A természet még csak-csak mutatja, hogy a biztos halál után az abszolút feltámadás következik, de ugyanezt nem látom a városban. A város csak azt mutatja, amit beletesznek, beleépítenek, beleálmodnak, megépítenek, meghirdetnek, reklámoznak, megélnek stb. Tapasztalom, hogy kopnak a régi szimbólumok, s nincsenek újak, vagy elenyésző számban. Óhatatlanul is visszhangzik bennem: „Ti is el akartok menni?”

Nem.
Nem megyünk el, hová is mehetnénk? – folytatódik bennem a kétezer éves párbeszéd. Kihez is mehetnénk?
Mentünk tegnap is.
Az úton ugyanakkora forgalom, mint bármikor máskor. Aki csöveket szállít, az azt teszi, aki a tuc-tucot bömbölteti kocsijában, most is azt teszi. Buszok menetrend szerint közlekednek, megszokott a város hétköznapesti csúcsforgalma.
Pedig ma este már meg kellene telnie a templomoknak,
meg kellene mosódniuk a tizenkettek lábainak,
hangsúlyos beszédeknek kellene elhangzaniuk az újszövetség megkötésének
aktusáról,
jelentőségéről,
emlékezetéről,
kórusoknak a hála dalait zúgni,
majd amikor a harangok Rómába mennek,
a felváltva megszólaló kereplőnek, fakalapácsnak kell felváltaniuk a  csengettyűket,
és ünnepélyes menetben vinni az oltárról mindent, ami korábban része volt.
Emlékszem, egyszer Lengyelországban ért a nagycsütörtök. Jó, Varsóban értem meg ezt a napot. Hosszú sorok kígyóztak a gyóntatószékek előtt, teljesen megtöltött templomokban folyt a szertartás. Itt sem telt el az esemény nélkül a nagycsütörtök. Bár az első templomkánál kiírás sem mutatta: igaz, mi zárva vagyunk, de éppen azért, mert másutt ekkor és ekkor kezdődnek a szertartások. Persze megtaláltuk a főtemplomot. Minden szabályszerűen történt. Itt keresztelték Blankát. Akkor megkérdezte az atya tőlünk: Honnan érkeztünk, mert olyan összeszedetten imádkozunk, hogy ő azt gondolta: szlovákok vagyunk. Elmosolyodtunk.
Ő tartotta most is a szentmisét. Nem volt üres a templom, nem is volt tele.

Kb. még százan leülhettek volna a tekintélyes méretű hajóban. Lelkünkre kötötte többször is Jézus szavait: „Láttátok, mit tettem veletek. Tegyétek ti is”.
Elcsendesedett a templom, elhallgatott a lamentáló kórus is.
Bent az Eucharisztia megalapításának megünneplése történt: Mise.
Kijöttünk
Az utcán - mintha (sem)mi se történt volna.
A kerthelyiségben ivók ittak, a fagyizóktól jövők nyalták a hűs matériát, a kerékpárosok kerékpároztak.
A pék már bezárt.
Mi meg kettecskén hazabotorkáltunk.