem.
„Járj az Úr útján egyszerűen, és ne gyötörd a lelkedet.”
Olyan súlya van, amit életvezetési tanácsként értékelhetünk.
Tegnap hajnalban elhunyt Dávid Katalin művészettörténész, aki augusztusban érte meg a 100. életévét.
Majdnem hozzám került egy kiadásra váró kézirata gépbe vitele. Nem vállalkoztam rá, mert túl sokat hibázok gépelés közben, így nagyon lelassult volna a munka. Mindenesetre várom, hogy mi lett vele, mi lesz vele. Dávid Kata ragyogó stílusban beszélt és ragyogó stílusban írt.
Ma elmaradnak a misék a helyi templomban, mert buszkirándulásra (zarándokolat?) indultak sokan a szlovák területen lévő Sasvárra.
Valaha részt vettünk a mindig ilyenkorra szervezett utakon, aztán felhagytunk vele.
Ma M és E Homokkomáromba ment családostul. Fogadalomtételi ünnepség lesz ottan.
A Covid hűséges kutyaként fertőz továbbra is.
 Már voltunk koronavírusos betegek, már háromszor beoltattuk magunkat.
Elég volt.
Lesz, ami lesz.
Okkal-e vagy ok nélkül – mindent a covidra fogok.
Fája a torkom – posztkovid szindróma   
dagad a bokám – posztkovid szindróma  
hullik a hajam  – posztkovid szindróma  
zörög a tüdőm – posztkovid szindróma   
romlik a hallásom – posztkovid szindróma   
fáj a gyomrom – posztkovid szindróma    
gyengül a látásom – posztkovid szindróma   
kiütések keletkeznek rajtam – posztkovid szindróma   
– posztkovid szindróma   – posztkovid szindróma   – posztkovid szindróma   – posztkovid szind…
 

A reggeli miseintenció M. testvérünkért szólt. valamennyire meglepett, mert még ugye… Mindegy elkezdődött a liturgia.  Hárman szoktunk egy padban ülni. Most is így volt ez. Egyik szélén M. (nő, 80), másik végén M (én két hetes) középen T. Alig kezdődött el a szertartás, M. (nem én) kezdett összeomlani. T. megtartotta, ketten meg visszatettük a padra. G. hozott neki vizet,. azt megitta, és továbbra is rosszul érezte magát. A hangja elment. Ekkor már hátulról tartották, hogy el ne dőljön, valaki mentőt hívott. Elég gyorsan érte jöttek. Kint megvizsgálták, s kórházba vitték.
Ezek után mi vásárolni mentünk. T.-t megviselte a történés.
Hazajőve kaptuk a hírt, hogy a szép kort megért Dávid Kata (100) elhunyt. (R. I. P.)
Mi van itt?
Mi van a levegőben?    
Kérem szépen, nekünk még élni kell, a hozzánk költöző Á. unoka most kezdte egyetemi éveit.
Mi még felugrunk, ha kell. De hogy meddig?
Legjobb, ha ideidézem a legerősebb gyógyító imának mondott szöveget Pietrelcinói Szent Piótól:
Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy elküldted a Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust a világra, hogy megmentsen és megszabadítson.
Bízom a te hatalmadban és kegyelmedben, amelyek fenntartanak és helyreállítanak.
Szerető Atyám, érints meg most gyógyító kezeddel, mert hiszem, hogy akaratod az, hogy jól legyek elmémben, testemben, lelkemben és szellememben. Takarj be Fiad, Urunk, Jézus Krisztus legdrágább vérével a fejem tetejétől a talpamig. Vess ki bármit, ami nem kellene, hogy bennem legyen.
Töröld ki az egészségtelen és kóros sejteket. Nyisd ki az elzáródott artériákat vagy vénákat, és építsd fel és pótold a sérült területeket. Távolíts el minden gyulladást és tisztíts meg minden fertőzéstől Jézus drága vérének erejével. Engedd meg, hogy gyógyító szereteted tüze átjárja az egész testemet, hogy meggyógyuljon és a beteg területeket teremtsd újjá, hogy a testem úgy működjön, ahogy Te létrehoztad.
Érintsd meg az elmémet és az érzelmeimet, még a szívem legmélyebb zugait is. Telítsd egész lényemet jelenléteddel, szereteteddel, örömöddel és békéddel, és vonj egyre közelebb magadhoz életem minden pillanatában.
Atyám, tölts be engem Szentlelkeddel, és hatalmazz fel arra, hogy a te munkáidat végezzem, hogy életem dicsőséget és tiszteletet hozzon Szent Nevednek. Ezt kérem az Úr Jézus Krisztus nevében. Ámen! 
Egy érdekes előadás:http://real-eod.mtak.hu/1030/1/12%20Borhidi%20Attila.pdf 

