A magam korrektori gyakorlatában is találkoztam néhány érdekes szöveggel. Vagy tizenöt éve történt, le is jegyeztem a csokrot, mert egy fogalmazványban akadtam rá. Íme:
1. Adósa vagyok ördögnek és barátnak – idézi (de hogyan) Szent Pált. A Róm 1,14 ugyanis arról szól, hogy adósa vagyok görögnek és barbárnak. . .
2. Olvasom: örökölt terhessége . . ., csóválom a fejem, javítom: örökölt tehetsége.
3. Olvasom: sátáni hasonlat: javítom: sántít a hasonlat.
4. Olvasom: papi primátus, helyesen: pápai primátus.
5. Olvasom: csatlakoztathatatlanság, (mi ez, egy selejtes villásdugó?); hát nem: Ez helyesen maga a: csalatkozhatatlanság.
Nos van új a nap alatt. Ma ebbe botlottam bele egy lábjegyzetben: „a szerző »felordította« olaszból”. Hát ez meg mi a kacskaringós fityegő?
Sebtében kijavítom, miközben hangosan felröhögök: lefordította olaszból.
Utolsó kommentek