Talán nagyon is unalmas lehet, hogy a társadalom beszél folyamatosan a politikáról ahelyett, hogy a politika szolgálná a közjót. Mégsem állom meg, hogy a hosszas kutakodásomra megtalált szövegillusztrációval ne támasszam alá, mindig is férfias kutyakomédia volt a politika. A szemelvény az 1850-es évek Amerikájából való, de akár ma is történhetne Budapesten. Lássuk hát! Jó szórakozást!
A nyári alkonyat hosszú volt. Még nem volt sötét. Tom egyszerre abbahagyta a fütyülést. Idegen fiú került eléje, paraszthajszállal nagyobb, mint ő. Bármily nemű vagy korú idegen izgató érdekességet jelentett a szegényes falucskában, St. Petersburgben. Amellett ez az új fiú jól volt öltözve - hétköznap! Szinte hihetetlen volt. Sapkáját mintha skatulyából húzták volna ki, végig gombos kék vászonkabátja új volt, és jól szabott nadrágja szintén. És cipőt viselt, pedig csak péntek volt! Még nyakkendője is volt: tarka csokor. Az egész fiúnak olyan városias színe volt, hogy Tom alig bírta ki. Mentül tovább bámult Tom erre a csodára, annál inkább fintorgott ennyi választékosság láttán, és annál ócskábbnak látta saját öltözékét. Egyik gyerek sem szólt egy szót sem. Ha egyik megmozdult, a másik is megmozdult - de csak oldalvást, körben. Szemtől szemben állottak, farkasszemet nézve. Végre Tom megszólalt:
- Földhöz váglak ám!
- Szeretném látni!
- Fogadjunk, hogy földhöz váglak.
- Dehogy vágsz.
- De bizony odaváglak.
- Nem.
- De.
- Nem.
- De igen!
- De nem!
Kínos szünet támadt. Aztán Tom megkérdezte:
- Hogy hívnak?
- Semmi közöd hozzá.
- Majd megmutatom, hogy van közöm hozzá.
- Hát mért nem mutatod?
- Ha sokat mondod, bizony isten, megmutatom.
- Sokat mondom! Na, gyere, mutasd meg!
- Persze azt hiszed, valaki vagy? Ha akarnálak, fél kézzel is földhöz vághatnálak.
- Hát miért nem vágsz oda? Ha mondod?
- Oda is váglak, ha jár a szád.
- Ojjé, ismerem az ilyen fajtát, mint te.
- Most azt hiszed, előkelő vagy, mi? Micsoda sapka!
- Üsd le ezt a sapkát, ha mered. Isten bizony, beverem a képét, aki hozzá mer nyúlni!
- Hazudsz!
- Te hazudsz!
- Hazudsz, és gyáva vagy, csak a szád jár.
- Eredj innét, ha jót akarsz!
- Te, ha pofátlankodsz, fejbe váglak avval a kővel.
- Pont te vágsz fejbe.
- Igenis, én.
- Hát akkor lássuk! Mért csak ígérgeted mindig? Mért nem vágsz már fejbe? Félsz! Mi?
- Én nem félek!
- De félsz!
- Nem félek!
- Félsz!
Újabb szünet, mialatt farkasszemet néztek, majd újra kerülgetni kezdték egymást. Egyszerre váll a vállhoz kerültek. Tom azt mondta:
- Menj innét!
- Menj magad!
- Én nem megyek.
- Én mégúgy se.
Előrevetett lábbal álltak, igyekezve kinyomni egymást a helyükből, tele dühvel és erőlködéssel, de egyik sem tudta ellökni a másikat. Addig tülekedtek, amíg mindkettő vörös lett az erőlködéstől, aztán óvatosan abbahagyták, és Tom megszólalt:
- Gyáva kutya vagy. Ha szólok a bátyámnak, a kisujjával földhöz vág, és igazán szólok is neki.
- Azt hiszed, félek a bátyádtól? Az én bátyám erősebb nála, ha akarja, úgy átlódítja a te bátyádat a kerítésen, hogy csak úgy nyekken. (Mindkét báty légből kapott volt.)
- Hazudsz.
- Azért, mert te mondod...
Tom egy vonalat húzott a porban a nagy lába ujjával, és azt mondta:
- Ha át mersz lépni ezen a vonalon, úgy megverlek, hogy kiesik a szemed. Na, lépj át, ha mersz!
A másik azonnal átlépett rajta.
- No, hadd lássuk azt a verést! - mondta.
- Te, jobb, ha nem lökdösődsz, mert megjárod.
- Neked járt a szád, hát mi lesz?
- Isten bizony, két centért megvernélek.
Az új fiú elővett két centet a zsebéből, és gúnyosan nyújtotta Tom felé.
Tom kiütötte a kezéből.
Erre egy pillanat alatt egymáson hempergett a két gyerek a porban, mint két összeakaszkodott macska. Percek alatt összevissza szaggatták egymás ruháját, lekarmolták egymás arcát, beverték egymás orrát: tele porral és dicsőséggel. A gomolyag végre alakot öltött, és a csata ködén át megjelent Tom, amint maga alá gyűri az új fiút, és ököllel döngeti.
- Mondd, hogy elég! - lihegte.
Végre az idegen kinyögte:
- Elég! - Mire Tom eleresztette, mondván:
- No, most megkaptad a magadét. Máskor nézd meg, kivel pofázol.
Az új fiú ruháját porolgatva, hüppögve, szipogva eloldalgott; időnként visszanézett, Tomra vicsorított és fenyegetőzött, hogy legközelebb „majd megmutatja neki”. Tom csak csúfolódva nevetett rá, és nagy büszkén léptetett el; de amint hátat fordított, az új fiú felkapott egy követ, jól hátba hajította Tomot, aztán uzsgyi, futott, mint a nyúl! Tom hazáig kergette a hitszegőt, és így azt is megtudta, hol lakik. Majd a kapuban állóharcba kezdett, s kitörésre akarta kényszeríteni az ellenséget, de az ellenfél csak fintorokat vágott rá az ablakból. Végül megjelent az ellenfél mamája, komisz, közönséges csirkefogónak mondta Tomot, és elkergette. Tom elvonult, de fogadkozott, hogy még ellátja a baját annak a fiúnak.
Utolsó kommentek