A fogyni akarás folytatódik (Mit nem adnék, hogyha fogynék!)
POST
Az emberek különféle megrögzöttségekkel küszködnek. Jó
részük azzal a kettővel, mely engem is utolért életemben. A dohányzás és a
jókat kajálás. Az előző várható következményeitől egyszer úgy megijedtem, hogy
ijedtemben abbahagytam a dohányzást. A jóféle ízekhez máig kötődöm, és mivel
nem vagyok válogatós, ez a kötődés túlontúl meglátszik rajtam. Korom
előrehaladtával egyre inkább nyilvánvalóvá lett, hogy a súlyomtól is meg kell
ijednem. Elég méltatlannak gondolom, folyvást kulináris ügyekről tárgyalni, de
most még egyszer megteszem.
Mindenekelőtt hadd említsem meg, hogy mégis nagy különbség van a cigarettázásról való leszokás és az evés mérséklése között. Keveset dohányozni sose tudtam. Ez is volt a baj. Ha abbahagytam, az mindig csak úgy sikerült, hogy nem szívtam el semennyit se. Gondoljátok meg: Lehet-e semennyit se enni? Nos ezért nehezebb a fogyás. Tovább nehezíti, hogy ha abbahagyom a bagózást, kezdem megint érezni az ízeket. Hamar kilókkal nehezebbé leszek, mert megjön az étvágyam, s lehet, hogy az anyagcserém is úgy változik, hogy az súlygyarapodáshoz vezet. Egyvalamiben azonban mégis közös a kétféle elvonás. Egyik sem kerül pénzbe. Akármennyit nem dohányzok, ingyen van. Akármennyit nem eszem, megspórolt jövedelem.
Nos, tegnap délután nem voltam éhes, és ezért nem is
ettem szinte semmit ma reggelig. Tücsivel beszélgetve arra jutottunk: nem szabad
abból kiindulni, hogy minden élelmiszert „be kell fejezni”, magyarán, a maradékokat
befalni csak azért, hogy elfogyjon. Szemléletmódunkat kell átállítani arra,
hogy ha túl sokat vásárolunk, túl sok ételt készítünk, az meg fog romlani, le
fog járni a szavatossága stb. S hagyni kell veszni. Inkább kárba menjen, mint
pocsékba – hogy ezzel a tréfás és kifordított szólással éljek. Ez az ára annak,
hogy beálljon vásárlási, főzési ingerenciánk egy másik mértékre, egy
takarékosabbra. Ennyit a módszerről.
Éjjel arra ébredtem, hogy kissé mélyebben lélegzem, merthogy üres volt a
gyomrom. Ha még üresebb volna, még inkább megszűnne tüdőm renyhesége. Jó érzés
volt ez. Ma reggel könnyebben is közlekedtem valamivel, mint tegnap. Jó ez a
trend.
Meglepő módon
ma ezt olvasatott fel Páltól: „Sokan úgy élnek, mint Krisztus keresztjének
ellenségei. Végük a pusztulás, istenük a has, dicsőségük az, ami gyalázatuk,
eszüket a földieken járatják.” Továbbá „Ő [ti. Krisztus] azzal az
erővel, amellyel mindent hatalma alá vethet, átalakítja gyarló testünket és
hasonlóvá teszi megdicsőült testéhez.” (Fil 3,18–21)
Na ez az, ami kell nekem!
Tegye!
Nem gondolom ugyan, hogy istenem a hasam, de enni csakugyan szeretek, és
mindenféle ízeket kedvelek. Mindazonáltal nem siettethetem miatta a
végemet.
Most reménykedem.
Végül újra ígérem, hogy az evésről többet nem írok.
Ez a kérdés csak fontos, de nem ez a legfontosabb.
* * *
Persze ez se fontos, csak feltűnt: Olvasom a holnaputáni hetilapban a képaláírást: Lyoni látkép
a Saonéval. (ÚE nov. 9.) Hát ez nem stimmel, de nagyon nem. A folyó nevét így ejtjük: Szón. Helyesen így írták volna: Saone-nal. Az csak hab a tortán, hogy a francia Saône-t ír.
