Mickey webnaplója

Rövid leszek, mert nyom a „front”. Ez az 1111. postom. Valami 4x1-ről kellene szólnia. Vagy talán a minimalizmusról. Próbálom:
1 Teremtőnek egy teremtett valósága van
1 életünk benne
1 dolgunk van szeretni
1 örökkévalóság vár ránk.
Hát ez gyorsan lement.
Remélem, fogja is a lényeget. Azért emlegetem a lényeget újra és újra, mert oly sok lényegtelen dologgal foglalkozunk.
Itt és most még csak két dolgot kívánok röviden kifejteni.
Írtam, hogy a napilapokat nem olvasom jó idő óta. Halált lélegző címekkel ostromolnak bennünket. Zsákutcákat kínálnak a cikkek, és nem kívánok zsákutcákba betévedni, mert csak az időmet vesztegetem fölöslegesen. Amíg nem lesznek életteliek a híranyagok, nem vagyok hajlandó olvasni egyet sem.
A másik gondolatot is részletesen szerettem volna kifejteni. Ez pedig a fogyasztói társadalom és a globalizmus elleni szélmalomharcom. Éjszaka kerestem, de nem találtam meg azt a Tömörkény novellát, mely ékes bizonyítéka annak, hogy milyen egyszerű eszközök segítik a szegényembert bajában. Ott ő azt írja le, hogy mi mindenre használja még kiszolgált kaszáját a tanyasi. Akinek több türelme van hozzá, keresse meg. Nem lesz könnyű. De nemcsak ez a példa él bennem. Infarktus ellen a román börtönben lévő Godó jezsuita páter naponta egy órát röhögött, és szíve helyrejött. Ugyancsak a román börtönök egyikében karácsonyozott egy szociális testvér. Ők a cellatársakkal az ételből kinyert faggyúból csináltak gyertyát, gyufájuk nem lévén hipermangánt raktak gézre, mely meggyulladt.
Ezekkel csak azt kívánom igazolni, hogy a mi művilágunk nem az egyetlen elképzelhető világ, pláne nem a legjobbika. Emmanuelle nővér említi, hogy a kairói bádogvárosban töltötte élete legvidámabb időszakát. A szegények úgyaszólván mindig boldogok voltak, sokat nevettek ... és éltek. Nem volt vesztenivalójuk, nem féltek semmitől.
Nem kell félni a szegénységtől. Egészen mástól kell félni.
Végül egy jó hír:
Kisütött a nap, elállt az eső, szűnőben a szürkeség.