Mickey webnaplója

POST
Fényes nap, / Úr adta ékes nap. / Az Úr adta nékünk, / ezért örvendezzünk. / Fényes nap, / Úr adta ékes nap / – dünnyögöm magamban a húsvéti népéneket hajnalban, mert a csúcsra járatott nyári melegben nem igazán kívánok/tudok aludni. Ma persze nemcsak az év eddigi legmelegebb napja van, hanem csakugyan fényes nap, Úr adta ékes nap van. Nemrég volt Krisztus Színeváltozásának ünnepe (amikor Jézus megmutatta néhány tanítványának magát megdicsőült mivoltában), a mai meg nagyon hasonló hozzá. Ég és Föld összeölelkezése valósul meg, merthogy a mai ünnep arról szól, hogy Isten testestül-lelkestül „felvette a mennybe” Fiának anyját, Máriát. A XXI. század köztudata nehezen eszi meg a nem természettudományos valóságokat. Folyton ezekkel van zűr. Ha földhöz ragadt világban gondolkodom, itt természeti törvények uralkodnak, és az ateisták szerint ezzel vége is mindennek. De ha van Isten, akkor annak ésszel fel nem mérhető következményei vannak. Ezek közül az egyik, hogy nem a teremtett ember a világ leghatalmasabbja, és ez sokaknak sérti a hiúságát, mégpedig oly mértékben, hogy tagadja a létét is annak, hogy valaki több, mint ő. Ezért aztán olyan nagy a szakadék az istenhívő és az ateista között. Nagyobb, mint a Szent András-törésvonal. Pedig ha nem volna, valamennyi csoda elfogadható volna legalább lehetőségként. (A ma 2000 éve született Pál jegyzi meg: Ha Krisztus nem támadt fel, akkor mi sem fogunk feltámadni, és hitünk semmit sem ér. Sőt szánalmasabbak vagyunk minden embernél. De Krisztus feltámadt…)
Nos, a keresztények ma azt ünneplik, hogy az „istenszülő” Mária – mint írtam,– „elszenderülése” alkalmával testestül-lelkestül átkerült az örök dicsőségbe (eddig egyedül az emberek közül). Ő a minta, a bizonyíték arra, hogy lehetséges ez, és egykor tömegesen lehetséges lesz. Úgy hívjuk, hogy testek feltámadása, és úgy tudjuk, hogy a világ végén valósul meg ez, az utolsó ítéletkor.
Nagyboldogasszonyra van egy jó hírem: Egyik korábbi postban bőven írtam az általam is nagyon kedvelt darabról: Cl. Monteverdi: Vespro della Beata Vergine c. soktételes sokkórusos és zenekari művéről. Azon belül is a „Sancta Maria, ora pro nobis”-ról. Láss csodát. Mindennap továbbfejlesztik a youtube zenei programot. Akkor még nem találtam meg rajta, ma azonban már igen. Több feldolgozásban is hallgatható a darab. Az emlegetett tételt a google-n így lehet megtalálni: Garrido conducts Monteverdi, Vespro 19. S. s. Sancta Maria. A többi feldolgozás is gyönyörű. Ha minden igaz, az egyik felvétel a velencei Szent Márk-bazilikában készült. Ragyogó részleteket láthatunk zenehallgatás közben a templombelsőről, sokféle mozaikot.    
PRAE
Árösszehasonlító (társasjáték)
Gyerekkoromban rászoktattak a keresztrejtvényre, nehogy időm maradjon közösség létrehozására, államellenes szervezkedésre, önálló gondolkodásra. Szűkítsem csőlátásomat arra, hogy szíriai kiszáradt tómeder 4 betű, s hogy mi lehet a szeszesital négy betű borr-e vagy sörr-e, miként azt érdeklődte tőlem a Goldberger egyik melósa. De ilyen a totó is: kövesd a sportolók életét naprakészen, s akkor esélyed van arra, hogy másokkal szemben anyagi előnyre tégy szert.
Az itt következő társasjátékot nem én találtam fel, hanem az „átkozott kapitalisták”. Az új társasjáték neve ár-összehasonlítás. Nincs se közepe se vége, csak eleje volt a rendszerváltáskor. Arról szól, hogy minden energiáddal azon légy, hogy hogyan jársz jobban, ha a Tesco-ban, az Auchanban vásárolsz vagy a Plus-ban. Mert dinnyéért ide, paradicsomért oda, krumpliért amoda, ébresztőóráért emide kellene menned. Pénzt váltani az Auchanba, bankkártyáért az ELLA-hoz, hitelért az OTP-hez kellene menned. Mert akkor jól jársz.
Mihez képest? Merthogy nem mi „járunk jól”, hanem azok a nemzetközi pénzmágnások, akik a Mammon szolgái.
Igazán jól akkor járunk, ha ügyet se veszünk ezekről a lényegtelen dolgokról. Korábban azt mondtam, de most is van benne valami, hogy csupán egyszer kell elhatározni, hogy szegény akarok lenni, a többi magától jön. Ha ilyen mentalitású vagyok, akkor megadom a császárnak, ami a császáré, Istennek pedig, ami Istené. Ettől kezdve nem érti senki, hogy mitől vagyok mégis nyugodt, miért nem esz a fene előnyösebb pozíciók eléréséért, miért nem akarok Jóljárt János lenni, és miért nem adom ki a garázst pénzért, ha már nem áll benn a kocsim, s miért értem H. Böll novelláját, aki leírja, hogy teljesen értelmetlen a pénz utáni hajsza. (Dióhéjban arról szól, hogy egy turista rá akar beszélni egy szegény halászt, hogy hajtson rá, s ha elég gazdag lesz, majd pihenhet. De hát épp azt tenném, ha nem zavarna meg benne – válaszolja neki a halász.)
Az én válaszom hasonló. Nem túl elegáns a léggyel kiköpetni a sört, ami még nekem járna. Az én gusztusom hasonló. Valamikor loccsantottak az istenek tiszteletére a borból a lakomákon. Az én loccsantásom, hogy nem végzek hosszas elemzéseket arról, hogy ha 185 g vegyes virágméz flakonban 200 forint, akkor jól járok-e azzal az akácmézzel, amiből 450 g 399 forint eldobhatós üvegben. Azt tartom, hogy nem tesz boldoggá a haszonelvűség engem. Ettől még persze más gyönyörűségét lelheti benne, hogy egyik bankból rohan a másikhoz a több kamat reményében.