Mickey webnaplója

A tévé leleplező híradásait és kommentárjait nézve-hallgatva egy régebben hallott cigány-vicc jutott eszembe. Így szól.
A két lakodalmas zenész végre asztalhoz ül. Azonnal a lényegre térnek. Mindketten szemeznek a rántott húsokkal, majd egyikük – megelőzve társát – belenyúl a tálba és kiveszi belőle a nagyobb szeletet.
A másik nem tudja tovább türtőztetni magát, rászól:
– Te Gázsi! Nem ségyelled mágád, hát nem kivetted á nágyobbik húst!
Gazsi visszakérdez: – Miért, te melyik húst vetted volna ki?
– Á kisebbet – így a másik.
– Háá ott ván, vákujj meg!
Gazsinak igaza volt (meg nem is). Igaza volt, mert nem akadályozta meg társát abban, hogy szerény legyen. Nem volt igaza, mert az eredendő udvariasság úgy kívánta volna, hogy felajánlja társának a választást vagy a nagyobb szeletet.
De társának is igaza volt, meg nem is. Igaza, mert Gazsi tényleg lehetett volna udvariasabb, s nem volt igaza, mert nem illik a másik lelkiismeretét vizsgálgatni.
Ezt a kijelentést már nagyon sokan és sokféleképpen megfogalmazták. Én pl. így:
Aki kritizál, az igazából a másik lelkiismeretét vizsgálja meg a sajátja helyett.
A debreceni polgármester azt javasolta, hogy mindenki a maga botjával verje a bozótot.
A vonatkozó közmondás így szól: Mindenki a maga háza előtt söpörjön.
Az aranyszabály az Evangéliumban pedig így: Amit szeretnél, hogy veled tegyenek, te is azt tedd másnak.
Vagy az ezüst szabály így: Ne tégy olyat másnak, amit nem szeretnél, hogy mások neked tegyenek.
A tévé nehéz helyzetben van, mert egyfelől fel kell vetnie és (ébren kell tartania) a társadalmat ért igazságtalanságokat, másfelől egy idő után elunja mindenki, és feleslegesnek is érzi, ha ezek következtében nem történik semmi. Mert nem elég a sebeket feltépkedni. Attól még nem gyógyulnak meg. Élő példával kellene szolgálnia arról, ahol valamilyen jó megvalósult. És nem teszi. Snassz neki?
Majdnem kihagytam a sorból az egykori csobánkai süketek gyónását-gyóntatását. A pap is, a gyónó is nagyothallott. A szomszéd kápolnában imádkozó nővérek akaratlaul is kihallották, amint a gyónó a nővérek ellene elkövetett mulasztásait sorolja, a pap meg ismételten felszólítja, hogy „csak a maga bűnét mondja!” Lám még az Isten színe előtt is menekülünk, másra hárítjuk saját esendőségeinket.
Időnként pedig nem ártana igazi vigasztaló valóságokat is felvetni, különösen így húsvét után. Mert ugyanis, ha a kételkedők véleményével ellenkezőleg Krisztus valóban feltámadt és valóban legyőzte a halált, annak rendkívül fajsúlyos következményei vannak. Megváltozik az élet értelme, más megvilágításba kerülnek az ideig-óráig tartó kényelmetlenségek, más perspektívát kap az egész teremtés. Mégpedig nagyobb pálfordulást jelent mint a természet tavaszi ébredése tetszhalálából. Húsvét öröme egészséges optimizmusunk alapja lehet, mert csakugyan ez a lehető legjobb hír. Kit érdekel akkor a kisebb vagy nagyobb falat.
Illetékes elvtársat idézve hadd kürtöljem világgá: Miért mindig a rosszat vesszük észre, miért nem a jót?!