Mickey webnaplója

Hetek óta dolgozom egy kéziraton. M. I. lelkigyakorlatos jegyzetein.  Részlet a pokolról szóló rész anyagából: „Megfigyelem a Sátánt főhadiszállásán. Személyének elképzelése legyen az ő gonoszságának művészi ábrázolása, füst, homály, álnokság, tűz, szenvedély, katedra, gőg, ijesztő ábrázat. Gazdagsággal, hiúsággal be akar hálózni.

Aztán a csatlósai. Az emberiség söpredéke. Lehet, hogy korona van a fejükön, luxusautón járnak. A tudomány vagy a művészet köntösébe bújtatva. Az emberek – főleg a Sátán kisebb csatlósai – tömjénezik őket. Gazdagság, hatalom, tisztelet veszi őket körül.
De belül olyanok, mint amilyennek Szent Pál írja le őket: »Telve vannak minden gonoszsággal, hitványsággal, kapzsisággal, romlottsággal, telve irigységgel, gyilkos szándékkal, vetélkedéssel, ármánykodással, gonoszlelkűséggel. Árulkodók, rágalmazók, istengyűlölők, gyalázkodók, kevélyek, kérkedők, fortélyos gazok, engedetlenek, oktalanok, megbízhatatlanok, lelketlenek, hitszegők, könyörtelenek.« (Róm 1,29–30)”
Két apró megjegyzést teszek az előzőekhez. Az egyik, hogy tényleg ilyenek lehetnek: Mi az hogy, nagyon is!
A másik, hogy az előző koalíció – a jelenlegi amannak szerves folytatása – harsogtatta abbeli véleményét az eladósodásról, hogy senki ne izgassa magát miatta: „Ugyan már, az eladósodás legfeljebb néhány közgazdászt érdekli.” Őszöd óta mintha megváltozott volna az optimista politikai lefetyelés, nevezzük narrációnak. Mert ha az eladósodás csakugyan néhány közgazdászt érdekel, akkor talán meséljenek róla nekik, s leginkább oldják is meg népnyúzás nélkül. Végül is tényleg – legalábbis a magam részéről – unalmasnak ítélem az örökös siránkozást a begyűrűzésről, kiváltképp pedig a megszorongatásokról.