* * *
Délután villamos-székbe ültem.
Áram is volt.
A végállomáson aztán leszálltam.
* * *
Tegnapelőtt megírtam, hogy a Szépvölgyi úti HÉV-megállóban egy fémtízes hever a sín mellett. Jelentem, hogy már nem hever ott, mert fölvettem.
De két napig tényleg ott volt.
Miért?
Kevesen olvassák a blogomat azok, akik ott szállnak fel?
Ennyire semmit nem ér a pénz?
Senki nem utazik onnan.
Biztos snassz lehajolni egy tizesért. Még csikkszedőnek vélnék az embert.
PRAE
A konfliktusok megoldása újabbakat generál
Elmentem a köszörűshöz
a kenyérszeletelő késekkel éleztetés céljából. Mivel húsz forintba van centije,
egy kés 320 forintba került. Pengeélesen hoztam haza a késeket.
Gyermekünk
egyikkel kenyeret vágott – meg a hüvelykujját. Mutatta a sebet, kérve, hogy vegyek Salvequick-tapaszt. Vettem.
320 forint volt a tasak leukoplaszt. Hát, íme: a konfliktusok oldása újabb
konfliktusokat szül, vagy ahogy a klasszikus – Karinthy – írta: Aki megveszi a
házat, megveszi a poloskát is. . . valamint: Tetvestől ne kérj kucsmát.
PLAKÁTOK-kal háborúzom
Óriásplakát, rajta attraktív
hölgy egy szál alsónadrágban (betétreklám).
Alatta a felirat: A JÖVŐ HÉTEN
LEVESZEM.
Olvasván előzőeket, egy gondolat
bánt engemet: Tessél már mondani, addig hogyan oldod meg a szükséges dolgokat?
Egy hét múlva átragasztották:
DEHOGY VESZEM LE! Olyan kényelmes. Ilyesvalami a felirat. Na, ettől a
felirattól fokozódott csak igazán műaggódásom. Ha nem veszed le, csak ront a
helyzeten.
A csuklós busz oldalán hatalmas
felirat: Egyen teát! Tudom, a jó reklám meghökkent, és egyúttal reméli
azt is, hogy általa „átjön” az
üzenet. Íme, ez jött át: „Tudják, mit? Menjenek a fenébe!”
Emmeg egy óriásplakáton fityeg:
AZ ÉLET MOBIL. Azonnal kapcsolok: A HALÁL STABIL. Halál a mobilra! – mert
meghalasztja az életet, s a virtuálisat élteti.
humorok a netről 2002:
- Már csak hányni jár belém a lélek.
- Ahány ház, annyi baj legyen.
- Mai álmomat így definiálom: De fini álom!
- Ha nem tetszik, ahogy vezetek, akkor tűnés a járdáról!
- Csak a hülyék agresszívak. Elhiszed, vagy kiverjem a fogaidat?
- Rengeteg hátránya mellett van egy csomó rossz tulajdonsága is.
- Nem szép, de öreg.
- TV-torony jeligére zongoraszállítókat keresünk.
- Rakd sebességbe az agyadat, mielőtt elindítod a szájadat.
- A rest kétszer fárad, a szorgalmas egész életében.
- A filozófia feladata, hogy kérdéseket keressen a meglévő válaszokra.
- Lehet, hogy a Hold kisebb, mint a Föld, de messzebb is van.
- Fiatal az, akinek fogalma sincs róla, hogy a régi szép idők az most van.
- Jól az alszik, aki nem érzi, hogy milyen rosszul alszik. (P. Syrus)
- Azért iszom, hogy mások érdekesek legyenek.
- Előttem áll az élet. Nem látok tőle semmit.
Szerelmes vers
Nem én voltam, írta más
Nem le-
ezt a kedves csasztuskát.
Egy bizonyos, hogy nem más,
mint egy bizonyos Tamás:
het a
Márta
másé,
mert a
Márta
már Ta-
másé.
Utolsó kommentek