Mickey webnaplója

„Mindenki zseni. De ha egy halat az alapján ítélünk meg, hogy milyen jól tud fára mászni, akkor az egész életét úgy fogja leélni, hogy ostobának hiszi magát.” (Einstein)
„Senkit nem lehet jóvá szidni.” (Böjte Csaba)
„Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé! Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.” (Jézus)
Reggel botlottam bele Einstein eme kijelentésébe. Mivel mélyégesen egyetértek vele, posztomban osztom. De nincs egyedül megállapításával. Néhány ismerős megfogalmazást tettem mellé.
Az az igazság, hogy mindenkivel terve van a Teremtőnek, és a mások földbe döngölése akadályozza a testre szabott terv kibontakozását.
***
Két Ludas karikatúrát hozok ma ide. Egyet, mert humoros, a mádikat, mert aktuális.
Az egyik: Koldus áll az utcasarkon. Kezében hegedű, előtte a földön kalap, mellette tábla e felirattal:
ADAKOZZANAK, MERT KÜLÖNBEN HEGEDÜLNI FOGOK!!!
A másik:
Tiszt mutatópálcával veszi sorra a falon függő ábrákat s magyaráz:
- Látják? Rakéta.
- Ez a rakéta elhárító rakéta.
- Ez a rakétaelhárító rakétát elhárító rakéta.
- Itt a rakétaelhárító rakétát elhárító rakétát elhárító rakéta.
- Ez meg itt rakétaelhárító rakétát elhárító rakétát elhárító rakétát elhárító rakéta…
A következő képen hozzák az ápolók a kényszerzubbonyt.
Eddig a vicc.
A valóság nem sokkal derűlátóbb, csak a kényszerzubbony hiányzik itt-ott.  

Néhány reggeli kötelező (kényszeres? ki tudja?) elmegyakorlat.
A 100 részes puzzle átlagos időn belül kirakva.
A mahjongg néhány próbálkozásra megoldva (kitört a Fuji).
Magyar wordle négy játék eredményesen kitalálva.
Szóreggelt megoldva.
Szózat játék bukta. Hogy is lehetne más. A feladat az ÓNSZÍN megtalálása lett volna. Nem mondom, elvileg lehet egy ilyen szín (bár a köznyelv ólomszínről beszél), de a kétjegyű mássalhangzó és a n-betű kétszeri előfordulása megnehezítette nekem a megfejtést, megbuktam.   
Azért nem szégyellem magam nagyon, hiszen nem első esetben hoznak alig kitalálható szavakat.
Szembesültem már korábban a megoldásként mutatkozó szép magyar STEAK szóval is.
***
A tegnapi posztom arra buzdított, hogy a fényt lássuk, de csak az árnyakat soroltam.
Most pótlólag megpróbálom a mérleget egyensúlyba hozni, amennyiben csak pozitívumokat emlegetek.
Sikerült a földrengés áldozatainak csekély részét élve megmenteni.
A Föld hatalmas területein nyugalom volt.
A faültetések az antifát ellensúlyozzák  :). Antifák ellen a tonfák jelentenek arányos ellenerőt!
A magyar külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy csak a béke elég jó az emberiségnek.
A magyar energiahordozók egyelőre megfelelő mennyiségben rendelkezésünkre állnak.   
Hazánkba látogat számos olyan politikus, aki a nyerő-nyerő játszmáink részese akar lenni.
A világ számos pontján még él a vallásszabadság.
Süt a nap.

A napi hírek meglehetősen lelombozók.
- Már több mint 30 000 a török földrengés áldozatainak a száma.
- Horvátországban és Romániában is volt azóta földrengés – kb. 5-ös erősségű.
- Nyugatról importált antifák aljas merényleteket hajtottak végre terepszínű öltözékű embereken.
- Az oroszok megöltek egy támadás során 150 ukránt, egy másik támadásban ukránok 200 oroszt.
- Az Északi Áramlat felrobbantásának nincs felelőse. Olyan mint egy sunyi szellentés.
- Hazánkba látogatott egy amerikai perszóna, aki lázadásra buzdít, és pénzeli a hőzöngőket.
- Nicaraguában 26 évre ítéltek egy püspököt.
Következtetés. Nem kellene a napi híreket meghallgatni.
Mit ér a fanyalgás, mit ér a bűnös magatartásokon való rugózás, mit a katasztrófáktól való félelem?
Semmit.
A napraforgó példáját érdemes követni. Érdemes ehelyett a fény felé, a világosság felé fordulni teljes mellszélességgel.
Balczó András filmbeli mondata szól a fülemben: Sorsomat majd elrendezi az Isten.
És elrendezte.
A miénket is elrendezi, csak figyeljünk rá, és bizalommal forduljunk hozzá.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy közönyösen menjünk el mások szenvedései mentén.
Most olvastam az arsi plébánostól egy mondatot. Vianney Szent János így fogalmaz:
Egykor el kell számolnunk azzal, hogy segítettük-e a rászorulókat.
A rászorultaknak pedig azzal kell elszámolniuk, hogy mire fordították a kapott segélyeket.   
Van felelősségünk, de ingyen szeret bennünket a Teremtő.
A rosszat tevő embereknek pedig bőven lesz elszámolnivalójuk.

