Mickey webnaplója

Amikor ezelőtt húsz évvel Óbudára költöztünk, örömmel nézegettük a környező hegyeket, a hozzánk közeli Hármashatár-hegyet, s a távolabbi Pilist, a Kis- és Nagykevélyt. Örültünk, hogy nem kell átbumlizni a fővároson, csak a HÉV-hez vagy a távolsági buszhoz menni, avagy éppenség kocsiba ugorva igen gyorsan fent teremhetünk bármelyik hegyen. Meg kell mondanom becsületesen, hogy összesen tízszer sem voltunk a Pilisben, de ha mégis felmentünk, akkor leginkább Dobogókőre vitt az utunk. Oda, mert meghívtak tanácskozásra, oda, mert szép kilátást kínál, oda, mert továbbképzést tartottak fent, oda, mert lelki napon vettünk részt.
Mindahányszor más arcát mutatta a hegy.
Hol felhő ködösítette, hol tündéri kandiscukorrá változtak a fák jégcsapoktól terhesen, hol borongós hűvösség fogadott, vagy éppen ellenkezőleg, tisztára fújta a szél a levegőt, így szabad szemmel igen messzire láthattunk az őszi verőfényben. El a Nagy Milicig, jó kétszáz kilométerre.
Bár csoszogtunk az avarban, nem ezért érkeztünk ezúttal se, vagy nem kizárólag ezért. Kóstolóért igyekeztünk a hegyre, hogy valamennyien szippantsunk néhányat a Szent Ignác-i lelkigyakorlatok levegőjéből, befogadjuk annak gondolatvilágát, miközben nyitunk egymás felé is.
Ha tartalmi kérdésekről kellene beszámolnom, azt mondanám, felismertük az ignáci elemeket mindazokból, amiket kaptunk. Akik az elmélkedéseket, gyakorlatokat tartották, bár rutinnal tették munkájukat, mégis megmaradtak mosolygósaknak, sugárzóknak, olyanoknak, mint akik élik és nemcsak elmesélik a gyakorlatokat.
Érdekesnek találtam szembesülni azzal, hogy Isten előbb szeretett. Előbbszeretetének a bizonyítékait Ignác nyomán az előadó ezekben látta: Isten előbb dicsérte az embert, amikor a teremtés hajnalán nagyon jónak nevezte. Előbb tisztelte, mert neki adta személyes használatra az egész teremtett világot, neki adta Fia életét egészen az önfeláldozásig, aki megmosta a tanítványok lábát a feltétlen szolgáló szeretet jeléül, s aki ki is nyilatkoztatta: nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy ő szolgáljon. Így akarja üdvözíteni minden kor minden emberét.
Érdekes volt a kapcsolatfelvételi ajánlat saját magunkkal. Nekem ez nonszensz. Csak akkor volnék képes kapcsolatot teremteni magammal, ha képes volnék eltávolodni magamtól, mintegy a halálán lévő, aki a műtő plafonja magasságából néz le testére, amit éppen élesztgetnek több-kevesebb sikerrel. Ám pillanatnyilag ez nem megy. Skizofrén se vagyok, marad az, hogy próbálkozom megismerni saját emberségemet. Próbálok befelé ásni magamban, a csenden keresztül lehatolni oda, ahol az Isten vett lakhelyet bennem, s ahonnan a Lélek szól szavakba nem foglalható sóhajtásokkal. De ez nem kapcsolat, mert az csak két különálló között létesülhet, én pedig egy vagyok. Inkább lemerülésnek nevezném. Jut eszembe a pszichológus-vicc. Találkozik két pszichológus. Az egyik köszön, és ezt mondja: látom, te jól vagy, mondd, én hogy vagyok? Hát igen. A lélekbúvár se lát magába, mert szemei neki is a külvilágot pásztázzák.
Érdekes volt annak a kísérlete is, hogy hogyan viszonyulok másokhoz. A Bábel-torony játéktól nem lettünk sokkal tapasztaltabbak, bár a káosz megtapasztalásának élménye is élmény.
