Tegnap elhatároztam, hogy megírom, nem lencsét kellene enni újév napján, hanem
talán lebbencs tésztát töretlenül. A lencseevés azt súgja, hogy megeszed a sok
pénzformájú valamit, és a gazdagságot hoz. Ám a kis címletű érméket értéktelenségüknél
fogva kivonták a forgalomból. Nekünk bankókra hasonlító valamiket kellene enni,
ha csakugyan meg akarnánk gazdagodni.
A kérdés, hogy mi is az életcélunk.
A magunkfajta Konszekrált Ostyával (is) táplálkozik, mert túlnyúlik célunk földi
életünkön. Ez a gondolat vezet át a hajnali álmomból építkező képhez. Azt
álmodtam ugyanis, hogy sokan szürke ruhában utazunk szürke belsejű metrón,
mondjuk az életünk vége felé. Ez a szürke metró az egyház rutinja, és a szürke eminenciások a
magunk rutinja. Visz minket a szerelvény, mely csak eszköz, melyen utazunk.
Eszköz és nem cél. A cél bennünk van, a cél körbevesz bennünket, a cél a Teremtőhöz
visz, a vele egy létbe. Ő az Abszolút Lény. Az Élet. Merengve derengett bennem,
derengve merengtem hát rajta: Belőle kell
élnünk. Egész konkrétan Istenből és Istennel élni: ez a modell. A végtelen szeretetből,
végtelen irgalomból, a végtelen bölcsességre tekintve, indíttatásaira
rezonálva, és nem rutinból.
Sok mindent tudtunkra adott. Pl. hogy fiatal. Pl. hogy gondunkat viseli. Pl.
hogy nagyon szeretné, ha felismernénk titkos gondolatait, és megpróbálnánk az ő
szándéka szerint élni. Nagyon vágyik viszontkapcsolatunkra. Nincs könnyű
dolgunk, mert úgy van jelen nekünk, mint a testünk, amikor egészséges. Egyszerűen
nem tudunk róla. Lélegzünk, és nem tudjuk, hogy azt tesszük, dobog a szívünk,
és nem tudjuk, hogy milyen szabályos a ritmusa. Anyagcserénk automatizmusára
sem reflektálunk. Minden enzim, minden mirigy, minden izom teszi a dolgát, a
tápcsatornánk emészt, és nem foglalkozunk egyetlen részletével sem. Lalkünkben él
az Isten, és nem tudunk róla, egészen addig, míg tiszta ez az ismeret. Ám
amikor visszajelez, akkor kezd érdekessé válni a dolog. Miként, ha egészségünk
odavan, azonnal ismerkedünk testünkkel: emésztésünkkel, légzésünkkel,
szívdobbanásainkkal, tüdőnk ritmusaival, kiválasztásunkkal stb.
A Lény azt szeretné, ha reflektálnánk Rá.
Ezt értem azon, hogy Belőle
kellene élnünk.
A Lény teljes szabadságot (szabad kezet) adott, ezért olyan nehéz ez a reflexió. Nem láncol
magához a szeretet kötelékével, mert a szeretet csak szabadon kínálható neki,
nekem, mindenkinek. Nem érdemelhető ki. Pláne nem követelhető, erőszakolható
ki. Jól mutatják ezt az emberi kapcsolatok.
A Lény kiüresítette magát, azaz a Fiúból és a Lélekből kíván élni. ÉS… a teremtményeiből, akik felismerik ezt a kívánságát. Közhírré
tette: „(Isten) úgy szereti a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, hogy
aki Benne hisz örökké éljen. … továbbá … Az Istent szeretőknek minden a javukra
válik.”
Alighanem egy dolgunk van itten. Lesni, hogy mit szeretne a Lény. Mint a
mesékben (Mit parancsolsz kis gazdám?), de fordítva: Mit szeretnél Nagy Gazdám?
Mit tegyek? Ez a rendelkezésre állás, ez a teremtésben való passzív és aktív
részvétel emelne ki szürkeségünkből minket és a hasonszőrűeket. Ez a vele
azonos ütemű létezés emelne az örökké tartó jelenbe, mely most is tart. Legyen
kairosz a neve, az alkalmas idő az Istennel való együttműködésre. Jön velünk
szemben, hogy mögénk kerüljön. Istennel együtt mi a jelenben állunk, állnánk. Olyan, mint ha futógépben edzenének. Szemből jön a szalag, lábunk dolgozik, kezünk a korlátba kapaszkodik. A kép megfelelői: Állunk az örök jelenben, a jövő szemből hozza a kihívásokat, hogy rajta dolgozva a múltban kössön ki mögöttünk. Hogy urai maradjunk a jelennek, Istenbe kapaszkodik kezünk, teljes mivoltunk. Ő a fix pont, melybe lehorgonyozunk.
Persze feladatunk belőle táplálkozva is a mikrotársadalomnak szól. Nevezhetem még környezetnek, szomszédságnak, kollégáknak, családnak, felebarátoknak vagy éppen atyámfiainak.
Ma reggel ezek a gondolatok „keringtek, szálltak a magosba” belőlem Hozzá,
aztán felkeltem. Kimentem a konyhába bevenni napi drogjaimat, meginni kávémat.
De vajon ezt kívánja-e tőlem naponta? Aztán visszafeküdtem, mert úgy véltem,
hogy az elkezdett gondolatsor nincs kész, nincs befejezve, nem tökéletes. Nem is
az, nem is lesz soha. Mégsem tudtam nyugton pihenni, muszáj volt bekapcsolni
ezt a masinát, és leverni azt, amit most olvastál.
Je cherche.
Utolsó kommentek