K. meséli, hogy felhívta egykori osztálytársa.
Már csak ketten élnek az osztályából.
Engem is felhívott ma osztálytársam, aki osztálytalálkozóra invitált.
Mivel nem értettem, hogy ki a hívófél, rákérdeztem.
Mondja a nevét, s kérdezi, hogy jövök-e.
Mondom: Nem, mert íme, gyengül a hallásom, és nem igazán élvezem a társalgást, aminek a felét meg se értem. Mire ő: Ha meggondolod magad, azért gyere, de jobbulást.
Kérdem én, van-e jobbulás a mi korunkban, a szemüveg, a műfog, a műhaj, a hallókészülék, a fáslik, a marékszám bekapott gyógyszerek, a kontrollvizsgálatokra várások korában?
Csak elfogadott sors van, s lehet kapálózni a kopások ellen, ideig-óráig plasztikázni is. De minek.   
Az elfogadható valóság: Örülni annak, ami van.
Ma reggel pl. hihetetlen színekben tündököltek a napsütötte felhők.
Ma reggel kortársam mosolyogva mesélte, hogy amikor annyi idős volt, mint most én, cumit kapott ajándékba.
Nem maradtam adósa a válasszal:
Én meg – mondtam – feles tejet iszom.
Hát hogyne! Jobb ízű, mint a klóros víz. Műcukorral még édes is.
T. mosolyog, amikor látja, hogy még az 1,5-ös tejet is meghígítom.  
Ma az agyrágó bogárral nem törődtem, s újra beleharaptam a korrektúrázásba.
(Majd leöblítettem a munka végeztével unicummal.)
Ennyi nekem is jár, hogy jöjjön rám a boldogság.  
A mai hűvösséggel elindult, végül élvezetes napban leljék kedvüket ismerőseink!
Ez a viszonylag eléggé jellegtelen mondat a szókezdő betűk legsűrűbb előfordulástól indulva mutatják a fogyatkozási sorrendet.  
Leggyakoribb magyar szókezdő betű az A. Majd egyre ritkábbak: M, H, E, V,  É, N, L , K, I.

Már jókor reggel QQ-ra gondoltam, akit jó helyen éltessen Isten odaát! Ma volna hetven éves. De hát szűk tíz éve már, hogy elment.
A napom egyebekben a korrektúrázás jegyében telt. Először a kéziratot borotváltam meg, magyarról magyarra átírván a „tudjunk szeretni”-féle szövegeket, a germanizmusokat. Majd délután elkezdtem a vastag és a dőlt részeket visszaszerkeszteni a szövegtestben. Mostanra a szemem kibicsaklik, erőfeszítésbe kerül minden álló és dőlt utasítást követnem. Leginkább a korábban már idézett Bendegúz-szöveg áll rám: Hát komám, az agyrágóbogár a te fejedben is éhen halna.
Ha máskor nem is, de ma a műszak végére igen.
És nincs kész a mű, még sok munka lesz vele. De legközelebb csak holnap foglalkozom vele, ha Isten is úgy akarja.
Egyébként megvagyok.  
Az IMS nem válaszol már három napja kardiológiai kontrollra időpontot kérő e-mailemre.
Kérdem, akkor miért hirdetik, hogy ily módon is lehet időpontot kérni.
A bürokrácia túltengésének oka az általános bizalmatlanság. Az orvos mindent lepapíroz, mert nem szeretné, ha a páciense beperelné. Ha a bankba belépek és köszönök, azonnal több példányos bizonylatot készítenek. Ha kérdésem is van, megoldandó problémám, akkor még sokkal több papírt. Tegnap emlegették feleim az Úrban, hogy milyen méretes dokumentumanyagot kell egy-egy építkezés kapcsán összeszedni. A dolog nem új, de mintha rosszabbodnék a helyzet. Elég ha csak arra gondolok, hogy a régi autónk forgalomból kivonása a másik használatba vétele miféle papírmunkákkal járt. Isteni szerencse, hogy nászuramék elvágták a gordiuszi csomót.
Mindenesetre továbbra is igaz: Le a bürokráciával! (Tartok tőle, hogy nem fog sikerülni.)
A napomat feldobta Iván pozitív hozzászólása mai fotóimhoz. The genius strikes again! – írja. A zseni újra lecsap. Örülök megfogalmazásának, anélkül hogy fényezni szeretném magamat. Ez az Amerikában kikötött rokon elismert művészeti vezető volt, fotós, filmes, grafikus. Hitelesnek gondolom a véleményét.
Persze semmi zseniális nincs a fotóimon.
Amatőr vagyok, aki a környezetében látott érdekes témákat minduntalan megörökíti.
Ma mindenki fotós és filmes, és videókészítő, és…   

