S most vissza a zenéhez.
– Cziffra ötévesen úgy tapasztalja, hogy két keze varázserővel bír. Képes olyan sokféle mozgásokat végezni, melyek rendesen két zongorista teljesítményével érnek fel. Ráadásul agyában az improvizálások mintegy két-három taktussal előbbre járnak, hogy a szükséges időben rendelkezésére álljanak a technikai végrehajtást végző ujjak. Bámulom, miközben ismerem ezt a fajta készséget. Olyan, mint a felolvasó, aki a szöveg értelmére koncentrál, arra, hogy az általa felolvasandó textus úgy buggyanjon ki belőle, hogy a szerző üzenetét tolmácsolja, mégpedig egy az egyben. Aki így olvas, nem ér rá azon morfondírozni, hogy hogyan kellene hangsúlyozni, milyen legyen a tempó, a hanglejtés, stb. Ezeket készség szinten hajtja végre, s nem szabad kiesnie eredeti törekvéséből, mert akkor vége a varázslatnak, s szörnyűséggé lesz az eredeti terv. De ilyen a sofőr készsége is. Neki egy feladata van. Éberen szemlélni a kocsi alá gördülő utat. S az út történéseihez igazítani minden kicsi rezdülést, az irányban tartás finom korrekcióját kezdve a körülötte haladókhoz való viszonyának mindenkori apró változásait, stb. Ha a technikával kellene foglalkoznia, hamar fának ütközne. Sorolhatnám a munkákat, mert sokukra igaz, hogy készség szinten kell művelni.
Ám a készség legfeljebb mesterré teszi a muzsikust és más ágak művelőit is, de nem művésszé. A művészet alapoz a technikára, de át is lép rajta. A művész élménnyé oldja a témát, az alapanyagot, a motívumot, a képi mondandót. Felfokozza, élményként nyújtja át. Lehet, hogy van Gogh szakmailag nem volt tökéletes, de élményben részesítéssel senkinek sem maradt adósa. Cziffra is emleget egy francia művészt, aki fiát zongorára oktatta. Úgy értékeli, hogy technikailag nem volt maga a tökély, de zeneisége magával ragadott mindenkit. Ettől művész a művész, s nem klimpírozógép, hogy a zongorázásnál maradjunk.
– Cz. írja Faragó Gy.ről, hogy Chopin polonaise fantáziáját úgy adta elő, ahogy talán csak a szerző volt képes előadni. Kérdésére, hogy mi kell ehhez, azt a választ kapta: Az kell hozzá, hogy az illető érezze a halál közelségét, de legalább öreg lelkűnek kell lennie. Este megkerestem egyik CD-n. Talán tényleg ez volt az a darab. Mindenesetre ugyanezt a manírt éreztem a zenehallgatás során. Tehát alighanem jól játszotta az illető.
Megjegyzi azt is Cz, hogy az egyik legnehezebben lejátszható darab Bartók II. zongoraversenye, ám ha sikerül, hatalmas erők szabadulnak fel, mert maga a darab hatalmas zene.
– Cziffra György egyszer betévedt egy hajnalig nyitva tartó zenés helyre, ahol jazzt játszottak, s mert éppen üres volt a zongora mögötti szék, lehuppant oda. A combo vezetője – egy amerikai – barátságosan megkérdezte, hogy ismeri-e a jazzt, s tud-e zongorázni. Ő olyasvalamit válaszolt, hogy tud egy kicsit. Nem sokáig kellett unszolni, hatalmas lendületttel látott hozzá a swingnek, a woogie-boogie-nek, stb. Persze improvizált is, meg a zenekarral együtt is játszott, mert elkezdtek alkalmazkodni hozzá. A jenki pasi azt mondta neki jó negyedóra elteltével: Egy embert ismertem a világon, aki majdnem olyan jól játszik, mint maga: Ez a mester Art Tatum. (Ez pedig nagy pedál, mert Tatum mindent tudott a zongoráról. Vak volt, s egy csehóban játszott, sokszor egyfolytában nyolc-tíz órát – ha hallgatta valaki, ha nem, mert éppen le volt húzva a roló. Őt ez nem érdekelte. A zenében élt.)
– Érdekes módon és hosszan idézi Liszt Ferenc véleményét Chopin zenéjéről, melyet a magyar komponista és zenevirtuóz nagyobbra tart saját magánál, a legnagyobbnak tartja Chopint. Hallottam már más zenésztől, hogy fordítva van: Chopin hatásos zenét ír, de Liszt meg tökéleteset. Arról nem is beszélve, hogy Liszt zenetörténeti jelentősége is sokkal nagyobb. Igazából előkészíti a terepet mindenféle modern törekvésnek az általa alkalmazott hangzásokkal. Biztos lehetetlen itt igazságot tenni, én mégis tiszteletben tartanám Liszt véleményét azzal, hogy talán valamivel egyszerűbb eszközökkel, de hajszálpontosan magát írta Chopin. Mégpedig az igen mélyről feltörő maga-magát. Ettől olyan gyönyörű, ehhez persze az kell, hogy az interpretátor ne engedjen a hatásosság kísértésének, és azt játssza, amit Chopin elgondolt.
Lám, tegnap újra felfedeztem Chopint magamnak. Hála Istennek, sok Chopin-CD-nk van. Miközben az éjszakába nyúló zenehallgatást míveltem, rámentem a google-n Senlis-ra. érdekes dolgokat találtam. Nagyon sokféle zenét vettek CD-re Cziffra Györggyel, s ezek folyamatosan kaphatók. Onnan tudom az is, hogy 94-ben halt meg a zongorista, s tavaly Soleilka, a felesége.
Utolsó kommentek