Mindent összevetve légköre volt a hétvégének. Barátságok erősödtek, kapcsolatok kezdődtek, és talán megbocsátások is. Mások elfogadása és különbözőségének megértése.
A gyerekek hozták formájukat, színt hoztak, üdeséget a felnőttvilág életébe. Jó segítőkre találtak, lelkes és gyermekszerető pesztrákra. Az őserdei ritmusokat még gyakorolni kell, bár a poliritmia foszlányai itt-ott felfedezhetők voltak munkálkodásukban. Ennyi telik tőlünk, sápadtarcúaktól.
Vannak visszatérő bogaraim. Mindenhová cipelem minirádiómat, mert érdekel, milyen adók foghatók, milyen nyelven szólalnak meg ezek, és milyen benyomásokat keltenek.
Dobogókőn kb. 8-9 szlovák nyelvű adót fogtam tisztán, köztük egy katolikust is (Lumen rádió), továbbá kb. öt hazai adót is. Ide közel a határ, mégis érdekes tapasztalat volt a zömmel idegen nyelvű adások vétele. Meg kell bocsátaniuk a szomszédoknak, amiért nyelvüket úgy érzékeltem, mintha a szavakat visszafelé mondanák. Fülemnek szokatlan torlódásokat hallottam, s csakugyan a mássalhangzók egymáshoz képesti sorrendje mintha fordított volna, vagy zömmel az. Érdekes kutatási téma lehetne, ha ráérnék az összehasonlító nyelvészettel ilyen mélységben foglalkozni.
Másik bogaram: tudatosítani azokat az élményeket, melyeket korábban (60 év alatt) még nem éltem meg. Ilyen volt számomra, hogy az egyik mise alatt a doxológia szövegét mormogtam a koncelebrálókkal. Ez igen pozitív élményként ült el bennem. Ellenkező előjelű élményben is volt részünk. Láttunk két embert séta közben. Az egyik, egy nő, egy fiatal fölé tett kézzel állt, másik kezével mintha egy nem létező legyet hajtott volna el a fickó tarkójáról. Majd pedig a háta közepénél kezdett körkörös mozgásba, mintha egy nem létező fonalat spulnizna-gombolyítana fel, s időnként elvetette ezt a „felgyülemlett semmit”. Gondolom, szakszerű auratisztítás akaratlan tanúi voltunk feleségemmel. Továbbmenve nagyobb csoport emberrel találkoztunk, akik az 1926-ban emelődaruval felállított sziklakő-emlékkőnek döntötték a fejüket (alig fértek oda valahányan) abban a hitben, hogy a kőből energia árad: csakra. Persze nem vitatkoztunk senkivel, mégis furcsa volt szembesülni azzal, hogy mások mikben hisznek. Vajon ők is ilyen kétkedéssel tekintenek az általunk imádott Eucharisztiára? Mit lehet itt tenni? Kinek van szüksége megvilágosodásra? Mi ennek a módszere, egyáltalán van-e ilyen? Vagy a pápával együtt azt kell vallanunk, hogy közös platformunk a belénk kódolt lelkiismeret, mely építeni kívánja a világot, s nem rombolni. És egyedül ez az, amiben közösek lehetünk törés nélkül.
Beszélhetnék még sok mindenről, de nem teszem. A ballada is attól teljes, hogy sok mindent csak sejtetni enged (Ilyen pl. egy közösen megnézett dán művészfilm: Babette lakomája, amelyről helyben beszélgettünk még egy fél óráig.) Valahol mindenképpen el kell harapni a beszámolót. Hát legyen:
Hamm...   
*Dobogókő. A Pesti Hírlap lexikona szócikke: Dobogókő a Pilis hg.-ben Pest és Esztergom vm.-k határán, Pilisszentkereszt és Dömös községek határában emelkedő, vulkanikus eredetű 700 m magas hegy. Északi fele meredek sziklafal; a tetején lévő menedékházhoz 1935 óta autóút. pompás kilátás, kedvelt kirándulóhely. (Ha arra gondolok, hogy maga a lexikon is a harmincas években jelent meg, akkor úgy vélem elég jól informált, hiszen tud a 35-ben épült autóútról.)