Tegnapelőtt hallgattam-láttam Földi Kovása Andrea vallomást,
tegnap este elcsíptem a sógor püspök, Varga Laci lelkigyakorlatos beszédének a végét,
ma reggel megfejtettem mindhárom szózatjáték típust, a mahjongot első nekifutásra, és kiraktam egy beaujolais-i dombocskát kis kápolnával a tetején (puzzle). Ráadásul a korrektúrázott könyv utolsó fejezete is érdekesnek bizonyult. Ennyi jó szétveti az ember fejét. De lehet, hogy a komoly hidegfront teszi. Átmenetileg mégis jól esik a hosszú ujjú ing viselése.
Más nincs?
De van.
Adóztam kb. 600 ft-tal rejtvényfejtő mániámnak. Kifejezetten a FülesBagoly olasz módra  rejtvényválasztéka kedvemre való, mert az itt található változatosságot más lapokban nem találom meg.
Az üzletközpont szemérmetlen árakkal operál, és még bele se pirul. Ez a lap is 200 ft volt néhány éve.  Próbáltam ellensúlyozni azzal, hogy 4l olcsó (205ft/l) tejet is vettem.
Már ha ez olcsó.
Nyilván nem az, de nem is lehet.
Egykor a tejipar abból állt, hogy megfejték a tehenet, a gyűjtőpontra vitték, és ott aki akart, vett belőle, qa maradék ment a helyi tejcsarnokba.
Most hurcolásszák a tejgyárakba, ahol szétcincálják a tejet, majd színes tartós dobozokba rakják, és megkeresik, hogy az európai piacon hol adhatják el a legkedvezőbb áron.
Igen sok lehet pl. a szállítási költség, arról nem is beszélve, hogy a mai üzletek, üzletközpontok milyen nagy beruházások árán létesülnek, és mekkora fenntartási költségeik vannak.
Pl. hatalmas pénzbe kerül a reklámtevékenységük.   
Mégis nagyon érezhető és kellemetlen a mohóságuk. Miért gondolják, hogy még ma kell meggazdagodniuk, mert mi van, ha holnap csődbe megy a cég.
Jelentem, mostanában nemigen mennek csődbe, vásárlóik viszont hajlanak rá.

    

A hírek+ néhány napja érdekes hírt közölt, de csak a végét sikerült elkapnom. 117 000 000 000. Száztizenhét milliárd. Statisztikusok becslése szerint ez a szám a földön valaha élt emberek hozzávetőleges száma.  Nincs okom kételkedni benne, bár elég magas érték. Pedig akik megkutatták, úgy vélik, hogy valószínűleg még ennél is többen lakták eddig a földet. A humusz egy jó része a homo sapiens maradványa. Amikor Jézus azt mondja, hogy az Isten országában van elég hely, arra kell gondolnom, hogy jó nagy hely lehet ez, noha az éteri test térfoglalásáról vajmi keveset sejtek. A Bibliában említett  144 000 fehérruhás mártír csupán annyi igazságot hordoz, hogy nagyon sok.
***
Háromnapja van annak, hogy Á. unokát elkísértem a Keleti pu.-hoz, hogy még jó időben a jó vonat jó kocsijának jó helyét keressük meg együtt.
Sikerült.
Ő el Győrbe, én vissza a metróhoz.
Amint baktatok, látom ám, hogy egy 1000 ft-osnak látszó papírpénz hever a betonon. Kézbe veszem. Nem csak hasonló, hanem az is. Persze nem tartottam meg, elajándékoztam. Két dolog jutott eszembe vele kapcsolatban. Az egyik, hogy meztelenül jöttünk a világra, és üres kézzel hagyjuk is el. Tehát amiről úgy gondoljuk, hogy a mienk, annak inkább csak a rendelkezési joga a mienk. Mások örökölik, mások dobják el, ha nekik is felesleges. Mindenesetre nem visszük magunkkal.
A másik gondolat egyszerű számtan. Ma a boltban – ott, ahol mi szoktunk vásárolni – egy kifli 59 ft-ba kóstál. A talált 1000 ft ellenében még 17 kiflit se kapnék.
Megdöbbentem.
Valaha a gyakornoki fizetésem havi 1300 ft volt. Inflációs pénzzé kezd lenni a forint? Nem lehetne visszaállítani az értékét, miként egyszer már megtették a frankkal a franciák, a lírával az olaszok?
Igaz, hogy mindketten buktak, amikor átálltak az euróra. A kereskedők mindennek az árát felfelé kerekítették.
Babos István SJ-nek volt igaza, aki az „ördög ganaja”-ként tekintett a pénzre.