R.J-tól kaptam a góbévicceket: 
Jő haza Mári nén' a bótbó' s mondja:
 – Hallod-e, Pista, megdrágult az ital. Mi lesz most?
– Semmi. Kevesebbet eszünk.
***
Mondja mérgesen az orvos Pista bá'-nak:
– Minden pohár pálinka, amit megiszik, egy héttel megrövidíti az életét!
– A' nem lehet, doktor úr. Akko' én má' tíz éve e'lennék temetve.
***
Pista bá' összeveszett az asszonnyal. Kiment, s bévágta maga mögött az ajtót. 17 esztendő múlva hazajött, letette a kalapot, s a lájbit és leült a padra. Kérdi a felesége:
– Hol vót?
– Künn.
***
Pista bá’ bemegy a kocsmába. Leül, kér egy deci szilvapálinkát, és fejét csóválva motyog, hogy vannak megmagyarázhatatlan dolgok. Megint kér egyet, aztán megint, s mondogatja tovább. Kérdi a kocsmáros:
– Mit nem lehet megmagyarázni?
– Úgy jártam, hogy kimentem tehenet fejni. Felrúgta a vedret. Megpróbáltam túlról, de ott es felrúgta. Mondom, megpróbálom hátulról, de úgy es felrúgta. Erre a két hátsó lábát kiköttem a pajta oldalához, leültem fejni, erre elkezdett csapkodni a farkával. Gondoltam, felkötöm a farkát a gerendához. Felálltam a fejőszékre, s mivel hirtelen nem kaptam kötelet, megódtam a nadrágszíjat, felemeltem a tehén farkát, erre szíj nélkül leesett a nadrágom. Béjött az asszon. A tehén lába kikötve, a farka felkötve, én állok a fejőszéken kiódott szíjval, a bokámnál a gatyám. Na, erre mondom, hogy vannak dolgok, amiket nem lehet megmagyarázni...
***
Pista bá' hangosan és igencsak hamisan énekel a lakodalomban. Mondja neki többi vendég:
– Eisze inkább táncoljon, Pista bácsi!
– Mé', fiaim?
– Me' a port jobban bírjuk!
***
Új lakó költözik Pista bá' szomszédságába. Este – fél szemmel a szomszédot lesve – kiment a kertbe. Az öreg, ásott egy gödröt, és beletett egy bödönt. Másnap reggel jöttek a milicisták:
– Mit dugdos maga, fegyvert, milyen tiltott dolgot? Feltúrtak mindent, végül a kertben megtalálták a bödönt. Nagy diadallal kiásták, s hát nincs benne semmi.
– Mit járatja velünk a bolondját?
– Nem én hívtam magukot.
– Miért ásta el ezt az üres bödönt?
– Csak azért, hogy megtudjam, milyen ember az új szomszédom.
***
Mondja Pista bá’ Mózsi bá’-nak:
– Figyeljen ide, szomszéd! Mikor  van a születésnapja?
– Osztán métt es érdekli?
– Há’, vennék egy setétítőfüggönyt magának az ablakra...
– Minek?
– Hogy ne lássam örökké, amit a feleségivel művel, azétt.
– S a maga születésnapja mikor van? Én es megajándékoznám.
– Mivel?
– Egy szemüveggel, hogy lássa kié es az a feleség...
***
Turisták érkeznek az esztenához, nézik a juhokat. Kérdezik a pakulártól:
– Egész nap esznek?
– Ez a dóguk.
– És mondja, sokat esznek?
– Nem egyformán.
– Hogy-hogy?
– A fehérek kétszer annyit, mint a feketék.
– Hát az hogy lehet?
– Kétszer annyian vannak...
***
Halálos ágyán kérdezi Pista bá' az asszont:
– Véri, velem vótál-e, miko' a komonisták elvették a tehenyünköt?
– Veled vótam.
– Velem vótál-e, miko' elvittek engemet a Duna-csatornához?
– Veled vótam.
– Velem vótál-e, miko' elvették a második tehenyünköt es?
– Akkor es veled vótam.
– S most es velem vagy-e halálos ágyomnál.
– Most es itt vagyok.
– Véri, te egyfolytába' csak a bajt hozod reám.

