Amikor először rászántam magam arra, hogy kérjem előrehozott nyugdíjaztatásomat, kánikula volt. Egész úton evett a meleg, s utána is. Úgy véltem, ha helyben kellene kitöltenem a kezembe nyomott kérdőívet, egyáltalán nem lenneszükségem nyugdíjra , mert hőgutát kaptam volna még aznap.
Mert akkor nyár volt, meleg nyár.
Most meg hideg van, hideg nyár,
és augusztus 30-a. A hőmérséklet ideális: kb. 18 fok. Jól érzem magam egy szál trikóban. Kibírtam a szűk három órás sorbanülést is hőhalál nélkül. Az ablaknál elvették, fénymásolták, lepecsételték, kiadták, aláírtam, aláírták, iktatták, raktatták. Nem szeretem még hűvösben sem ezt a tortúrát.
Az jutott eszembe, hogy - így több mint negyven év szolgálat után kompjuterizált korunkban - megtehették volna azt a kedvességet, hogy 60. születésnapomra meglepnek egy dísztávirattal, melyben megadnak egy telefonszámot, hogy ugyan már diktáljam be: milyen számú számlára kérem a havi járandóságot. Szerintem lesz ilyen egyszer, akkor amikor az átlagéletkor 90 év lesz, a nyugdíjkorhatár 120 év és mindenki jogosult lesz a 20. havi nyugdíjra is. Sőt a 150 éven felüliek minden hónapban kéthavi nyugdíjat kapnak és egy mesekönyvet a vágtató gazdaságról, benne kiszínezhető ábrákkal, melyek Gyurcsányt és Kókát (nem a Rozi) ábrázolják hintalovaglás közben.
De addig nincs megállás,
addig folyvást küszködni kell.
Utolsó kommentek