Játszom a gépen, közben felmerül valahonnan egy Thaly Kálmán ’kuruc’ vers, mely mint ismeretes, mű-kuruc (utánérzés, vagy száz évvel később keletkezett a kuruc időknél). Olyannyira felmerül, hogy abbahagyom a szamár játékot a PC-n, hogy leírhassam nektek, amint itt áll.  Íme:
„Őszi harmat után,
nagy hegyeknek ormán,
Fújdogál a hideg szél,
fújdogál a hideg szél.

Zöld erdő harmatát,
piros csizmám nyomát,
Hóval lepi be a tél,
hóval lepi be a tél…”
Egészen elérzékenyülök a tájfestés e gyönyörűséges példája, példánya felidézésén, ezen az igazgyöngyön. Van-e nyelv, mely a szél hidegségét ilyen leheletfinoman tudná oldani a fújdogál igével. Azt súgja, ne félj, Isten szegénykéje, a szél nem is olyan veszélyes, mert olykor csillapodik: nem fúj állandóan, csak fújdogál.
A második versszak is kitűnő. Ott vagyunk a mesebeli zöld erdőben, ahol puha moha terem, ahol éteri finomságú harmat csillog reggelente a leveleken, füveken, pókhálókon, mohákon, de most se harmat, se piros csizma, nyoma sincs egyiknek se, mert mindent betakar a fehér hó. Ám ennél is tovább megy a költő. Megszemélyesíti a telet, merthogy ő az, aki hóval lepi be a harmatot, lepi el a csizmanyomot.
És még valami: A költő egy lehetséges kuruc bujdosó alakjába bújik, hiszen egyes szám első személyben számol be az eseményről, mert ezt írja: piros csizmám nyomát.
Ezzel az apró gesztussal eléri, hogy én, aki énekelem, én vagyok ott, hiszen az én csizmám nyomát lepi be hóval a tél.
A költemény ráadásul nagyon szép dallamot is kapott. Szépen illeszkedik ugyanis a melódia a szöveghez.  Az induló felívelés után mély ereszkedés jön. Ott vagyunk azonnal a hegyek-völgyek között. Az első két sorban egy oktáv plusz egy nagyszekund (nona) hangterjedelmet kalandoz be a nóta. Aztán egy nagyobb meg egy kisebb ívű szekvencia követik egymást, utóbbi szépen „landol” az alaphangon. Elég ereszkedő ahhoz, hogy bánatos legyen, de dúr jellegű, így tartása marad, optimista kicsengésű. Szomorkás, de nem szomorú.  
Összességében egy gyönyörűséges miniatúra, ékszeres doboz, csillogó, mint a harmat a pókhálón.
Szeretnivaló.
Tanítják még az iskolákban?