Két kikerülhetetlen probléma árnyékolja be csak ezt az érzést. Az egyik, hogy életedet töltheted a képernyő előtt, valódi társra nem lelsz benne. A másik, hogy a világ nagyobb felének nem adatott meg eme demokráciából részesülni. Olyan demokrácia ez, mint az ókori görögöké volt, vagy bármely nemzeté, mely csak a kiváltságosok számára hozott demokráciát, a többieknek nem. Sokaknak nem. Ma mintha ez ismétlődne.
Ami pedig elkápráztathat, az annak a szabadságnak az érzete, mely eltölt, hogy különösebb erőfeszítés nélkül olyan anyagokhoz jutsz, mely valaha nagyon fáradságos munka után állt csak elő. Itt csak két példát említek. Az egyik: forrásművekre van szükséged. Utánanyúlsz, és letöltöd pillanatok alatt, ha szükséges, kinyomtatod. A másik az én hobbim is, a klasszikus rádióműsorok kedvelése. Nagyon hamar hozzájutottam a svájci, a német és a francia komolyzenei adókhoz. Váltogathatom őket, ha a Bartók adása nem volna ínyemre. De a népi muzsikákat is utolérem, ha éppen vágyom hallani őket. Tehát nem ad társat, aki hús az én húsomból, csont az én csontomból.
Ugyanígy nem adja a szentek közösségét, sem magát a Teremtőt, aki nem élő a képernyőn, legfeljebb annak virtuális mása. Pedig eme utóbbiak nemcsak fontosak, hanem hasonlíthatatlanul fontosabbak a virtuális valóságnál. A szem nem látta, fül nem hallotta gyönyörűségben, melyet az Öt szeretőknek ígért a Mennyei Atya, ugyanis éppen ezek fognak kiteljesedett magukkal betölteni minden oda érkezőt. Nem holt monitornak, hanem egymásnak fog örülni az üdvösségre feltámadt társaság, s fog gazdagodni egymás szépségétől annak a vezetése alatt, aki mindezt öröktől fogva megálmodta.
Utolsó kommentek