POST
Már nem emlékszem vissza, hogyan kerültem közelebbi kapcsolatba Bernáth Aurél
könyveivel. Alighanem valamelyik antikváriumban szerettem bele. Hogyne. Amikor
életéről vall (nem is akármilyen stílusban), és könyvét szépséges illusztrációk
gazdagítják. Megvettem, ami csak megjelent tőle, és elolvasgattam könyveit.
Újabb felfedezés volt nekem Pilinszky kétkötetes prózája. A rövid írások meg-megvilágították
az élet egy-egy szeletét, és tetszésem szerint elfogadtam a megfogalmazottakat
vagy csak elgondolkoztam okfejtésükön. Hasonló módon hatottak rám
Déry Tibor Napok hordaléka,
Márai Füveskönyve, vagy kortársunknak,
Váli Dezsőnek a naplójegyzetei. Most pedig újra beleástam magam a nemrég
elhunyt
Prokop Péter festőművész nekem még ez idáig ismeretlen könyvébe. Ugyanaz a
hatás. A felsoroltakban az a közös, hogy kétféle tehetség jelenik meg bennük. A
művész érzékenysége, amellyel az őt körülvevő világra reflektál, és az
íráskészség, mely nem mindenkinek a sajátja. És ez csak a felszín. Miközben jó
stílusban elmondják világról szóló tapasztalataikat, igazából saját magukat
mondják ki. És mivel ez lehetetlen, kénytelenek kötetek egymásutánjában folytatni
a sziszifuszi kísérletet.
Ha most emlékezel arra, hogy milyennek képzelem az örök üdvösséget, valamiféle
hasonlóság mutatkozik:
Már itt megpróbálják az alkotók megmutatni lelkük, szellemük, személyiségük szépségét,
megismételhetetlen egyedüliségét, csak rájuk jellemző szellemi
kaleidoszkópjukat. Mindegyikükben másképp harmonizálnak az összetevő színes
üvegcserepek, mindőjükben renddé állnak össze ezek, melyek érdemesek arra, hogy
kivívják figyelmünket, érdeklődésünket.
PRAE
Politikánk értékelése
Politikai berkekben közhelyként emlegetik, hogy a fejlődő népeket nem
segélyezni kell, nem halat kell adni nekik, hanem
meg kell tanítani őket halászni. Mert ha csak etetjük őket, e folyamatnak
sosincs vége. Állandósul a szegénység, a nyomor, az önállótlanság, a dönteni
tudás képtelensége, a kiszolgáltatottság, a függőség. Sosem tud az ilyen népség
felnőni, felnőtté válni.
Meghökkentő belegondolni, hogy ezzel
ellentétes folyamatokat indít az államhatalom akkor, amikor kiveszi a halászás
tudományát a nemzet kezéből, s arra kényszeríti saját nemzetét, hogy külföldről vegyen halat, ha nem akar éhen halni.
Márpedig kiveszi a kezéből a halászatot, amikor eladja a közműveket, a
kereskedelmi hálózatteremtés lehetőségét, az ipart mesterségesen
szétbombáztatja, s idegen érdekeknek rendeli alá a hazait.
Nevezzük néven a dolgot: Kimeríti a hazaárulás tényét, ha nem kellő
felelősség hajtja, hanem pusztán rövidtávú
érdekei. Mert minden háztartásban előfordul, hogy
megszabadul bizonyos vackaitól, de lelkiismeretesen meg kell vizsgálni, hogy a lépés hasznos-e a családnak, vagy nem.
Egy kis anális
VD-nél olvasom: Svájcban a piszoárokban festett legyet talált. Lám, van
nekik mégis humoruk. Avagy mégse. Merő pszichológia az egész. Mindenki
megpróbálja megcélozni a legyet, és akkor nem megy úgy mellé a „folyadék” nem
kívánt tócsát képezve.
Egész más.
Nem mindenki megy be az Isten országába, aki azt mondja, Uram, Uram. Azok
közül sem, akik Jézus nevében ördögöket űznek, betegeket gyógyítanak. Ez azért
döbbenetes! – figyelembe véve Isten irgalmasságát. A szerzetes úgy véli, hogy a
leckét megtanuló és élő tanítványok mehetnek be. Folyton tanítványoknak kell
lennünk, s alig tanítóknak.
Utolsó kommentek