Story magazin 1 300 000 pld,
Blikk 1 100 000 pld,
Nők lapja és Kiskegyed, mindkettő több mint 1 millió pld.
Ehhez képest pl. a metro, noha ingyenes, kevesebb példányban (kb. 700 000 pld.) jelenik meg, a Népszabadság pedig csak 400 000 pld-ban.
Maradjunk az első négy kiemeltnél. Az első kettő biztos a zsigerekre hat. Mert a pletyka, az intrika, a mások bűneiben való turkálás, a szex, a pornó, a gyilkosságok, az erőszak lapjai. A másik kettő árnyaltabb, itt-ott segít élni, tájékozódni.
Mindenki ismeri a tizedes mérleget. Azon alapul, hogy az erő és a teher karja egy a tízhez aránylanak egymáshoz, tízszer nagyobb tömegű terhet mérhetünk adott súlyok felhasználásával.
Mi tart egyensúlyt ekkora tömegű gyalázkodással?
Azok a kis példányszámú sajtótermékek, melyek kifejezetten értékek felmutatásával próbálkoznak meg. Ám mintha lassan-lassan nem győznék. Lehet, hogy itt nem tízszeres már a nyomás, lehet, hogy százszoros, lehet, hogy a pénztőke odaáramoltatása még nagyobb nyomás alatt tartja az utóbbi kategóriát?
A retró szótárban olvasható néhány jellemző vicc a szoc. korszakra vonatkozóan. Az egyik ilyesvalahogy szól:
Az érdeklődő értelmiségi a könyvhét újdonságaiban tallózva arra a megállapításra jut, hogy igen egyoldalú a választék. Ezért megkérdezi az egyik korifeust: – Mondja, kérem, hol vannak az ellenzéki hangvételű könyvek?
A korifeus így válaszol: – Azok, uram, nyomás alatt vannak.
Más.
Tegnap olvastam a Vágó-Fábry-féle süketek párbeszédét. Bár várom a folytatást, nincsenek illúzióim arról, hogy a hangvételük megenyhül, hogy az életben szinte sohasem fekete-fehér valóságot kompromisszumosan értékeljék. Nincs közös platform. Az egyik azt mondja, hogy minden történést humanista módon kell értékelni, a másik azt, hogy minden relatív.
A közismert humoros történettel vigasztalom magamat.. Így szól:
– Jó napot, sógor!
– A csónakot fódom.
– Hát az öreg mit csinál?
– Kilukadt a feneke.
Visszatérve a két jeles úriember dialógusára, valójában elég szörnyű olvasgatni, mert benne van az egész társadalom abszurditásig menő kettéosztottsága.
Nem lehet egyszerre ugyanaz a közszereplő hétpróbás gazember, akinek sitten a helye, és/vagy hős reformer. Mert ha ez igaz volna, akkor páros napokon állami kitüntetésben kellene részesülnie, páratlanokon pedig egy börtön sötétzárkájában.
Nekem a szellemi terror csúcsa Virág elvtárs, aki többször is megerőszakolja mások agyát. Az egyik: Pelikán szemtanúként kívánja az igazat felfedni. Virág ráförmed: – Mit látott maga azzal a vaksi szemével? Csak nem hiszi, hogy úgy történtek az események, ahogy maga látta.
A másik. Narancs helyett előkap egy citromot a zsebéből, és a gyümölcsből jövő mindenféle ingerek ellenére állítja, hogy az bizony narancs.
Így nem lehet vitatkozni. Nem is. (Hiszen kijelenti: Nem nyitok vitát róla.)
Nagyon sok példát tudnék idesorakoztatni a megtévesztés angyala műveiként: Pl. a filmek egy jelentős hányada arra épül fel, hogy valami nem úgy van a világban, mint ahogy megszoktuk. És ennek az őrült voltát végigveri valamilyen eseménysorozaton, amitől minden másképp lesz. Pl. egy találmányt használ egy kosárlabda csapat, melynek az a lényege, hogy a cipő talpára ragasztott gyantától többmétereseket képesek ugrani a versenyzők. De abbahagyom. Korán reggel nem kívánok senkit sem tovább fárasztani ezekkel a gondokkal.
Nem várható normális tápászkodás ott, ahol illuzionisták kívánják a társadalom agyát átmosni ismétlődő, véget nem érő plakátháborúkkal.
Utolsó kommentek