Emlékezetem szerint iskolás koromban nem érdekelt, hogy hol ülök, és ki mellett. Oda ültem, ahol szabad helyet találtam, és mivel senki nem piszkált ki onnan, általában ott is maradtam. Ültem az első sorok egyikében, ültem a hátsó sorokban is. A főiskolán is ez volt a helyet. Annyi módosítással igaz, hogy olyan helyet kerestünk, ahol zavartalanul sakkozhattunk az unalmas órákon. No meg húzogattuk a vonalakat a számtan füzetből kitépett lapra rajzolt tízszer tízes kockában, és X ill. O jelekkel próbáltunk egyre nagyobb területeket lefoglalni. Talán húzogatós volt a játék neve.   
A helyigényem később se érdekelt. Amikor aztán elkerültem a szerzetesrend szerkesztőségébe, ott helyben ebédeltünk az általuk kolhoz konyhának nevezett teremben. Az ő elvük szerint bárhová ülhettünk. Nem volt megkötve az ülésrend.
Elméletben.
Mindenki tudta, hogy az asztalfő NP atyáé, a mellette levő szék SzF-é. Utóbbi főiskolán tanított, s egyszer valamennyire elkésett az ebédről.  Látta, hogy valaki már ül az ő helyén. Sarkon fordult és a másik ebédlőben telepedett le.
Még jellemzőbb eset fordult elő a kápolnában. Az egyszerűség kedvéért, és merthogy csaknem így is volt, azt mondhatom: mintegy körülültük az oltárt. Mögötte a koncelebráló szerzetesek, szemben velük mi, világiak. Olykor annyian voltunk, hogy a székek csaknem mind gazdára találtak.
Történt pedig egy ízben, hogy S. szerzetestestvér a papok melletti széket foglalta el. Közte és a világiak között egy szék maradt üresen. Ekkor lépett be pater N., aki utasította a testvért, hogy üljön a másik székre és adja át a helyét neki. A testvér replikázott mondván, hogy nem mozdul, hisz van üres hely, üljön oda a páter.  Ebből nem lett semmi, mert amaz nem fogadta el az ajánlatot. Inkább kivonult a kápolnából.
Ne keressük, hogy kinek volt igaza!
Az én elhelyezkedési igénytelenségemet igazolja, hogy felújításkor a szerkesztőség más helyen kapott volna irodát. Invitáltak, hogy a helyszínen beszéljem meg, mit hova tegyenek, miféle igényem van. Telefonban soroltam az igényeimet: Kérek egy számítógépet és egy valamit, amire rá lehet tenni. Ha futja rá, még kérek egy széket is, mert ülve jobban szeretek dolgozni a PC-n.
Persze nagy hűhó volt semmiért, mert főnököm nem kívánt költözni. Így velem együtt a szerkesztőség se.
***
Általában mégis fontos az ülésrend. Ezt tapasztalta Nemeshegyi Péter is, aki a római szinóduson mindig Y. Congar mellé ült. De nemcsak ő, hanem mindenki mindig ugyanoda ült, ahová először letelepedett.
Lám, ezek az epizódok is azt erősítik meg, hogy „minden ember egyforma: az egyik ilyen, a másik olyan”.