Mickey webnaplója

Amikor egymillió magyar imádkozót akarunk előállítani, akkor azt állítjuk, hogy mi fújjuk a nyugati szelet. Ugyanis ez van írva: Senki nem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött engem, nem vonzza. Másutt: Nélkülem semmit sem tehettek. Igazán egyezt tehet mindenki. Vágyhat Istenre, s ezt a vágyat kegyelmével  megszenteli Isten. Az ütemet viszont nem mi szabjuk meg. Hanem az Isten, aki viszont jobban örül a megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Az előzőekből az derül ki, hogy nem látunk bele Isten útjaiba, gondolataiba, üdvösségre vivő terveibe. Mert emberek vagyunk, és emberi módon gondolkodunk. Emiatt Péter is megkapta a magáét egykor. Érzésem szerint ezzel a kiegészítő magyarázattal tartoztam, hogy kitűnjön nem látom át a tegnap vázolt buzgóság értelmét, s hogy miért nem azt próbáltam meg érzékeltetni. Egészséges irányultságot fejez ki, hogy térdre magyar, de Isten ez ügyben - úgy vélem - kivel-kivel külön szeretne párbeszédet folytatni.
Tegnap volt az Arsenal–Barcelona döntő. Az első félidőben az Arsenal támadott balról, s lőtt egy gólt. Majd térfelet cseréltek, s a Barcelona volt immár a baloldali. Ők még eredményesebbek voltak: lőttek két gólt. Mindent összevéve a baloldal győzött, jóllehet a játékosok teljesen kicsrélődtek. A baloldaliakból (szocialisták) tőkések lettek, a jobboldaliakból (konzervatív kapitalisták) szocialistálk.  Ezzel  azt szeretném láttatni, hogy miközben a csapatok  hatalmasat változnak, a szurkolók maradnak a csapatok mellett, s nem törődnek a változással.  Ez a vakság pedig hiba, legalábbis sok csalódás okozója.