POST
Olvastam a bloggerek
tízparancsolatát. A 4. szerint Tiszteld az Úr napját, és hetente egy napon
tartózkodj a blogolástól. Hát lehet. Bár a napilapok is megjelennek mindennap.
Még meggondolom. Lehet, hogy szabadszombaton kétszer annyit termelek, és a hetedik
napon megpihenek. Ám a benyomások folyamatosan érnek, és a postok azon
frissiben tájékoztatnak ezekről. Még meggondolom magam.
Ma kora reggel szokatlanul tisztára mosta a Szépvölgyi utat egy csőtörés
áradata. A víz valahol a Pusztaszeri út beszájadzása felett tört a felszínre,
és áradt töretlen szorgalommal a törött csőből. Ha megemelkedik a Fekete-tenger
szintje, nem kell tovább keresni az okát, az Óbuda határán szétpattant cső
okozza.
Tegnap egyszuszra végigolvastam az Újbuda Albertfalváról szóló mellékletét. Hát
mit látnak szemeim! A kőkeresztről egy képet, mely a Rózsika kisközértje előtt
állt. Továbbá láttam az OTI-házakról szóló képet és cikket. Mindkettőről
megemlékeztem magam is. Lám másnak is feltűnt. Kétszer is olvastam a
Csercsicsről. Először Csercsisnek (el)írták. Az Albertfalva út sarkán álló
krimó gazdája volt Csercsics, Grószi a Csercsicshöz küldött egy korsó sörért.
Néha ugyan nem korsót mondott, hanem ampát, Hozz egy ampa sört. Az ampa
egyebekben hajós szakszó, és könnyen meglehet, hogy apánk hozta a házhoz, aki
17 évesen önkéntes folyamőr lett. Bár az sincs kizárva, hogy a Komáromból
származó grószi ismerte a vízmerő vödörjelentésű ampa szót.
Visszatérve Csercsicshez és Albertfalvához, a Kábel-pálya mögött volt a Mahunka
Imre utca. Nem tudtam, hogy ki is ő. Mint kiderült kontinenshírű asztalos volt,
sőt az amerikai elnöknek is gyártottak bútort albertfalvai
manufaktúrájukban.
Tudatosult bennem a mellékletet olvasgatva, hogy az 1956-os forradalom a XI.
kerületből indult, hiszen a Műegyetem csakugyan a Lágymányoson van, és a diákok
felvonulása indította el az akciósorozatot. Meglepő, hogy mindmáig keresik a
forradalomban részt vevő bajtársak egymást. Ennyire nyomás alatt volt maga a
téma, hogy nemigen merték előhozni, és a forradalmárok jó része emigrált, s ma
is a nagyvilágban él.
Érdemes elolvasgatni ezt a négyoldalas mellékletet, mert csakugyan
megelevenednek azok az élmények, melyek ott értek bennünket.
PRAE
Egy ósdi technikát búcsúztatva
1960 környékén a felhúzós óra
dívott. Jó órának az számított, mely finombeállítás után nem tért el többel a
valóságos időtől naponta néhány másodpercnél. (Ma ezt a legtöbb filléres óra teljesíti.)
A legsmucigabb karóra, ami csak
volt valaha is a világon,
kétségtelenül a LED-kijelzős (Light emitting diode) volt. Nálunk az emberek többsége még a hetvenes években
is mechanikus szerkezetű karórát hordott. Villamoson utazva a kapaszkodó kezek
csuklójáról le lehetett olvasni: mennyi az idő. Az első generációs elektronikus
karórák számlapja fekete plasztikból készült, nem is látszott rajta más. Úgy
nézett ki, mint a vakszemüveg lencséje. Ha viselője maga felé fordítva
megnyomott rajta egy gombot, felvöröslött a digitális kijelző, s mutatta az
időt. Ám ezt a többi ember
nemigen látta-láthatta. Hát ezért volt a legsmucigabb a LED-kijelzős karóra.
Nem lehetett lelesni róla ingyen a pontos időt.
Azóta két generáció múlt el.
Először ugyanolyan digitális órák dívtak folyadékkristállyal működtetve. Ezt
már jól – inkább rosszul – más is láthatta, illetve gazdája sem látta jól. Majd ezt követte az analóg
mutatókkal felszerelt kvarcóra. Ma is ez divatos, bár – gondolom – forgalomban
van már a GPS-szel (Global Positioning System) összekapcsolt atomóra karórás
változata is, sőt az időt – s mint hallom-olvasom – a pulzusszámot és
vérnyomást is kimutató mobiltelefonok kora jött el.
Mindezt a civilizációtörténeti
kitekintést csak azért írom, mert nagy öröm volt látni, hogy hogyan múlik
el a LED dicsősége.
Így aztán Bornemisza Péter után
szabadon:
nem „siralmas énnéköm „tetű LED”
megválnom, smucig egy karóra,
tűled elbúcsúznom.
Vajon, s mikor lészön
GPS órámon.
2008.10.01. 10:23 emmausz
Ó, a szárnyas idő...
2 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://emmausz.blog.hu/api/trackback/id/tr605168122
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Samu 2008.10.01. 13:19:05
Igaz, ma már én is mutatókkal ellátott, azaz hagyományos számlapos, de kvarcórát hordok, ettől függetlenül megvan még két régi, "felhúzós" órám. Mindkettő szovjet gyártmány. Semmi bajuk sincsen, remekül és nagyon pontosan járnak, csak naponta föl kell húzni őket, ugye. Az egyik életem első karórája volt, 1964-ben (!) kaptam. Sok-sok éven át hordtam, nagyon szerettem. Már csak ezért is eltettem. A másikat a 70-es évek végén kaptam. Ez utóbbit mostanában akkor szoktam fölvenni, ha strandra megyek. Mert ha véletlenül eltűnne strandolás közben, akkor inkább azt vigyék, mint a mai órámat. Különben akkor is jó szolgálatot tesznek a régi, felhúzós órák, ha a jelenlegiben kimerül az elem, és mondjuk ez éppen vasárnap történik, amikor nincs nyitva az órás. Szerencsére ez nem sűrűn fordul elő, de ilyen esetben azért "jó az öreg a háznál".
mick · emmausz.freeblog.hu 2008.10.01. 18:17:58
A közelmúltban még volt egy pontosan járó jól aranyozott Rekéta órám. Kínáltam mindenkinek. Öcsém elfogadta. Poén az USÁ-ban egy orosz óra. Valamikor rendszeresen felhúzósat használtam. Lusta voltam huzigálni. A szerszámos láda puhafa lécén végiggurítottam, akadásig, aztán egy napig nem volt vele gond.
Utolsó kommentek