Szoktam poénkodni. Pl. Reggel T. előbb kiszállt a minket hazahozó autóból, mert a zöldségest akarta felkeresni. Én a ház előtt búcsúztam. Á.-tól. Ő megkérdezte, ne várja meg T.-t a zöldségesnél?
Mire én: Nincs messze, hazajön gyalog, de ha délig nem érkezne meg, telefonálok.
Na, szóval szoktam poénkodni.
Egy másik, rendszeresen visszatérő morgolódásomat akkor szoktam elsütni, amikor üresen találom a postaszekrényt. Imigyen: Késik a Nobel-díjam.
Mától érvényét vesztette a morgás. Történt ugyanis, hogy doyen unokatestvérünk, az amerikás Ivan Nobel-díjban részesített. Ugyan svéd korona nem jár mellé, azért mégis valami a kitüntetés. Mondjuk amolyan tiszteletbeli Nobel-díjas lettem.
Mit is ír?       
- You deserve a Nobel for your photography. Make sure you save all your images. “Everyone can look, but not everyone can see.” Magyarul kb. így hangzik: Megérdemelsz egy Nobel-t a fényképészetedért. Győződj meg róla, hogy minden képed el van-e mentve. "Mindenki néz, de nem mindenki lát."
Lám-lám.
***
Ivan tehetségesen rajzolt, és odakint művészeti vezető volt huzamos ideig. 1956-ban mentek ki. Egyik kb. 1960-küldött leveléből idézek. Kamaszosan így ír: „Levelet írt hegedűtanárnőm, benne ilyesmiket: Sevcik kottákat nem kapni, azt mondják, nem is lesz sokáig, mert Nyugatról nem jön be. Húrokat, tollakat, selymet nem kapni. Jó gyapjú holmikról ne is beszéljünk. Ez tudod mit jelent? [– kérdi a levélíró kamasz, s válaszol is rá.] Küldjük el ezeket a dolgokat a banyának, aki elkezdett szidni, hogy nem tudom a hegedűleckét. Különben nem szeretem, amikor így kérnek az embertől csomagot. Ott van a Th. Sári – ő is megírta: Küldjetek 10 pár cipőt, egy 10 és felest, egy 32, 35, 40, 37 stb. egy házat, két lepedőt, és még amit a nyomorultaknak szántak…”
Hát igen. Évtizedek múlva beszélgettem egy másik unokatestvéremmel, aki elmondta, hogy az átállás elég keserves volt. Meg kellett tanulniuk angolul, s olyan ruhákban jártak iskolába, amelyeket az ottaniak dobtak össze nekik. Aztán ujjal mutogattak, ez tőlünk van. Mivel nem tudtak angolul, a helyi diákok azzal intézték el: ezek együgyűek, még beszélni se tudnak. Szóval nem volt kolbászból a kerítésük. Ilyen körülmények közepette bombázták őket néhányan itthonról kéréseikkel.  
 

