POST
Tegnap folytattam a cserkészést a régi idők zenéjét
illetően. Rátaláltam a Missa Luba egészére, mégpedig a korábbi, eredeti
felvételre a you tube-on. Ez abból derül ki, hogy a credo-ban magas hangú
„gyászdobok” szólnak, amikor a kórus oda ér, hogy „crucifixus etiam pro nobis sub Pontio Pilato, passus et sepultus est.” Merthogy latinul folyik az afrikai mise éneklése). Hogyne
nosztalgiáznék rajta, mikor magam is énekeltem a Vár kórusával. Tardy László
lekottázta lemezről szólamokra bontva, és a dobok monoton ritmusait is megadva
az egészet. Jól kihallotta a részleteket, mert hűségesen adtuk elő, ahogy a
lemezen szólt. A szólót a széphangú tenor réti József vállalta és énekelte
beleérzéssel, nagy lelkesedéssel. Érdemes rákeresni a misére, mert szép.
Különösen a sanctus tetszik, de a többi is.
Tallóztam még kedvemre, (Brubeck: Take five, Joe Morello, Art Blakey, stb.) Még
dolgozom, de esténként szabadságra megyek. Olyannyira kikapcsolnak a jó zenék.
Reggel még mindig korán kelek, és miután összekaptam magam, bekapcsolom a
tévét, hogy egy kis zene indítsa napomat. Ma egy kereskedelmi adó jelentkezett
bekapcsolás után. Valamilyen filmet adtak. A snitt, amit láttam belőle kb.
ennyi volt. Egy középkorú dagadt pasi ül egy ládika előtt. Belép egy sovány.
Érkezése meglepi a kövéret. Rövid párbeszédük arra vonatkozik, hogy a sovány
méltatlankodik, amiért a másik letagadott 25 000 dolcsit. Mire amaz
szabadkozik. A sovány ledobja a pisztolyát, és azt mondja, miután egy kiugrós
kést belevág a fadobozba, hogy nem kell a nem létező emberrel osztozni. Látva,
hogy a dagi értetlenkedve néz rá, előránt egy másik pisztolyt és lelövi amazt.
Jó reggelt!
Átkapcsolok a mezzóra. Beethovent zongorázik egy nő, zenekari kísérettel.
Melyik az értékes műsor? Akármibe lefogadom, hogy életében nem keresett annyi
pénzt Beethoven, mint amennyit a horrorfilmért felmarkoltak a színészek, a
forgatókönyvíró és a rendező. Költői a következő kérdés is. 200 év múlva
melyikre emlékezik az akkor élő emberiség, ha lesz egyáltalán? Beethoven
muzsikájára, vagy a filmművészet eme nyomorult darabjára?
Micsoda világban élünk?
Reggel a HÉV-megállóban látok egy nagyobb kutyaólnyi faházikót. Egy Kft.
hozatta, hogy ott jegyet árusítson az alkalmazottjuk. Mivel napon van, a
levegőtlen lyukban nappal lehet 70 fok is akár. Az ostobaságnak nincs vége.
Leraktak egy házat az Árpád hídi megállóba is. Szemben vele szintén van egy a
téglaépületben, a BKV jegyirodája nem győzi?
Ugyancsak a HÉV-megállóban üldögélt egy csőlakó a szokott koszos terményes
szatyrával, mellette sörös flakon. Odaérkezett egy nagyon magyar a szomszédnőjével.
Rákiabált a csövire, hogy nem szégyelli magát, koszosan rontja a magyarokról
alkotott képet a világ előtt. Mire amaz elhúzott a megállóból. A flakont persze
otthagyta. A kiabáló pedig elégedetten mosolygott szomszédnőjére. Én meg azt
mondtam Tücsinek. Nem arról szól a történet, amit előadtak, hanem arról, hogy
az ordító ily módon nyilvánította ki, hogy ő az alfahím, amaz meg jobb, ha
elkotródik. S lőn.
Micsoda világban élünk?
Bejőve a munkahelyre előkerül a fűtésdíjemelés.
Az egész világ tudja, hogy N. Y.-i maffia áll az olajárak mesterséges
feltornászása mögött. És nyögi az egész világ, ahelyett, hogy elsöpörné a
fehérgalléros söpredéket.
Micsoda világban élünk? Meddig győzik még az értékek egyensúlyt tartani a
mérhetetlenül sok
szeméttel?
PRE
A világ legfontosabb mondata: Deus caritas est.
A világ mindig törekedett rá, hogy
egy képletbe foglalja a teljességet. Ilyen képlet persze nincs, egyedül Szent
Jánosnak van egy olyan mondata, mely tényleg magába foglalja a legfontosabbat,
és ez csak azért sikerülhetett neki, mert Isten
végtelenül egyszerű. Ez a mondat
az, melyet XVI. Benedek enciklikája címéül választott, s mely összegezése
minden valóságnak. Ez pedig: Deus caritas est. Az Isten szeretet. Ilyen egyszerű. Minden más bonyolultabb ennél, és ezért
nem lehet kizárólagos formulákba önteni. Mindez azért jut eszembe, mert a
választási cirkuszok hősei riszálják magukat, s a legkülönfélébb, „tova hovább”
már-már nagyon visszatetsző módszerekhez folyamodnak a hatalom szeretete miatt (megtartása avagy
megszerzése miatt). A domináns hím mint olyan, egyidős az emberiséggel, sőt régebbi: egyidős az
emlős állatokkal. Ilyen elemi, ilyen zsigeri az a késztetés, mely
szópárbajokban csapódik le több-kevesebb agresszivitást megjelenítve.
Nem kellene ennek így lennie,
mert előbb-utóbb mindenki megutálja az egész alantas procedúrát. A tények
magukért beszélnek. Nem olyan nehéz a döntés, ha a döntéshozókat békén hagyják.
Így viszont a kedvüket is elveszik attól, hogy
a szorítóhoz közeledjenek, s üvöltözzenek: üsd ki, üsd ki!
Deus
caritas est
A csodaszép, csodafontos, csodafőtémájú, csodajó enciklika zsinat
előtti módon indít: a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak,
az Istennek szentelt személyeknek, és minden krisztushívőnek. Még jó, hogy nem ezt teszi hozzá: és az egyszerű, utolsó világinak
is. Sajnálom, hígy van. Avagy nem abban maradtunk kb. 40 éve: Nincs piramis, hanem közeledés a főhöz, Jézushoz. Nincs okunk-jogunk nevesíteni a
közelséget cafrangok alapján.
Mert bár Karinthy
ugyan egyik írását (Megvertek a rendőrségen) ilyesvalahogy kezdi:
Tekintetes Törvényszék!
Tisztelt Társadalom!
Kedves Málcsi néni!
Milike, drága!
Nyájas olvasó!
Ám az műfaját tekintve kroki, melynek már az indítása is a címkórság és
hierarchia paródiája.
Utolsó kommentek