Móváron didaktikai szempontból jól beszélt a plébános, noha
igen lassacskán adta elő mondandóját. Ám azokat a mondatokat, melyeket a
lelkünkre akart kötni, unos-untalan megismételte, ezért megmaradtak bennünk. Az
elsőt jól-rosszul már idéztem: Jézus a lábmosás után (mely rabszolgamunka volt),
a lelkükre köti övéinek:
„Megértettétek, mit tettem veletek? Ti
Mesternek és Úrnak hívtok engem, és jól teszitek: az vagyok. Ha tehát én, az Úr
és Mester, megmostam lábatokat,
nektek is mosnotok kell egymás lábát.”
(Így áll a Jn 13,13–14-ben.) Voltak efféle megtapasztalásaim a közelmúltban a kórházban.
Ahogyan egynémelyik orvos elszaladt teáért, hogy ki ne száradjak, ahogy a másik
arca tele volt gondokkal, mégis korrekten és szépen folytatta le a
szakvizsgálatot, egy pillanatra se rám zuhintva saját búját-baját. Ahogy a harmadik
biztatólag-vigasztalólag beszélt minden beteghez, és hangot adott annak, hogy egész
emberségével, orvosi tudásával, tapasztalataival azon van, hogy amaz gyógyuljon
meg. Ahogy az x-edik megfogalmazta a betegnek: Lehet, hogy valamennyire fáj, de
szeretettel adom be a lószérumot. És egyáltalán nem biztos, hogy ezek katolikusok
voltak.
Visszatérve az idős plébános hangsúlyaira: másik visszacsengő mondata ez volt: A
Tövis nevű falu templomának a főoltára fölött láncokon csüng egy barokk feszület.
A kínszenvedett Jézus feje fölé a művész egy szalagfüzérre ezt a mondatot írta:
„Aki téged jobban
szeret, mint én, azt jobban szeretheted, mint engem.”
Megint csak mélyen elgondolkoztató megfogalmazás. Bárkivel akarnánk
összehasonlítani szeretetünk teljességét, Jézus vinné el a pálmát, aki ezeket maga
fogalmazta meg: „Ez az én vérem, mely mindenkiért
kiontatik.” Mint máshol írva van: A jó emberekért még csak meghal valaki, de a
bűnösökért … Valamennyi bűnösért…? Márpedig nagypénteken ez történt. Ilyen ember
aligha akad. De még ha akadna, sem mondana le akkora méltóságról, mint a
Mester, aki
isteni méltósága ellenére öltött szolgai alakot, kiüresítette önmagát és hasonló
lett az emberhez. Megalázta magát, és engedelmes lett a halálig (mármint az
Atyának), mégpedig a kereszthalálig. (Vö. Fil 2,6–8)
A folytatás aztán ebből következik: „Ezért Isten fölmagasztalta és minden mást
felülmúló nevet adott neki: Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a
földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse (az Atyaisten dicsőségére),
hogy Jézus Krisztus az Úr.”
Hát csakugyan ezekről szól a húsvét. Arról, hogy kiengesztelte Krisztus az
Atyát, ezzel lehetővé téve számunkra az üdvösséget. (A számunkra szón mindenkit
értve, mert mindenkit egyenlőképpen szeret, aki életét adta mindenkiért.)
Ezért írtam tegnap: Mindenki örüljön, mert minden oka megvan rá.
Utolsó kommentek