A török-szíriai földrengés során eddig több mint 23 000 halottat azonosítottak (mire leírom, már sajnos nem igaz). A sebesültek száma százezer is lehet. Közel ötven ország küldött mentőalakulatokat a helyszínekre.
Az elhunytak számához képest elenyésző a megmentettek számaránya. Mégis hatalmas jelentősége van annak, hogy sikerül egy-egy újabb embert megmenteni. Ebből következik, hogy az emberéletnek milyen nagy értéke van.
Ehhez képest megdöbbentő szembesülni azzal a ténnyel, hogy az orosz-ukrán háborúnak eddig mindkét fél részéről legalább száz-százezer halottja van.
Emitt hallatlan erőfeszítéssel próbálkoznak nemzetközi szinten segíteni a bajbajutottakon, amott pedig csillapodni nem akaró elszánással próbálják egymást likvidálni az ellenfelek.
Hozzáteszek rögtön egy olvasott megállapítást.
Egymást nem ismerő, egymásra nem haragvó hadra fogott férfiak lövik halomra egymást, mert néhány egymást ismerő és utáló ember erre kötelezi őket, miközben ezeknek az utálkozó embereknek a haja szála se görbül.
Ha párhuzamosan él bennünk az egymással szöges ellentétben álló kétféle emberi magatartás, a mentés, illetve az irtás, meg kell döbbennünk az emberi szeretet és aljasság homlokegyenest ellenkező magatartását érzékelve.
***
A török-szíriai földrengéssel kapcsolatban óhatatlanul a krisztusi tanítás képe bontakozik ki bennünk. Ő a siloámi balesetet értékelve azt mondta: „…az a tizennyolc ember, akire rádőlt Siloámban a torony, és agyonzúzta őket, azt hiszitek, hogy bűnösebbek voltak, mint Jeruzsálem lakói közül bárki? Mondom nektek: nem! De ha nem tartotok bűnbánatot, éppúgy elvesztek ti is mindnyájan.” (Lk 13,4,5)
Meglehet, hogy ez a hatalmas pusztítást végző földrengés egyben figyelmeztetés azt célozva, hogy változzék meg az ember, nézzen magába és hagyjon fel aljasságával, mohóságával, kapzsiságával, szenvtelenségével, antipátiájával és közönyével, mert éppúgy elveszhetünk mindnyájan, mint a mostani szerencsétlenség áldozatai. 
Meddig kell még vajúdnia az emberiségnek?

Tamko blogjában olvasom: Az ilyen beszélgetések mindig ráébresztenek a könyörtelen valóságra, amelyet két pontban és három alpontban lehet összefoglalni: 1) a legtöbb ember imád a) saját magáról b) a gyerekeiről és c) az egészségéről beszélni, és 2) egyáltalán nem érdeklődik a beszélgetőtársa iránt. Figyelemre méltó megállapítások ezek. De még mennyire így van ez! 
***
„Fene egye meg, ez azért nagyon szép. Szőnyi grafika 28e HUF Műgyűjtők aukción” – írja Váli Deske eNaplójában, s mutatja is a szépséges grafikát.
Jót nevettem rajta. A hatvanas években láttam a Szőnyi grafikákat az akkori Nemzeti Galériában (Kúria épülete) sok másik gyönyörű rézkarcával együtt. A kép a Tél címet viseli, s egyike Szőnyi István művészi munkáinak.
Nekem is tetszik.
Immár hatvan év óta.
***
Kb. a 60-as évek első felében írt levélből idézem a legérdekesebb mondatát (56-os amerikás unokatestvérünk írta): Ili néni (M.országról látogató) azt mondja, hogy nagyon fölényesek lettünk és nagyhangúak. Hát erről nem nagyon sokat tehetünk, csak felvettük – anélkül hogy akartuk volna – az itteni zsánert…. Ma még rengeteg munka vár rám, és attól félek, hogy éjfél előtt nem fog engem látni az ágy.
Ami igaz, igaz, pozitívabban látták a jelent, a jövőt, és rengeteget kellett dolgozniuk.
***
Talán Radnóti mosolygott azon, hogy Ádámnak, Évának olykor köldököt formáznak a festők, szobrászok. Noha a teremtés velük indulván nem lehetett nekik ilyen.
Mivel a minap a Teremtés könyvéből olvastunk részleteket, még egy érdekesség tűnt fel. Pusztán ezért teszem az előző mellé. „Az Úristen megteremtette még a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Azt lett a nevük, amit az embere adott nekik ... De a maga számára nem talált az ember segítőtársat, aki hasonló volna hozzá. …Ezért az Úristen megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette.”
Ami érdekes: Ádám előbb kezdett beszélni, mint hogy felsége lett volna. Néven nevezte az állatokat, s a leírás szerint ezt követte Éva megteremtése.
Igaz, Ádámmal szemben Éva azonnal két féltekével kommunikált.  

