Mickey webnaplója

A jó nevű előadó sok mindenről beszélt, ezekből két számomra érdekeset választottam ki, hogy eltűnődjek rajtuk egy kicsit. Az egyik érzékletes megfogalmazása a szeretőképesség. Ez magyarul kb. annyit jelent, hogy arccal a szeretet felé, arccal a szolgálat felé – mégpedig készség szintre begyakorolva. A rendelkezésre állás készségét jelenti. A szeretőképesség a szeretetre való éberséget jelenti. Azt a fajta rugalmasságot, mely képessé tesz arra, hogy jó ütemben hagyjak fel a saját akaratom követésével, ha a nagyobb szeretet ezt kívánja, ha a mások szolgálata ezt kívánja. Ez alighanem cserkészes tevékenységekkel indul, átadom helyemet az idősnek, bekötöm a cipőjét, mert nem tud lehajolni stb. Valószínűleg oda tendál, hogy nem keresem jobban saját érdekeimet, mint a másét. Érdeklődést mutatok a másik iránt, azaz közösségbe lépek vele, de mindig vigyázok arra, hogy át ne menjen ez a készséges magatartás tapintatlan beavatkozásokba. Tudni kell visszahúzódni is. És ez még talán nehezebb, mint a nyitás.

A másik a töretlen életút végén megjelenő bölcs megelégedettség (kvázi megelőlegezett üdvösség). Az előadó szerint ez jellemzi az idősek zömét. Kisebb részük boldogtalan. Nekem erről legelőször H. Böll Bús a képem c. novellája jutott eszembe. A főhős hol jókedvű, hol nem az. Mindkettőért meghurcolják. Aztán eszembe ötlenek azok a szentek, akik nem voltak megelégedettek. Pl. Lisieux-i Szt. Teréz, akinek nem sokkal halála előtt olyan erős hitbeli kételyei támadtak, hogy naplójából törölték, majd csak jóval később engedték ezt a részét is közölni, de a nagyon magvas gondolatokat papírra vető Halász Piusz esete is hasonló, akinek utolsó írásai olyan pesszimisták, hogy nem is publikálták őket, és még sorolhatnám. László Gábor naponta elmondott frázisa: Esz a fene, az a jó! Pálos Antal SJ nevéhez fűződő szólás: Meg kell dögleni! Persze ezeket jól kell érteni. Mindenesetre az a véleményem, hogy a Szegletkőbe kapaszkodva, a szőlőtőbe beágyazódva, a jó Pásztort követve biztos reménységben élve a felszínen vagy alatta egy csendes derű hathat át mindnyájunkat, akik visszatérően kérjük is, hogy ez a kötődés soha fel ne szakadjon. S akkor túléljük a kemény hullámzást, az ordító vihart, a kínzó fáradtságot, a szükséget, a megpróbáltatásokat. Nevezzük kivételesen kihívásoknak, bár meglehetősen utálom ezt az amerikai szót, mert magam sose hívom ki a sorsot magam ellen, hogy bebizonyítsam, milyen fenegyerek vagyok.
Előadás alatt két újszövetségi szöveg ugrott még be. Egyik: ...most Isten fiainak neveznek, és azok is vagyunk..., de hogy mik leszünk, az még nem nyilvánvaló” (1Jn 3,1sk). Ezzel azt szeretném mondani, hogy az embernek némi óvatosságra szüksége van az elégedettséget illetően. Annál is inkább, mert az Apostol (Pál) így figyelmeztet (és ez a másik szöveg): Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék. (1Kor) Hát igen: Ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Ámen.