Mickey webnaplója

Néhány történésről röviden...
- Az asztalnál fitymáljuk az ételt. Egyikünknek a csirke bőre túl koleszterines, másikunknak a húsa ízetlen, ki is fejti, hogy már ezek a csirkék se a régiek. A harmadik megtoldja, hogy már ez a krumpli se a régi, szottyos és szétesik. Majd engem kínálnak vízzel. Hárítom mondván, hogy mámmeg ez a jó kis klór se a régi: vizezik.
- Ebéd után megakad a szavak.freeblog egyik fél bekezdésén a szemem: Sietek kijelenteni: nem vitatkozni kívánok a szerzővel, csak megidézem:
„. . .a mimózánál gyöngédebb és érzékenyebb emberek gondtalanul követik el a legotrombább aljasságokat, szemrebbenés nélkül kegyetlenkednek, közömbösen és néha jókedvűen is. Az emberi léleknek ezt a rugalmasságát nem érdemes bírálni; csak tudni kell erről. S nem lepődni meg semmin, soha." - írja Márai Sándor  Az emberi érzékenységről.
Azért citálom ide, mert a közelmúltban esett találkozásunk 1956-ban tíz éves korában Amerikába menekült lány rokonunkkal. Szó szót követett, történet történetet. Ő mesélte el többek között, hogy új hazájában számos meglepetés érte. Ilyennek számított szülei váltig emlegetett kitétele: Az úri ember nem kérdez, nem csodálkozik és - nem fizet.
Márai ismerte az úri embereket. Az én unokatesóm kevéssé. És Amerikában egész egyszerűen nem tudott mit kezdeni ezzel a kijelentéssel. Már azzal se: Mi az, hogy úri ember. Milyen az úri és hozzá képest ki az, aki nem úri ott, ahol minden férfi mister. Először is bár mindenféle népek éltek ott, kínaiak, afrikaiak, meszticek és digók, gringók és mexikóiak, ám úri emberek mintha nem éltek volna New Yersey környékén. Próbálta hát elemezni:
Az úri ember az az ember, aki nem kérdez. Miért? Már mindent tud. Nem tud mindent, de szeretné fenntartani annak a látszatát? Semmit se tud. Még kérdezni se? Akkor meg nem úri, hanem hülye ember.
Nem csodálkozik. Miért nem? Olyan tapintatos, mint egy tetszhalott? Szeme se rezdül semmitől? Milyen az az ember, aki nem képes meglepődni? És főleg - mitől úri a fapofaság? És ez még csak hagyján. Mert most jön a feketeleves.
Csakugyan nem fizet az úri ember? Hanem mit tesz? Lop? Rabol? Kikényszerít? Kéreget? Kártyán nyer vagy lóversenyen? Tőzsdén netán? Kunyerál? Úgy tesz, mintha a fizetés nem az ő dolga volna?
Gondolom, sokszor érintette Ágit kínosan ez az idétlenség.
Mert Amerikában éppen a fordítottja igaz. Az emberek nyitottabbak, amennyiben előítélet nélkül kérdeznek egymástól a felvilágosítást kapás reményében. Szeretnek csodálkozni - akár bagatell dolgokon is (legalábbis a filmekben). Azt meg egyenesen értéktelen bóvlinak tartják, amiért nem kell fizetni, vagy csak keveset. Úgy tudják, hogy mindennek megvan az ára, mégpedig a becsületes ára.
Nekem ez azt mondta: A kivándorolt bozgoroknak egyáltalán nem lehetett künnyű az életük, különösen az alkalmazkodás első évtizedében. 
- Délután rávetettem magam a lapokra. És azt vettem észre, hogy nem érdekelnek a képeslapok. Maguk a képek nem érdekelnek. Nem hoznak lázba, nem akarom megnézni őket. Se a National Geographic, se a Família, se egyetlen másik képeslap képanyagát. Lehet, hogy más is így van vele? Egész egyszerűen torkig vagyok a szép színűre festett világgal. Évek óta foglalkoztat ez a téma. Mi szebb, egy ízléses és személytelen fotó, vagy egy ízléses és személyes grafika. Egész egyértelműen az utóbbi. Kár, hogy olyan olcsó egy fotó, olyan olcsó egy írott cikk, és olyan drága egy eltalált grafika.
Mondják, hogy a gyerekek semmit sem olvasnak. Talán ha a képregényt. Próbálom eltalálni, hogy miért. Talán azért, mert a grafikus felvázolt képei megelevenítik a történeteket, és bár álló képsorokból jön össze a történet, a hiányzó részeket elmondják a gesztusok, és kiegészíti a gyerekek képzelete. Ha tehát így van, és a gyerekek nem olvasnak, de szívesen megélik a képregény történéseit, (pl. Füles, pl. Asterix és Obelix) nem kellene a sajtónak is utánamenniük, és a gesztusokon, az élő ember által rajzolt jeleneteken keresztül tájékoztatni őket a legfontosabb dolgokról?
Lehet, hogy ez szellemi ínségesség, de Krisztus is elég mélyre hajolt, hogy megértesse velünk az igéjét.
Ha kellett, együtt ivott a részegekkel,
ha kellett, megérintette az érinthetetleneket, hogy amazok gyógyuljanak,
ha kellett, hagyta, hogy rossz életű nő kenegesse lábát illatos olajjal. S
ha kellett, a nagyképű farizeusokhoz is lehajolt, hogy tanítgassa őket.
Nem kéne élnünk a rajztechnikával?
Több szellemességgel?
Oldott és a háttérben meghúzódó igazságoknak a legkülönfélébb műfajokkal való megközelítésén, megjelenítésén dolgoznunk?
Sajnos nem láttam a Koronkai Zoli-féle Huron missziót. Könnyen elgondolom, hogy ilyesféle feldolgozás az is.