Saját tapasztalatom az, hogy a konfliktusok zömét az okozza, hogy nincs olyan tekintély, melyet a felek egyként közösen elfogadnak. Ember esetén ez nem lehet másik ember, mert ma már senki nem ismeri el igazán a másikat az adott esetben tekintélynek. Akkorára nőtt az emberek individualizmusa, hogy az már-már a közjót veszélyezteti létében. Megfigyelhető, hogy senki sem példálódzik kötelességeivel, csupán jogait hangoztatja. Noha senkinek sincsenek kötelességektől elválasztott jogai. A kettő feltételezi egymást, s aki tagadja kötelezettségeit, az ne beszéljen arról, hogy bármihez is joga volna.
Egy dolog segíthet rajtunk: Az Istenbe vetett hit. Nem új ez a tapasztalat. Már Tömörkény is megfogalmazza: „Vigyázzon kend, hogy mit mond, mert odafönt is laknak!” Ha és amennyiben elfogadjuk egyként, hogy Odafönt is laknak, akkor az Odafönt lakó tekintélyével meghozott parancsok szerint vagyunk kötelesek élni, jogaink is ebből fakadnak. Parancsai mindnyájunk kötelezettségei, szeretete pedig, amire jogunk van. Ám ezt se szoktuk jognak mondani, hanem ajándéknak, mégpedig „ingyenes ajándéknak”. A mi engedelmességünknek is ingyenesnek kellene lennie az előzőek miatt. De akár szeretetből, akár az esetleges megtorlás miatti félelemből engedelmeskedünk, egyre megy. Igazat mondunk, teszünk, gondolunk, mert Odafönt is laknak, aki fix kapaszkodónk, vonatkozási pontunk, jegyesünk, akitől mindent remélünk... Mindenki nevezze, aminek akarja.
A végtelen végül is kifejezhetetlen, nem zárható egyetlen skatulyánkba sem.
Utolsó kommentek