Ha magányosnak érzed magad, ne fizesd meg adódat, s
hamarosan kapsz egy csomó levelet – javasolja egy régi amerikai közhely. Ha
hozzászoktattál néhányakat ahhoz, hogy olvassák blogodat, elég, ha kihagysz
egy-két napot, s máris rád figyelnek: Mi van ezzel az emberrel? Tudom, adósa vagyok mindenkinek a tegnappal. De mi van
akkor, ha négy napig otthon robotolsz, mert összetákolt ünnepek vannak, s ez
különmunkára igen kiváló, majd megérkezel, s az otthon végzetteket ki kellene
nyomtatni, a beérkezett cikkeket ki kellene javítani, majd ki kellene
nyomtatni, újabb adagot szkennelni, olasz-nyelvű levelet emailben feladni,
levelet postán feladni, magyar nyelved délutánra kilógatni, s akkor még meg se írtad a
jegyzőkönyvet a magaddal hozott vázlat alapján, mert egyszerűen nincs rá időd.
Tegnap az egész műszakban dolgoztam. Ez történt velem. Egész nap írtam, ezért nem értem
rá írni. Így van ez most is. Ilyenkor marad az iratsöprés. A korábban
összerakott morzsákat beemelni az aktuális naphoz. Hátha még nem fonnyadtak.
Hátha eladhatók, mint a Rákosi-korszakban a savanykás-vizes orosz típusú kenyér
(tepsikenyér), melyet a helyi szatócs így értékelt: „Nem meleg, de friss! Krausz
kartárs is ezt viszi haza!” És most körülnézek, mi van kész, ami talán már nem
meleg, de még friss:
***
Ha valaki megkérne:
Jelöld egytől ötig, hogy mikor voltál boldog életedben, azonnal
rávágnám: egytől ötig zavartalanul, később is hosszabb-rövidebb ideig.
* * *
Elhasználódott Hajdúsági-EAG mosógépünk. Lecseréltük. Bost
egy vadonatúj Boschógéppel bosunk.
***
Minden vásárláskor átélem. Nem könnyű. Veszünk és veszünk
dolgokat.
Mi ül rajtunk?
Lélektani tény, hogy akinek baja
van, könnyíthet magán, ha vásárlásba kezd. A mintaszöveg kb. így hangzik:
Mennyire vagy depi? Egy tízdekás csokira egy szoknyára vagy egy nyári
ruhányira? Adódik a gondolatsor: A rossz közérzet vásárlásra ingerel.- Soha nem
volt még az országnak olyan rossz a közérzete, mint éppen most. Se múltunk
tiszta képe (csatlós nemzet, fasiszta bagázs) se jelenképünk (tartópilléreit
éppen mostanában rugdossák ki), se jövőképünk (mikor dobnak ki bennünket az
EU-ból, az eladósodás disznóságai elmismásolva, mint egy fekete doboz, olyan
ismeretlen).-Az infláció is vásárlásra ingerel. Ezek miatt egyre többet
dolgozunk. Ettől egyre depressziósabbak leszünk.-Ez pedig újfent
impulzusvásárlásokra ingerel.-Ez a pörgő spirál pedig nem szakad meg. Tapasztalatból mondom: egyre nagyobb összegeket
hagyunk az üzletközpontokban. Miért? (Persze, az infláció!)
Mert nekünk állandóan hiányzik valami? Igen.
NEKÜNK ÁLLANDÓAN HIÁNYZIK VALAMI.
Ezen érdemes (?) elgondolkodni.
Látszólag az a helyes magatartás, hogy dobd el, cseréld le energiatakarékosabb, zöldbarát,
korszerű, sokszorosát tudó vackokra energiapazarló, környezetkárosító, egyéves,
tehát elavult, keveset tudó masinádat. Meg ne javítsd, mert csak magadnak
teszel rosszat. Ne szedd szét, mert egészben kevesebb helyet foglal a szemét,
mint ha darabokban szórnád szét. Használható alkatrészek? Kinek, minek? Mindent
egyben megvehetsz, s olcsóbban, ha komplett dolgot vásárolsz, mintha egy-egy
alkatrészt cserélnél. Stb, stb. Ezek a beszédek általánosak, de engem nem
nyugtatnak meg. Tömörkény István, Móra Ferenc népe egészen más igazságokat ismer.
M2. Szovátán segíti az oda összegyűjtött, kallódó gyerekek
életét. Mert soha a világon
ennyi nyomorúság nem körítette az egyre szaporodó emberiség életét.
Ennek legalább az egyik oka a féktelen fogyasztás, pazarlás, az életlehetőség
elfogyasztása mások elől.
Azt hiszem, nincs erősebb önmérséklet (jó, legyen a neve böjt) a nyugati civilizáció, a fogyasztói társadalom számára, mint hogy
féken tartsák a magukban fel-fellobbanó harctéri idegességet, mely minduntalan
újabb vacakok megvásárlására kapacitálja őket (rendben van: engem - na meg - lehet, hogy téged is).
Utolsó kommentek