Mickey webnaplója

A megfogalmazás érdesebb, mint amit tőlem megszokhattatok, de mondandója érdekes, és szerettem volna, ha megmarad Böjte Csaba rövid gondolatmenete a szentté levés nem is olyan könnyen megvalósítható valóságáról. Álljon ma itt egy rövid kivágás a vele készült interjúkötetből:
„Attól függ a ma­gyar nemzet jövője is, hogy egymásból ki­hozzuk-e a szeretetet.” Ilyen nagy hatalom a szeretet?
Ha ugatva rám ront egy kutya, felve­szek egy követ, s „jámbor” emberként do­bálni kezdem, hogy megvédjem magam, a kutya, a maga agresszív magatartásával belőlem is agresszív embert formált. Ha egy kiscica közeledik, s odadörgölődik a lábamhoz, lehajolok – észre sem veszem, ­s már cirógatom, játszom vele. A cica ma­gatartása egy másik embert hozott ki belőlem. Sosem felejtem el, egyszer két öreg mamát próbáltam összebékíteni. Minden­félét mondtam, de ők csak veszekedtek tovább. Egyszer csak a szomszédasszony behozta kéthónapos pici gyerekét, s mind a két öregasszony föléje hajolt. Tutyus-­mutyus, úgy turbékolni kezdett a gyerek­nek a két hárpia, hogy öröm volt nézni. Egymásból a vadállatot hozták elő, de a kisgyermek mindkettőből érzékeny, szép lelket váltott ki. Bennünk él mind a kettő. Rajtunk is áll, hogy mit tudunk egymás­ból kihozni. Maximilian Kolbe mondta, hogy az szent, aki környezetét szentté tudja tenni. Akkor vagyok én szent, ha Ön mellettem jobbá lesz, ha több lesz, ha gazdagabb lesz. Ha Ön mellettem hitvá­nyabb lesz, ha üvöltözik, akkor nagyon messze állok én az életszentségtől. Ha egy politikus szóba áll velem, s utána „üvöl­tözni” kezd, úgy nem jó úton járok. A környezet nagyon komoly fokmérője az életszentségnek.