A megnyilvánulás örökzöld, és senki nem kivétel alóla. Most, hogy Gábor születésnapja van, elgondolkoztam rajta, hogy melyik epizódot vegyem elő életéből, vagy annak közösen eltöltött részéből. Arra gondoltam, hogy azokat az iskolai alaptörténeteket rögzítem ide, melyek tőle származnak, és amelyeket olyan szívesen húzgálok elő, s amelyek nem velem estek meg. Magam is elcsodálkozom rajta, hogy miért az ő osztályukban történtek a dolgok, miért nem nálunk, s ha nálunk is, akkor miért mindig azok jutnak eszembe, amelyeket ő hozott haza. Nem tudom.
Hát akkor hadd szóljanak:
Albertfalva: Valaki az osztályotokban dadogott. Rendszeresen ő jelentette az osztálynak: Jön a Szi-szi-szirbik. Jön a Bo-bo-bo-boglucz.
Román Pál – tollbamondás – Pista kopott kapát kapott, és azzal ütötte a kopót.
Telepes utca – Gálicza magyar doga – A tél örömei. És voltunk szánkózni, és lefelé jó volt, de ellenben fölfelé rossz.
Ugyanő történelemből: Abban az időben nagyon sanyargatták a szegény jobbágyokat.
Rifa: fizikaórán a Leclanché-elem helyett Lömbarzé-elemet ismert. Földrajzon pedig Kalakutáról tud.
Czakó Jóskáról Bene Géza mondott ítéletet: Czakó fiam, mi ez a piszok disznó nyomorúság itt? A nyomába se léphetsz a bátyádnak.
Szmolkáról nem is beszélve, aki rágyújtott, és a ceruzahosszabbítóból képzett szipkán eregette a füstöt a pad középső likán keresztül. Ez volt a tintatartó helye. Mikor Személyi t. úr felhorkant: Szmolka, te cigerettázol! Szmolka visszaszólt neki: Tanár úr, optikai csalódás.
Ugyanő kikéredzkedett minden rajzórán „vécézni”. Bene kiengedte általában. Egyszer imigyen: Eriggy, te szarógép!
A Bene-féle sulykolásról már írtam. A rajztábla lefeszegetett szélével kezelte a neki nem tetsző diákokat. (Sokszor senki sem tetszett neki.)
„Rozi” félt is tőle, mert nem volt felszerelése. A zsebéből előkotort spárgával a hajából levágott tincset a padlóból kihasított fadarabkához kötözte, hogy legyen ecsetje. Tálkaként talán sörösüveg koronazára szolgált. Ő maga meg meghúzta magát a hátsó padban két rajztábla alatt. Így várt a sulykolásra. Ugyanő hazafelé tujázott: a busz hátsó ütközőjére ült, s onnan integetett.
Vagy vegyünk néhány történetet a piaroktól. Nekik adta elő Pogány János, nem nekünk, reggeli ima alkalmával: Imádkozást abbahagyni, ez nem imádság, ez Istenboszantás (sic!). Máskor elordította magát ugyanő: Ablakokat, spalettákat becsukni, mert ordítani akarok. Mától kezdve statárium. Mire egyik osztálytárs jelentkezik és kérdezi. Tanár úr, meddig? Pogány üvöltve: Ameddig én akarom.
Keönchnek (?) egyszer szemére hányta, hogy hanyagolja a matematikát a hegedülés miatt. Nagy feneket kerítve a dolognak kijelentette: Fiacskám, lehet, hogy én nullául tudok hegedülni, maga meg ötösre, de itt a matematikát kell tudni, és maga nullául tudja, meg fog bukni.
Maklári Lajos úgy hátba vágta egyiküket kémiából való felelés alkalmával, hogy rámázolódott az illető a táblára. Maklári közben ezt morogta: Koma, hát nem tudod a keton-gyököt?
A fizikatanár kísérletét már leírtam egyszer, amely kudarcba fulladt. (Kicsöngetés után fejezte be, és áramszünetet okozott.) Ide csak annyit emlékeztetőül: Ha sikerült volna a kísérlet, azt láttátok volna (itt végignézett az érdektelen társaságon s így folytatta) ... hogy menjetek a fenébe!!!
A másikat Szemenyei (biosz) produkálta. A hagymametszetre senki nem volt már kíváncsi az elkezdődött szünetben. Nem is láthattak semmit, mert elmozdult a beállítás. Szemenyei is megnézte, és a maga csendes módján csak ennyit szólt: Hülyék.
Főiskola. Innen is több történetet hozott. Rövideket: Pl. talán Kruppával kölcsönöztek kis- és nagylemezeket Czegléditől a Rákóczi úton. A kislemezek közepe kipattinthatós volt olykor. Kruppa kiütötte őket rendesen, és zavarát leplezve mondta: Hülye Czegás!
A főiskolán tévések forgattak (Fekete György: statisztika). Egyik gyerek szokott helyére igyekezve meglátta, hogy az egyik tévés hanyagul ledobta az ő asztalára bőrdzsekijét. A fickó odalépett hát s nagy ívben eldobta onnan. Az én asztalomra senki ne pakoljon semmit – morogta.
Egyéb. Fuszuláról írtam már, de annyira alaptörténet, hogy máig nagyon bennem él. Fuszula az a tanár, akiről egyik diákja megjegyezte osztálykirándulásukat értékelve: Jó volt a kirándulás, csak az a hülye Fuszula ne jött volna.
Nekem azért fontos a történet, mert Fuszula van, Fuszula jön, Fuszula tönkrevág mindent jelenlétével. Ő mindenféle fénynek az örök árnyéka.
Ez a csokor talán elég is lesz emlékezésképpen. De mert mindegyiket Gábortól hallottam, hát valahányszor elmondok belőlük valamit, minduntalan hozzá kell tennem: A bátyám, Gábor osztályában történt, amikor ide és ide járt iskolába...
Jezsuiták: Ma reggel a misén öt jezsuita és két világi emlékezett meg szülnapodról, kérve, hogy Isten éltessen! Hát csakugyan éltessen az Isten!
Utolsó kommentek