Reggel azt próbáltam kitalálni, mi a kokárda szó eredete.
Mivel a magyarban nincs értelme a kok gyöknek, arra gondoltam, esetleg a
francia - kakas értelmű - coq rejtőzik a szóban. Még el is szamárkodtam a
szóval. Adva a kok, ezt készíti a kok-mester, a kokár, és ünnepek előtt erre a célra felállított bodegában árulják,
melynek kokárda a neve – (kok-áruda).
Miséről hazatérve megpróbáltam a Czuczor-Fogarasiban fellelni a szót.
Legnagyobb meglepetésemre nem találtam, noha a 48-as forradalom után néhány
évtizeddel készült ez az alapos magyar szótár. Végső elkeseredésemben
beütögettem a szót a keresőbe, s láss csodát, a tarajka szócikkben ráleltem, és igazolta feltevésemet. De mit
fecsegek: ide másolom, amit találtam:
„TARAJKA, (tar-aj-ka) fn. tt. tarajká-t.
Újabban a franczia ,cocarde’ (kokárda) magyarítására használt szó, minthogy ez
is a franczia coq (am. kakas) szótól származik, azon hasonlóságnál fogva, mely
a kokárda és kakastaraj között van.”
Végül pedig hadd jegyezem meg, hogy a ma
általam látott kokárdák valamennyien olasz trikolórt mutattak! Korábban
egy hivatásos kokardológussal szót váltottam, és úgy emlékeztem: belülről kell
a színeket indítani! Ttehát belül középen piros, majd ezt követik
kifelé a fehér és a zöld színek. Kívül zöld a magyar kokárda!
A biztonság kedvéért belenéztem a wikipédiába is, íme ezt találtam:
„Az eredeti szabály szerint a színek mindig belülről kifelé olvasandók. A zászló fölső (függőleges
csíkozásnál a bal oldali) része kerül a kokárda belsejébe, az alsó része pedig a külső szélére.
A magyar kokárda piros-fehér-zöld színű, tehát helyesen kívülre kerül a
zöld. Az 1848-as pesti forradalom idején a márciusi ifjak még valóban
így is használták, de Than Mór festményein is megfigyelhető, hogy a
huszárok csákórózsáján is helyesen szerepel a színsorrend. Téves viszont Szendrey Júlia kokárdája, amit Petőfinek
készített, hiszen ezen az olasz színek sorrendje figyelhető meg.
Valószínűleg már a forradalom idején is használtak téves kokárdákat,
nem mindenki tudhatta hogyan kell helyesen hajtani.
Manapság téves történelmi berögződések, és a hagyomány miatt legtöbbször a piros van kívül és a zöld belül.”
Ennyi pontosítás után most már fordítsa ki mindenki kokárdáját, vagy készítsen újat, a
meglévő fordítottat pedig ajándékozza Garibaldi olaszainak.
Még megjegyzem, ha én lennék a nemzeti ünnepünk szervezője, felkérném a
politikusokat, hogy valamelyikük olvassa fel a Nemzeti dalt, ha meri, és a Tizenkét
pontot (Mit kíván a magyar nemzet) ha van arca hozzá. E két rövid szövegelés
után néma menetet indítanék „Táncsics kiszabadítására”, és arra kérném a
tömeget, hogy ki-ki gondolkozzon el rajta, mit tett annak érdekében, hogy épüljön a
nemzettest, az ország, és mit mulasztott el vagy tett, amivel rombolta eddig.
Aztán tegyen úgy a jövőben, ahogyan a lelkiismerete diktálja. Tudatosítsa
magában, hogy nincs kész az ország, sok munkát kell még elvégezni. Nézzen
magába, milyen módon tud a nemzetépítésbe bekapcsolódni, és teljes csöndben
kezdjen hozzá saját programjának a megvalósításához, a rongálást pedig egyszer
s mindenkorra fejezze be. Csak összejönne ezekből valami. Magam is ezt teszem, amíg
csak tehetem.
Utolsó kommentek