Mickey webnaplója

Van egy kategóriája a megrögzött dohányosoknak, akik egyik csikkről gyújtják meg a másikat. Láncdohányosoknak hívják őket. Pontos a fogalom, mert a lényeg csakugyan ez: Nonstop dohányzás. Magam így vagyok az irodalommal. Láncolvasó vagyok, akit nagyjából egyik író ad át a másiknak. Akadnak elfogulatlan literátorok, akik nemcsak saját magukkal foglalkoznak, hanem képes másokat dicsérni, értékelni. Mégpedig teljesen önzetlenül, teljesen hitelesen. Ilyen volt számomra utóbb a rádióban hallható Gyurkovics, akivel élete utolján interjúsorozat készült egy-egy irodalmár munkásságáról. Ez a beteg ember nagy igyekezettel frissítette fel tudását az adott költő, író dolgairól: idézte őket, érdemben értékelte minősítette azt a jót, melyet megismert általuk, mely stílusuk erőssége volt stb. Idesorolható néhány mecénás, író, költő művészfeleség tevékenysége is. Pl. Szőnyi Zsuzsa, aki nagyon sok kortárs művésszel ismertet meg. Olyikhoz kedvet kap az ember olvasás közben. Vagy említhetem Szántó Piroskát, Váli Dezsőt, Bernáth Aurélt, és tegnap óta Karinthy Ferencet is. Utóbbi adott át engem Móricznak. Többen megírták már, hogy mennyire korrekt és szorgalmas mester volt. Mindennap megtermelte a maga adagját, és mindig törekedett az értékközvetítésre. Karinthy Cini pl. a Barbárokat szereti legjobban tőle, de sorol más írásokat is. Nosza előkaptam Móriczot. A kötelezőkön kívül novellákat olvastam utóbb tőle. Hátha rákapok. Kérdezheted, hol itt a lánc. Van benne, de sokszor sokágú. Szőnyi Zs. ír kocsmavendégeiről, Cs. Szabóról, Márairól, Szabó Feriről, Ciniről is. Cini egy fejezetet ír tegnap említett könyvében a Triznya-kocsmáról, az oda járó celebekről, noha inkább talán notabilitásoknak nevezi őket koránál fogva. Szabó Feri sokszor elmesélte, hogy Cini felkereste a vatikáni rádióban, és a portáról felszólt neki telefonon – valahogy így: „Szabó Páter? Itt az ÁVO. Azonnal jöjjön le, és feltűnés nélkül kövessen!” Mire Szabó F.: Szia Cini, már megint mit hülyéskedsz… És jött le, találkoztak. Ezek a találkozások kiterjedtek voltak és ismétlődőek az egészen eltérő életvitelek ellenére. Arra mindenképpen elegendők, hogy kusza szálak legyenek kihúzhatók a gombolyagból, és ha nem is láncokba, de a szálak hálóba álljanak össze. Máshogy ír Szántó Piroska és Cini egyazon olasz útjukról. Alighanem érdekesen egészítik ki egymást. Máshonnan nézi Kerényit, Szörényi prof-t, Szabó F. és Szőnyi Zs, Karinthy Ferenc. Az írások kereszttüzében válnak a figurák plasztikusakká, soksíkúvá, sokdimenzióssá. Ettől olyan érdekes egyikről a másikra ugrálni. Hitelességüket erősítik (vagy éppen nem) az általuk másokról megfogalmazott ítéletek. Ezek többnyire beigazolódnak, de nem mindig, és nem mindig egyforma mértékben. Mindenesetre magam is belekerülök ebbe a színes kavalkádba az írások olvasása által, és mintegy ott forgolódom, anélkül hogy fizikailag ide vagy oda kellene csoszognom.