– Á – mondták csalódottan –, ez nem tészta, ez laska: túróslaska.
– Hát akkor mi a csoda a tészta tifelétek? – volt rajtunk a csodálkozás sora.
– Hogyhogy mi? Hát a túrós sütemény: rétes, lepény, kifli stb.
Hogy pedig mi a tészta, azt mindnyájan tudjuk. Mifelénk a száraz tészta az üzletközpontban és az élelmiszer boltban terem. Lehet metélt, cső, spagetti vagy más, pl. tarhonya.
De hogy csakugyan mi a tészta, azt az tudja, akinek felesége, anyja megkínálta a maga gyúrta tésztával. Nekünk gyermekkorunkban szerencsénk volt ezzel. Anyánk vájdlingba (ezt is kétféleképpen írják, vajlingnak is) szórta a lisztet, beleütött egy-két tojást, megsózta és meglocsolta gondolomformán és érzésre vízzel, hogy megkapja a kellő konzisztenciájú masszát. Ezeket ten kezével összeelegyítette-dagasztotta, majd megpróbálta a zománcozott edényből kiemelni. A széléről további lisztezés hatására le lehetett dörzsölni a maradék tésztát. Ezt a kilós cipót még egy liszttel megszórt gyúródeszkán homogenizálta egy kicsit, majd pedig háromfelé vágta. Az egyes darabokat újra cipó alakúra formázta, majd egyesével kinyújtotta a sodrófával. Időnként lisztet szórt alá, hogy ne tapadjon le a gyúródeszkára. Lisztes edényként ő egy II. világháborúból visszamaradt német csajkát használt, ám a siker nem a dobozon múlott. Amikor túlért a nyújtófán a nagyjából kör alakú tésztalap, feltekerte rá és a tekercset hosszában végigvágta. Majd a hosszú lapokat hosszában megint végigvágta, és egymásra fektette. Az így kapott réteges tömböt éles késsel keresztben kb. 5-6 mm-es csíkokra metélte. No ez volt a tésztaalapanyag, melyet lobogó vízben megfőzött, leszűrt, kevés zsírban meghempergetett, s különféle dolgokkal ízesített. A lekvártól a kakaóig, a pirított gríztől a túróig, a diótól a mákig, a káposztától a tejfeles reszelt sajtig.
A főzéskor visszamaradt levet se dobta ki, keményítésre használta mosáskor. (Annak idején keményítették az ágyneműt, az ingeket s úgy vasalták ki. Csak úgy ropogott.)
A feleségem is ilyenformán készítette otthon, amikor gyesen volt. Gyermekeink még emlékezhetnek a házi tésztára, s talán azt is tudják, mekkora a különbség ez, és a készen vett száraztészta között.
Ha én gyerek volnék, arra kérném anyámat, apámat, készítsen gyereknapra házilag gyúrt tésztát. (Ha erdélyi az a gyerek, akkor laskát.)
Két dologra volna jó: Részben arra, hogy érezze a törődést, a viszonyt a két generáció, részben arra, hogy rájöjjenek, mekkora a különbség egy jó házi tészta és a gyári között. Ráadásul még a tésztalapból kikanyarítható egy-egy darab is, mely az alacsony fokozatra állított villanyrezsón macesszá pirul, legalábbis mi így hívtuk a tűzhely szélén készült lapocskákat, melyeket általában sikerült kisírni anyánktól, aki kissé megvizezte, megsózta ezeket a maceszokat mielőtt a sparheltre tette (ezt is kétféleképpen írják: sparherdnek is).
Utolsó kommentek