Mickey webnaplója

Ma nincs a családban senki, akire emlékezni tartozék. Visszatérek egy kicsit a transzcendenssel kínáló Dobogókőre. Egy mondaton eltűnődtem. Aki fontos az életemben az az a valaki/valami, akinek/aminek a legtöbb szabadidőmet szentelem. Ha azt kérdezik tőlem: Voltaképpen ki is az én gazdám (főnököm), ezen azt értve, aki/ami a legtöbb szabadidőmet kapja, akkor rájövök, hogy több ilyen is van. Még az sem biztos, hogy személy az illető. Lehet hogy valamiféle kedvenc foglalatoskodás, szórakozás, időtöltés: idő „múlatás”.
Pedig van egy olyan főnökünk, aki sugárzó szeretet. Aki feltétlenül elfogad, aki várja, hogy szóba elegyedjek vele. Aki ahelyett, hogy kizsigerelne, kizsákmányolna, véremet venné, kegyetlenül bevasalná rajtam a munkaidő maximális kihasználását, s kihajtaná belőlem az utolsó szuszt is, ehelyett ajándékaival vesz körbe, fáradhatatlanul kész a párbeszédre, tenyerébe írja nevemet, arcához emel, mindenét megosztja velem, és éberségemért (figyelő jelenlétemért) cserébe nekem szolgál, szolgájának. Csak a javamat akarja minden mellékgondolat nélkül. Már mostani valóságomat elfogadja, úgy ahogy vagyok, aki vagyok.
Ha nem volnék ennyire szubjektív, többes szám első személyébe tettem volna az egész rám vonatkoztatható részt, mert mindenki saját magáénak vallhatja minden elemét annak, amit ide jegyeztem.
Jó lenne életünknek erre a kapcsolatára, erre a dimenziójára több időt fordítani, mert ez teszi olyannyira emberivé sorsunkat.
* * *
Még ide írom: Karácsonyra Zsuzsáéktól egy-egy bögrét kaptunk, belematricázva egyikbe Blanka fényképét, a másikba Ágostonét. Most ezekből kortyintgatunk mindahányszor néhány pillantást vetve az apróságokra. Január 5-én érkezett Évától is egy egészen hasonló ajándék. A falra tettük a két nagyobb fiúcska küldött fotóját, Estelle-ke képe keresztapjáé, Mica archiválja. Ám mindhárman megjelennek egy műanyag kulcstartón. Egyik oldalon a fiúk, másikon a lányka képe látható.