Mickey webnaplója

VD-t olvasom, aki arról ír, hogy  a legoptimistább blog -bejegyzésekkel találkozott. Rákattintok magam is. A blogger mindennap egy mondatot variál. Ide másoltam egyet: „Gyerekek, ez marha jó. Szép idő van és én is jól vagyok nagyon.” Hát ez minden? Az idő persze szép, vagy nem szép. Ebben az esetben elég hülyén hangzik, hogy de szép, de szép, de szép... Émile Couéről nekem az Örkény egyperces jut eszembe. Kb. ezt írja:
- Hogy vagy, barát?
- Jól.
- És mi az a madzag, amit magad után húzol?
- Ja? Azok a beleim.
Elhiszem, hogy fontos az optimizmus. De mindjárt hozzáteszem, az optimizmusnak is van optimuma, melyet fokozni kívánván önmaga ellentétébe csap át ez az életérzés. Megint egy példa: A gyerek kap egy hatalmas fülest. Ám ő optimista, és így reagál: Hihihi, úgyse fáj, hihihi, úgy se fáj, ... és a harmadik hihihi-t már bőgve mondja, az úgy se fáj-t szintén. Hát ennek az értelmetlenségére gondoltam. A fehér akkor se fekete, ha sötétben annak látszik, de a fekete sem fehér, még vakítóan  éles fényben sem, s még akkor sem, ha annak látszik.
Persze pesszimistának se kell lenni. Szaniszló Ferenc a mai metróban ezt írja: „A jóléti társadalom lassan rosszulléti társadalommá züllik.” Ezzel meg az a bajom, hogy pontatlan, s ráasdásul nem biztos, hogy teljesen igaz. A jóléti ellentéte a rosszléti volna [a rosszul-léti ellentéte volna a jól-léti], de a társadalom nem züllik, azt mások züllesztik.  Mint ahogy a benzin ár sem emelkedik, hanem döntéshozók emelik. Nem istencsapásáról van szó egyik esetben sem, hanem módszeres-tudatos döntéshozói tevékenységről. Nevezzük a társadalom kizsákmányolásának jobb híján. Ez pedig okos döntésekkel megváltoztatható. Éppen ez a megváltoztatás a fehérgalléros írástudók és értelmiségiek felelőssége.