Mickey webnaplója

Két témám van, egy jó meg egy rossz. Karácsonyra megvettem a lemezjátszós rádiót. Még az ünnep előtt kiderült, hogy nem járunk térdig hanglemezekben a tároló helyiségben, mert a legutóbbi lomtalanítás alkalmával elhatároztatott, hogy kukába velük. Utóbb olyan döntés született, hogy inkább keressünk gazdát nekik. Két esélyes jelölt volt, egy fiú és egy lány. A lány egyszer értük jött kocsival. Nem tudtam, hogy megpecsételődött a lemezek sorsa. Mindazonáltal nem bánom, nincs bennem rossz érzés a hiányuk miatt. Valaki megmentette a kukától őket, az értékhordozókat, így fogom fel. Ha nem ez történik, már rég mind megsemmisült volna. Persze a likvidálás se sikerült teljeskörűen. Megtaláltam kb. száz lemezt. Ezekből hallgatunk olykor kedvünkre. Bár a múlt sebeinek a gyógyítgatásáról esett szó tegnap este, létezik a múlt csemegéinek szemezgetése is. Itthon retrolemezekkel múlattuk az időt. Különös élmény ma, az automatizálás, a digitális technika korában látni, hogy a mikrobarázdás hanglemezen föl-le és oldal irányban is hogyan mozog a pickup-fej, s tereli kétfelé a hanglenyomatokat, hogy térhatású zenévé modulálja őket. Az előző koroknak is megvoltak a saját zsenijei.
A keresztbeintézkedés egyébként nem új az irodalomban.
Analógia 1. A színigazgató így panaszkodik: Amikor fiatal voltam, volt mivel enni, de nem volt mit. Most már volna mit enni, de nincs mivel.
Analógia 2. O'Henry novellahőse eladja zsebóráját, hogy arájának szépészeti eszközöket vásároljon gyönyörű hajkoronájához, miközben nője eladja feje ékességét, hogy árából óraláncot vehessen kedvesének.
A rossz hír ehhez képest: tankok ante portas. A tévécsatornák naponta láttatják, hogy a gázai övezetet hogyan bombázzák, az ott élő emberek hogyan szenvednek, és hogy nagyszámú tank vár bevetésre az övezet mezsgyéjén. Tudom, milyen érzés ez. 56-ban Budapestet is bombázták az oroszok, ide is bevonult eszméletlen mennyiségű tank, és általában nem kenyeret osztottak róluk, hanem kegyetlen tűzzel köpködték tele a fővárost bennünket irtogatva. Miközben írom postomat, mutatja a tévé szalaghíre, hogy megkezdődött a közelharc, melynek során a vártnál erősebb ellenállásba ütköztek a betörő egységek.
Analógia. Nem tudok szabadulni egy képtől: A strici imponálni akar csajának, ezért az első járókelőt fölrúgja, meggyomrozza, megrugdossa a fekvőt acélbetétes bakancsával, lehordja a sárgaföldig, hogy amaz lássa, micsoda erő lakik benne. Ugyanez ismétlődik újra és újra nagyban, és nem jön rá senki, hogy így van. Ebben a hírben nincs semmi öröm.