Sejtheted, hogy a bogárjátékok miatt tettem ide. Persze meglehet, hogy nem kell szó szerint venni, csupán, hogy olyan játékokat játszanak, mint ti a gyerekekkel. Mindegy. Maga a cikk is érdekes. A tettek az első, a szavak a második.
A tegnapi jojózás folytatása.
Beeveztem a városba. Jojóztak a szemeim, mire a Széna térre értem. A gondolkodók boltja (Fény u. 10.) elvileg 10 órakor nyit. Nem így volt. Bementem a Mammutba. Találtam egy játékboltot. Találtam jojót is. Hűtött vásártér, udvarias kiszolgálás. Szép, színes jojó. A leírás szerint gombelem tehető bele, és akkor izél. Gyanúsan olcsó. Naná. Kínai. Azért megvettem. Maga a jojó is jojózik. Nem párhuzamos a két tárcsa. Na jó, nem jojózik, kacsázik a tárcsa (ha szárcsa volna szárcsázna). Legalábbis nyolcas van benne. „Jól kijövök, ha bemegyek.” Na mindegy. Át a később csak-csak megnyílt boltba. Az utca minden melege folytatódik benn. Nézem a jojókat. Kiválasztok egyet. Az eladó rábiggyeszti középső ujjára, ahogy köll. Lehengeríti, visszapörgeti. Kifogástalan – mondja. Tényleg az. Kásőbb nézem, honnan való. Made in Germany. Ja, így könnyű!
***
Deskénél olvasom. Az orvos az „idő szavát” teszteli. Mond 3 szót. Három perc elteltével visszakérdez: melyik szavakat mondtam? Nem mindig sikerül visszaidézni. Kor-tünet. Engem is piszkált ma, hogy valami fontosat ide akarok írni. Most (délután négy) jutott eszembe. Tegnap elolvastam Sz. F.: könyvét: Láng az őszutóban. Évek óta adósa vagyok neki ezzel. A könyv vegyes csemege. Versek, műfordítások, napló, recenziók, rövid tanulmányok, interjúk művészi elrendezésben. Egy epizód számomra különösen is tanulságosnak tűnt: kikönyökölt nekem a könyvből. André Malraux visszaemlékezéseit idézi, aki 1940-ben együtt szökött meg egyik pap barátjával, s akivel beszélget.
„- Mióta gyóntat?
- Vagy tizenöt év óta.
- A gyóntatás mit tanított meg az emberről?
- Tudja, a gyóntatás semmit sem tanít meg, mert mihelyt az ember elkezd gyóntatni, jelen van egy másik, ott van a Kegyelem.
Majd kitárta izmos karjait a csillagos éjszakába:
- Egyébként végső soron nincsenek nagy személyiségek...”
SzF megjegyzi: A nagy embereknek is nagy az árnyékuk. Valamennyien bűnös emberek vagyunk. (Persze szeretett bűnösök, teszem hozzá a jezsuiták által számtalanszor ismételt megállapítást. Ez minden reménységünk alapja.)
Most, hogy idepötyögtettem a kókadt emlékezetemből mégis felmerült értékes gondolatot, egészen megkönnyebbültem.
***
Van vagy két három hete, hogy egy társaságban a Föld féltése, a fejlődés, a katasztrófák témáit járkáltuk körös-körül. Örökzöld és titkokkal teli dolgok kerültek hát terítékre. Magam két módon közelítettem hozzá. Semmi más nem számít, mint az, hogy én mit teszek. Alapvetően ez az én felelősségem. Ha felemelek egy szemetet, építek. Ha eldobok egy szemetet, rombolok. Ez ilyen egyszerű. Csak magamon kell erőt venni. Ám előkerült a világ talán legnehezebben megemészthető kérdése is: Az ártatlanok szenvedése. Erről Nemeshegyi P.-t idéztem: Nincs jobb magyarázat rá, mint hogy ez a szabadság ára. Mikor ezt mondtam, egyesek megjegyezték, hogy ezt aztán nem értik, mások pedig, hogy nagyon is értik.
Miről van szó? A szabadság akkora érték, mely nélkül a szeretet sem képzelhető el. Ha nem vagyok szabad, nem vagyok képes dönteni. A szeretetet és minden mást elfogadok, vagy elutasítok. Ha nem vagyok szabad, nincs, aki elfogadjon, vagy elutasítson bármit.
Ha Ádám elutasítja a tiltott fa gyümölcsét, nincs Krisztus szenvedése, kereszthalála. Ha Éva elutasítja Ádám közeledését, nincs emberiség. Ha Isten elvenné szabadságunkat, többé nem tekinthetne ránk, mint - tőle különböző - személyre. Ha Isten elvenné szabadságunkat, nem lehetnénk teremtő társai. Ha viszont szabadságot enged, akkor el kell tűrnie valamennyi esztelenségünket is. A szabadsággal élhetünk (szeretet) és visszaélhetünk (bűn). Isten ezer évek óta tűri a vele és az övéivel való packázást. Jézus ennek lett áldozata. Az ártatlanok mind ennek az áldozatai. Talán így van ez a katasztrófák esetén is. A teremtéssel szembe menő emberiségnek nemcsak bűnösei viszik el a büntetést, hanem együtt szenvednek velük az ártatlanok is (pl. a világ túlmelegedése miatt). Vagy csak ők (háborúk ártatlanainak halála, népirtások, genocídiumok szenvedői).
Hát mi ez, ha nem súlyos ár megfizetése az embernek adott szabadságért?
Másutt azt kérdezték tőlem: Hogy lehet, hogy a rossz győzedelmeskedik oly sokszor. Azt válaszoltam rá: Ez azért van, mert a gonosz nem bírja elviselni a vereséget. Nincs hozzá ereje. Ezért küzd foggal-körömmel a hatalomért. Mielőtt sárba taposnánk saját véreinket tanúsított birkatürelmükért, azt is megfontolhatjuk, hogy ez végtére is hatalmas erő. Ha az istentelenek vesztik el a hatalmat, mi marad nekik? A hatalom és az anyagi javak birtoklása összefüggenek. A mi világunk ez? Nem. A keresztények ereje Krisztus ereje, hatalmunk a szeretet hatalma, a szolgálat hatalma, az egymásra figyelésé. Nem a birtoklásé. Nem értik ezt a másik oldalon. Dühíti is őket. Erről viszont mi nem tehetünk. Jó, ha megőrizzük nyugalmunkat, próbálunk megérteni mindenkit, s tesszük a ránk bízottakat. Az ember belső változása lassú folyamat. Iszonyú türelem kell hozzá. Évek, évtizedek.
Utolsó kommentek