Hogy mi a dolgom, csak én tudhatom, és még akkor is tennem kell, ha kétségeim adódnak értelme felől.
Lehet, hogy csak annyi, beszámoljak arról, amit tapasztaltam. Tegnap egy parkinsonos emberről írtam, ma egy korábbi buszjárattal utaztam. Erre egy fiatalember szállt fel többek között, aki körülnézett, aztán újra körülnézett, majd újra meg újra. De kíváncsi természetű! - gondoltam elsőre. Igen ám, csakhogy elkezdett magában beszélni, és a kettő több mint gyanússá tette. Ez az ember nem tudja leállítani fejének egy függőleges tengely mentén történő ide-oda forgatását ? Hát igen is, meg nem is. Megfigyeltem, hogy amikor vakaródzik, addig áll a feje. Amint abbahagyja, elindul.
Sokszerűen sérültek vagyunk. Van, aki nem képes eltitkolni, mert baja olyan jellegű. Mi többiek ideig-óráig képesek vagyunk elrejteni hibáinkat.
Ki tudná megmondani kívülről, hogy lábam vizesedik, tenisz-könyökké lett jobb karom könyökízülete. Arcom nem az egészségtől csattan ki, hanem keringési zűrtől, és noha ritkán köhögök, még valamiféle influenzaszerű gyötör, amit vagy másfél hete kaptam ajándékba.
Mi az én dolgom?
Tegnap fejeztem be egy Robert Schuman életével foglalkozó könyvet. A végén található egy közbenjárását kérő ima. M. volt osztálytársa P. sclerosis multiplexes. M. beszámolója szerint állapota súlyos. Érte mondtam el ezt a közbenjáró imát, mert amióta ismerem helyzetét, azóta meg vagyok rendülve, hiszen ismertem a gyereket középiskolás korából. Az iskola lépcsőházában dulakodott társaival igen egészséges vehemenciával. Ma alig él. Sorsa megindított. És?
Már másokért is imádkoztam. Emlékezetem szerint két halálos betegért. Egyikük ügyében szintén közbenjárást kértem. Meghaltak mind a ketten. És?
Az én dolgom? Én gyógyítanék az imával? Frászt.
Kérdezi is T.: Hogy derül ki, hogy ennek az imának a hatására gyógyul meg? Nem tudom. Az-e a legfontosabb, hogy ez nyilvánosságot kapjon, vagy a gyógyulás.
Felmerülhet még, hogy milyen alapon avatkozom bele a Gondvislésbe? Válaszom: A Gondviselésbe lehet, hogy bele van írva: ezért ekkor imádkozzanak. Semmit sem tudok. Ceruzával feljegyeztem a nevet, az időt a könyvbe. Nincs több tennivalóm.
Múltkor beszélgettünk SzÁ-ról, aki egy vak felett imádkozott, aki visszanyerte látását. Ő gyógyított? Egy frászt. SzÁ később elvesztette két gyermekét s közeli rokonát. Mindhárman egy idejűleg, egymás után tóba fulladtak. Nem látom át ennek a misztikába hajló történéssorozatnak az összefüggéseit sem.
Kitüntették VP-t, a Zászlónk egyszemélyes mindenesét. Fel akartam tenni a regnum levelezőlistájára a hírt és az ennek nyomán vele készült interjút. Valamiért nem ment át az anyag. Nem az én dolgom. Majd köszönti más.
Talán annyi a dolgom, mint a hangyáé. Teszem a feladatomat. Hogy eltapos-e valami/valaki/ vagy nem, az már nem az én dolgom.
Utolsó kommentek