Törökország és Szíria erős földrengést szenvedett, amelyben az eddigi adatok szerint 16 000 ember vesztette életét. A szám alkalmasint még emelkedni fog.
Egy ember halálos kimenetelű balesete is elég szörnyű.
A most zajló proxy háború elesettjeinek több százezres száma is szörnyű.
A Feketekönyv tanúsította százmillió megölt ember halála is szörnyű.
...és a gyakran ismétlődő népirtások?.  
Nem is sorolom tovább.
Csak p. Nemeshegyi SJ szavait ismételhetem. Egyszer megkérdeztem tőle, hogy van-e válasza az egyháznak az ártatlanok szenvedésére? Ő azt felelte, hogy igen, van: Az ártatlanok halála a szeretet ára. A bűntelen Jézust is megölték. A kérdésre adott válasz nehezen értelmezhető, de többet tényleg nem tudunk mondani róla.
A többi néma csend.
A természeti csapásokat tapasztalva, a hívő ember elnémul, mert felőlünk nézve nem látszik annak a szükségszerűsége, ami velünk történik.
Elnémul az ember, és jól teszi, ha nem akarja megmagyarázni azt, amit nem lehet megmagyarázni.
Ugyancsak ez említett páter intett kellő óvatosságra. Azt mondta: Ha valamit nem tudunk, ne okoskodjunk. Mondjuk meg, hogy nem ismerjük a kérdésre a választ.
Mindezt nem rónám ide, ha nem olvastam volna a FB-on, hogy most egy mentőkutya többet ér, mint egymillió elmondott ima.
Kár volt ezt az ostobaságot feltenni a kibertérbe.    

Á. naponta elszállít minket misére. Mondom feleségnek: Ha a Colt visszakerül, felajánljuk Á.-nak, hogy most mi megyünk érte naponta?
Á. egyébként megkérdezte, hogy milyen volt a találkozás közösségünkkel?
Mondom neki, hogy kb. negyedéve találkoztunk utoljára, s azóta sokan megvénültek közülünk. Az én szemszögemből nézve ez látszott. És vajon az ő aspektusukból tekintve én milyennek látszhattam? Költői a kérdés.
Mindenesetre elég bőven esett szó betegségekről, gyógyszerekről. Korábban ezeket a témákat nem érintettük.
Egy körkérdésre nem válaszoltam a közösség körében. Igaz, hogy a tegnapi posztom tartalmazta. Csakugyan éltet: Ne félj, csak higgy!
Most egy spirituáléra asszociálok: Mit ér a jómód? és a balsors mit árt? Csakugyan. Áldottak vagyunk. Visszatér az alapkinyilatkoztatás:
Ne félj csak higgy!
Nem félek.
Élek.    
***
Tegnap a FB-on valaki feltette a kvízkérdést: Ókori görög szembenálló hősök neveit viseli két komponista. Kik ők, s merre van hazájuk?
Nem vagyok akkora zeneszakértő, de elég rutinos rejtvényfejtő. Arra emlékeztem, hogy Berlioz keresztneve Hector. Hector ellenlábasa Achilles. Innen jött a megoldás, Debussy egyik keresztneve is Achille. Hazájuk, mondanom se kell, Franciaország.     
***
A végére egy poén. G. küldte tegnap:
A kalóz és a csapos beszélget a bárban. A csapos megkérdi:
- Miért van falába?
- A tengeren hajóztunk, úsztam egyet, és jött egy nagy cápa, az harapta le a lábam.
- És hogy szerezte a kampót a karja helyén?
- Csatába keveredtünk, és levágták a karom.
- És mi történt a jobb szemével, hogy kendő borítja?
- Álltam a kikötőben, bámultam a sirályokat, és az egyik belepottyantott a szemembe.
- És ettől vakult meg?
- Nem. Aznap kezdtem el hordani a kampót.

A minap megragadott egy rövid jézusi kijelentés: „Ne félj, csak higgy!” – biztatja Jairust, akinek a lányát feltámasztja (Talita kum= gidácska kelj fel!).
Tehát ne félj, csak higgy!
Miért is?
Mert minden szál hajatok számon van tartva, s nem esik le a fejetekről az Atya tudta nélkül.
Meg még: többet értek ti a verebeknél.       
Meg, mert az Isten szeretet.
Meg: Mit féltek, kicsinyhitűek? – kérdi a vihar lecsendesítése alkalmával.  
Meg: mert Jézus a szegletkő. Tőle indulhatunk, s hozzá térhetünk vissza.
Mert mindnyájunkat meghívott a vele való életközösségre, együttműködésre.
Meg: mert irgalmas szeretettel viseltetik irántunk.
Minden okunk megvan tehát az optimizmusra életünk felén túl is.
Gondolatsoromat az egyik spirituáléból kiemelt szöveggel zárom:
Az ég, a föld, a világ mind az ő szent kezén,
és kedves neki minden szegény,
ne félj, te kicsi nyáj az Isten véd.